Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Rám tekeredett évek zamata feltornyosult halmazzal , súlyként nehezedik sóvár aromája körül hintve felettem  mindazt mit tettem s lettem bölcsen, érzéketlen nincstelenséggel , mert ennyi volt rám kimérve. Időben futok árnyak elől még hosszú út van bejáratlan fütyörészve kapkodom magamra  kabátom ,kalapom cifrán megsúrolva érdekek elől, támpontként tartogatom mint védő hiánycikket . És fény felé fordítom fejem a búnak könyörtelen pontjába míg mellettem állnak emberek  hitszegően,vagy épp megtérten maguk elől . Rügyfakadás - súgom magamnak álcázzák keményen  mit elfelejtettek , vagy mit meg sem kezdtek  céltalanul hátrányosan  sejtelmesen  tekintenek vissza a megtett út hosszára , a vihar szakadására . Lilás felhő füstölög s karikákban száll  előlük , mind előbbre-előbbre tolakodnak , sietnek gyorsan ,hogy kezükbe hulljon  a halott virágot szült  éden, mennyezetében lilás gyönyörűséggel. Füst karikás lesz álmuk  egy életre , az idő kegyetlenségében ahova ekével szántott utat kínál többsé

Nyári éjjelekben bőrömre tapad pillantásod, nyári ingert akaszt áradozva szívemben könyörtelen ,  húsomba mar termékeny szerelmet . Érzékiségem remegve bomlik szét az alkonyi csend hatalmában , s egymást tükröző lelki világban indulok feléd ,mint Hold alkonyában. Minden sejtem ébredése édeskés kivilágosodik egyre gyöngédséggel egymásba fogózva éltetik szemem mint önmagában nyíló virágoskert . Érintkezések egymásba zökkennek , magukért szólnak a matató kezek  gyönyörök keverik a pihegő szívet csókjainkból felébredt szerelmet.. Minden szemmérték íves része előtt hajladozik testem és tested között , elég a szó hogy közte megrepedjen  burokban szült vággyal forrt élvezete. Csak a szájunk az, mi alig szétreped kettős színt vall finom érzékiséggel  s két színt között, csókok függnek egybe amitől vibrálni kezd reménysége . [W.B.]

Most még gondolok rád melegen , bár becsapódott a kapu régen képed ,nem fakult meg a keretben csak fél boldogság maradt bennem. Lassan szállnak el az emlékek , nem kiáltozom ,de álmodok veled ügyetlenül választottál engem zsarnokká tett fájó gyöngédségem. Bűntudattal töprengek,szó nélkül miközben szívem dübörög hörögve gyakran várom a vigaszt közönnyel de a vágy egyre tétovázik felettem. Bárhol vagy ,az idő nem hoz békét , csak ha szerelmed s ha vágyad kísér majd mikor átérzed milyen az üresség lehet egy apró tekintetem is sokat ér. Bennem úgy élsz még , mint elején kísértenek gyakran a régi őszi esték itt vagyok csendben várom ölelésed az őszi csendben minden belefér . Ahogy múlnak évek lassan elfelejtlek , ahogy suhannak őszben vesző fecskék észreveszed majd hogy egymagad leszel akkor lehet utadon megfordulsz hazafele. [W.B.]

Marosparton sétáltunk este törékeny ágak simultak ránk, kis pelyhes, selymes leveleiket a szelek megsimogatták. Te csendes voltál ,bizonytalan, hozzám simultál oly sután, szíved nem vert oly lázasan kezed lankadva ült a vállamon. Sebtében simultak a hangok, rebbentek apró hunyorok, csendesen néztük egymást, és halkan ,némán elhúzódtunk.. Te siettél, mondtad-jön az éj, mentél gyorsan, hamar vesztettél, tudtam szívedben bezárult a kapu nem lehet kinyitni ha szürke ,szomorú . A nyár elszállt,a hárfa nem zenél, nem pengetnek régi regéket, tücskök nem zenélnek a hidegben, szerelmünk sem tarthat örökre. Fagyos szívünkben kimúlt a láng talán láttuk a hulló csillag porát,  többé nem lesz kacaj,forró csók de gondolj arra ,szép volt,ami volt.[W.B.]

Fekete fátylat vontam magamon körülöttem az idő fut a homokon, mind lejjebb csúsznak az emlékek és csattannak a szelíd rezgések. Életemben csendben összefutnak a múlt és jelen fátylai- árnyékolnak körülöttem mindent kéken betakar s zöld réteken tücskök hallgatnak. Bágyadnak érzések,bénulnak kezek álmatagon keresem a régi énemet, mind naivabbak lesznek kérelmeim azért mindig valamit akarok lesben. Fontos vagyok, őrizem nyomom, de a föld golyó kigurul alólam és testemből perceim foszolnak de magasban kéken ragyog a hold  . Lobogni szeretnék ,égni akár a láng hajamat fújja a vadul tépő orkán, legyek egy percig összevisszaság mosollyal nézzem,mily fanyar e világ .[W.B.]

Soha nem tudom mit gondolsz hallgatsz rólam szüntelen, fátyollal bevontál engem tudom, tudom engedelmesen. Nem tudom mit érek néked csak hallgatom vad beszéded keserűséggel átszőtt hínár indái között vétkek fekszenek. Tudom vágyódsz a létemre örökös testem már ismered szemed hunyorít redősen a harmattól enyhén nedves. Bánattal megtelt szívemben vad harcok dúlnak örökösen  csalódottan harcolok tüzetesen a megmaradt kevéske erőmmel. Nem szégyen elsírni magad fejem úgyis kebleden marad  nem kell titkolnod fájdalmad , szelíd szívem megérzi a bajt. Így állok tétlenül melletted tétován átragad rám is a mámoros bódulat lelkemet megölik a gyilkos sugarak  szabadulni tőled nem tudok.[W.B.]

Már semmi sem enyém mit szerettem, már koldusként alamizsnát kérek megbántott testem kietlen lett, minden eltűnt ,miből eredtem. Folyékony létem megmerevedett megfagyott a kövek formáján, libbenő szelek fújnak mellettem, s én fázok a hűvösségében . Tudom,sorsom ami rám tapadt, kiáztatta sűrű vérem s gyengén csordogál ereimben, s én állok az útnak nagy vesztőjében Mert semmi sem enyém eladtam rég, kongok üresen a hulló égen, mert a teremtő ki anyává tett, elhagyott a hiúság derengésében , Ígéretek földjén még terem a vágy és dalolom bölcső dalom, s a gyűlölet, mi keresi vétkemet, megtépázza meglévő reményem,. Fontosságomban,kemény vagyok, kiállom a világ hét próbáját , viaskodok láthatatlan lénnyel , bár sebzetten ,de nem legyőzötten, Mert jövőbe látó kereszt tüzekben, fájlalom a múltnak árnyékát , érzelmem kemény asszonyi hatalom mely tartja büszkén a jussát