Bejegyzések

A mámor--WILHELEM

Kép
 A mámor mindenki szerencséje világossá teszi Ő maga tervét, nem is kegyetlen,fegyelmezett mindent egyformán megteremt. Mindenki ábrándját megszívleli senki előtt nem marad színtelen tettét nem méri senki mérlege és mégis egyensúlyban üzleteli. Szerelemből ébredve itt leled szelíd tájat fest a éj keresztjén, hiába vési a kövekbe őrületét, szívekben dobog az üzenete. Gyönyört takar ,kinyílást teremt mint megbokrosodott kis csemete, érthetetlen kárhozat után az éjben fulladozva kiáltja a szót-szeretlek. Es  egy pillanatra a mindenségében nem riad vissza a végtelen terekben, érdeklődni kezd becses személyedre és megnyugszik kapott dicséretedre.

Mindig ugyanaz----WILHELEM

Kép
A sok közös mozdulatokból összegyűlő apró érintésekből és félénk törékeny érzelmek ráncaiban is légy mindig ember. Mert színes üvegfalak árnyain inognak sötét idegen lelkek, így néha hasztalan karolásaink  forró csókjaink érintése őrültek. Porba hullnak elsírt alázatok, karjaink búsuló sötét vermek de erőnkön túl az akarataink maguknak mindent elnyernek. Valóságot, bájos álmok helyett fényt és inogó árnyat falevélen, s felvillanó víg holnapot látja, miközben némán múltat siratja. Mert kering az idő nesztelen, egy nap tél van aztán meleg, jönnek mennek a virágzások, mi maradunk mindig újraéledve. 

Dorul de acasa----WILHELEM

Kép
Mi-e dor de cerul de acasă                                  unde mă simt in siguranță, de păsări născute printre stele de mirosul ierbii parfumate . Mi-e dor de apele cristaline, ce nu se găsesc nicăeri in lume de cocorii  mei cu zborul lin şi  de mirosul copacilor de tei. Mi-e dor de brazii cei falnici de cerul albastru care găzduieste de căpriori  ,ce sar peste butuci, de miei grăsuţi cu blana carlionţi. Mi-e dor de familia mea blândă de mama mea cu gânduri linistite de perechea mea  ,care  mă aşteaptă mi-e dor de tot ce inconjoară  casa. Şi dacă câinele meu sare pe mine, ştiu că am  ajuns acasă cu bine uşa se deschide parcă    printr-o minune , iar eu păşesc inăuntru cu bucurie.     [W.B.]

Utolsó éjszaka---WILHELEM

Kép
Utolsó éjszaka és aztán elmentél, szárnyaid nőttek és csak elrepültél néztem utánad bánatos szívemmel, láttam nagyon fent vagy,bele remegtem. Nagy csend és béke lett a szívemben, tudom vissza nem jössz,megbékéltem szárnyaid nagyok,ragyognak és szépek, másfele visznek ,ahol megkereslek.

Korai nyár--WILHELEM

Kép
Még tavasz van,de minden ég a hangulat nyárias páralég tegnapelőtt búsan esett még ma a világ csupa fényesség. Pipacsok gyúlnak zöldes réten a a búzavirág vidáman kéklik  meleggel telítve duzzad a lég búzacsíra is felfele törekedik. Érzem felem szállni a lobogását a nyár már énekeli diadalát reszket a város ,telihold ragyog hallom szívem gyorsan dobog. Testben a nedv,vérben és szívben pattan a szikra beletemetkezem nagy lobogással, égjen bennem  buja fény és piros rózsa,bűntelen. Ez a tavasz új eletet hoz magával de a szívem régi tapasztalatával míg a nap aranysugaras áradatával igyekszik nyarat hozni a tavaszában.

Test és gondolat----WILHELEM

Kép
Szemeim villámló eget kémlelik sötéten villognak könnyű éjben, lehet- e áthágni szent törvényt lesni fény-tornyokat sötétben? Lehet- e szállni lengén föld felett hallgatni zenét mi lánggal ostromol? Vagy csak álmom végtelen tüze táncol bennem és vígan megcsúfol. Képzelet vagyok a lét tükörfalán robbannak sugarak alattam lazán mert ami az ég tetején ocsúdik testembe harsanva vadul csapódik. Leheletnyi rés,fekete átokverte és Nap karikák szóródnak szerte tisztítják lelkem örök szennyét és véresre marják gondom testét. Test bennem az ígért gondolat egy valódi megszentelt erő mag hiába vetett el egy csalfa szerető mert napsütötte fényem egyre nő .

Majd elfelejtem----WILHELEM

Kép
Mint száraz levelek gyűrötten szállnak széledő lenge kedvek s percenként egyenként esnek a múltnak halálos ölelésébe. Már semmi sem tartja ébren elfonnyadó kicsinyke szerelmed már elfogytak a szavak némán, s a varázsnak semmi türelme. Nincsen ki simítsa fényes estén a gyönyört, csalóka hiedelemben csak porladnak kábán öleléseink csillagos éj kékes szenvedésében. Már elindult a Hold is nyugovóra árnyaink imbolyognak szelíden, hajadban ékesen szikrák lángjai libegnek felhők széles leplében. És minden a tiéd, ami a múltamé számolom percekben, években, tudom, szégyen szerelmem vétke alázatos szavakkal jövőt keresek és keservemben letagadlak orvul eltitkolom forró ölelésed bolondul s ha ajkamon csilingelnek csókjaid, mint akit köd fed be nem hallhatók. [W.B.]