Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

O te Múzsa ki csak folytogatsz kiszívod belőlem vágyat s vigaszts édes csókokkal ébresztessz mint egy élő szív , dobogsz csendesen égő fáklyaként korozol felettem. Csiholod megkopott szívem számomra bűvös melódia része mely átjárja kegyesen a vérem bús alkonyban széthinted kedved viharban is előtted térdelek. Tudom tiéd vagyok s te az enyém egymást biírtokoljuk éveken szürkület csendjében együtt ketyeg megmagyarázatlan stílus torténet ugyanott azon a helyen. álmaimban pörén menekülok előled de szívemben a vágyat újra felderíted tiéd vagyok és leszk,szeretlek még akkor is ritkábban fogunk kezet a végzetért. [W.B.]

Mint két rab kik egymás mellett sors társak lévén keserű utálat hagyta nyomát szívben egy tett, gyűlöljük egymást mint szennyest. Csüggedve teszed rám érdes kezed de már az sem szeret úgy ahogy rég kínom a te kínod , egy sivár türelem  összeköti életük egy rongyos vég. Szobák ablakai zárva és száll a por nem jön rád szerelem, rám az álom csukott szemmel figyeled világod egyikünk sem győzött ,csak a kor. Időnként felvillan régi fiatalságunk finom rózsaszínű bőr rugalmassága vigaszod gyönyörű irigyellek ezért nem érdekel szűkség magyarázatra. Mondják hogy ez természetes elem hosszú évek kimagyarázatlan ténye az élet nem áll meg, mást,igényel mi maradunk rabok ketten, igével. . [W.B.].

Még vannak csodák az ég peremén még lehetnek kékebbek éji lepkék , még süthet forróbban Nap sugara ha minden életbe több láng hullana. Meg lehet forróbb az emberi szeretet tovább forgatná a szerencse kereket , hajtaná egyre a megkövült szíveket  kékebbre nyitnak álmot felhők felett. Puszta érintések néha szédítenek gyönyörrel megborzongat kék színek  bőröm libabőrös és száll gondolatom hogy bűnöm, erényem pendül egy húron . Belefér minden kitaposott életembe férfinak a szava lett sorsom döntője, kemény fából faragott a csók és bűn a kék madár bogozgat egyre keserűn. Poklok kapuja mindig nyitva lehet , nem értem az ördög mikor bújt belém de jó érzés ha valaki rám vár előtte és csendre int, bűneinket megfelezve. Igy folyton körforgásba menetelünk a gyönyör elöl, utána az ösvény sejtelmes lett kecses örömünknek, boldog szeretni , nehezebb mint hinnéd.

Rám tekeredett évek zamata feltornyosult halmazzal , súlyként nehezedik sóvár aromája körül hintve felettem  mindazt mit tettem s lettem bölcsen, érzéketlen nincstelenséggel , mert ennyi volt rám kimérve. Időben futok árnyak elől még hosszú út van bejáratlan fütyörészve kapkodom magamra  kabátom ,kalapom cifrán megsúrolva érdekek elől, támpontként tartogatom mint védő hiánycikket . És fény felé fordítom fejem a búnak könyörtelen pontjába míg mellettem állnak emberek  hitszegően,vagy épp megtérten maguk elől . Rügyfakadás - súgom magamnak álcázzák keményen  mit elfelejtettek , vagy mit meg sem kezdtek  céltalanul hátrányosan  sejtelmesen  tekintenek vissza a megtett út hosszára , a vihar szakadására . Lilás felhő füstölög s karikákban száll  előlük , mind előbbre-előbbre tolakodnak , sietnek gyorsan ,hogy kezükbe hulljon  a halott virágot szült  éden, mennyezetében lilás gyönyörűséggel. Füst karikás lesz álmuk  egy életre , az idő kegyetlenségében ahova ekével szántott utat kínál többsé

Nyári éjjelekben bőrömre tapad pillantásod, nyári ingert akaszt áradozva szívemben könyörtelen ,  húsomba mar termékeny szerelmet . Érzékiségem remegve bomlik szét az alkonyi csend hatalmában , s egymást tükröző lelki világban indulok feléd ,mint Hold alkonyában. Minden sejtem ébredése édeskés kivilágosodik egyre gyöngédséggel egymásba fogózva éltetik szemem mint önmagában nyíló virágoskert . Érintkezések egymásba zökkennek , magukért szólnak a matató kezek  gyönyörök keverik a pihegő szívet csókjainkból felébredt szerelmet.. Minden szemmérték íves része előtt hajladozik testem és tested között , elég a szó hogy közte megrepedjen  burokban szült vággyal forrt élvezete. Csak a szájunk az, mi alig szétreped kettős színt vall finom érzékiséggel  s két színt között, csókok függnek egybe amitől vibrálni kezd reménysége . [W.B.]

Most még gondolok rád melegen , bár becsapódott a kapu régen képed ,nem fakult meg a keretben csak fél boldogság maradt bennem. Lassan szállnak el az emlékek , nem kiáltozom ,de álmodok veled ügyetlenül választottál engem zsarnokká tett fájó gyöngédségem. Bűntudattal töprengek,szó nélkül miközben szívem dübörög hörögve gyakran várom a vigaszt közönnyel de a vágy egyre tétovázik felettem. Bárhol vagy ,az idő nem hoz békét , csak ha szerelmed s ha vágyad kísér majd mikor átérzed milyen az üresség lehet egy apró tekintetem is sokat ér. Bennem úgy élsz még , mint elején kísértenek gyakran a régi őszi esték itt vagyok csendben várom ölelésed az őszi csendben minden belefér . Ahogy múlnak évek lassan elfelejtlek , ahogy suhannak őszben vesző fecskék észreveszed majd hogy egymagad leszel akkor lehet utadon megfordulsz hazafele. [W.B.]

Marosparton sétáltunk este törékeny ágak simultak ránk, kis pelyhes, selymes leveleiket a szelek megsimogatták. Te csendes voltál ,bizonytalan, hozzám simultál oly sután, szíved nem vert oly lázasan kezed lankadva ült a vállamon. Sebtében simultak a hangok, rebbentek apró hunyorok, csendesen néztük egymást, és halkan ,némán elhúzódtunk.. Te siettél, mondtad-jön az éj, mentél gyorsan, hamar vesztettél, tudtam szívedben bezárult a kapu nem lehet kinyitni ha szürke ,szomorú . A nyár elszállt,a hárfa nem zenél, nem pengetnek régi regéket, tücskök nem zenélnek a hidegben, szerelmünk sem tarthat örökre. Fagyos szívünkben kimúlt a láng talán láttuk a hulló csillag porát,  többé nem lesz kacaj,forró csók de gondolj arra ,szép volt,ami volt.[W.B.]