Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Tiltakozom néha ,nem vállalom a szerepet melyet veled játszom, nem vagyunk lazán bizonytalanok egymásnak hűséggel tartozunk. Emberi méltóság-ellenes tanácsom sok  tört hitű férfiember,asszonyok testét csak   félelem ragadja torkon, civakodnak egymáshoz vágnak dolgot. Galádság ,ne játsszuk meg magunk látni ázott-rongy arcokat húsba maró szokásokat, mik évekig folytatódok egy kis percnyi szeretetért harcolunk . Barbár korszaknak utolsó lépcsője el nem viselhető ,bár  elviselhető, zúzottan aki mégis elviseltem vajon én vagyok-e még aki a harcot folytatom?[W.B.]

Ha tudnád,hogy te vagy a szikla ki őrzi testemet, te vagy a szárny ki körül ölel szeles estéken, lábam alatt az aranyos homok mi simítja talpamat, bőrömön napfény táncolgat az a te ajkad. Melleden remeg a szívem mint zápor után megtépett kis fecske fióka nyári délután, kezedből bárdot faragtál védelmemre, s oly könnyen forgatod szemed mi engem őrizget. Te vagy a nyár a zúzmarás télben ki melegít s a télnek fagyos szemgödréből te világítsz. Oly édes-könnyű az élet te veled szilárd talaj gubancos ködös téli estéken csak csupa kacaj, szilárdan állunk a lépcsők fokain lágy menetben mert selymes titkok rezegnek bennünk mind örökben. 

Megrekedő időben vágyad áll cserepes ajkad szítja magát , s nem látod a színek világát és szellő sem kergeti magát. Hordozod magadban kéretlen tetszetős módon őrzött léted , kitágult pupilláddal ráébredsz külön világba reteszelted éned. S belefáradsz az ürességbe nyugodt perceid ütemes tervébe nincs mit osztanod kimérten fátyolos torokkal némán nézed a szenvedő Világnak fortyogását , mi bélyeget nyomasztott testedre , bár összefogod a kapzsiság átkát ami neked maradt , oltalmazásra. Szólni sem tudsz , öledbe takarod összedőlt terveid apró darabját ,  füledbe cseng a földnek zenehangja miközben egyedül állsz a holt ágban.  [W.B.]

Ébredő világban hunyorogva nézel ajkam a csókoktól még  pirosan éget , ahogy felém fordulsz álmod  tüzével kedvesen mosolyogsz a történteken.                    * Lassan felöltözöm oly félszegen elrejtve előled amit már nem lehet fázósan húzom magamra a kezed , a csendes pihenés puha fedélzeten.                      * Köztem és közötted a távol közeleg , így didergősen várom hogy átölelj női vállamhoz érsz a napos reggel férfi-arc éled megnyugvással regél.                     * Felém hajolsz s halkan súgod nekem -vágyódó szemed többre ösztökélne  kezed bolyong, hol csupasz a testem , de elválunk örökre remegő szívvel.                      * S míg a nap a holdat üldözésbe veszi máris vágyainkat a szél szét kergeti úgy fáj hogy az illatos bohóság álma szívünkben teljesen össze van zilálva. [W.B.]

Szerettem a nagyvilági életet , hol elkábul az életunt csendje hol vicc ,kacagás üti meg fülem gyötrő zsivajtól elszédül fejem. Hol rohannak az órák ,percek örök vígság hemzseg dőzsölve, folyik a bor reggeltől késő estig zajos zeneszó kacag messzire. Ragyogó, csillogó teremben hangzik sok ékes cifra beszéd jótékonyság harcol az erénnyel a sok tarka szó beszél -beszél. Boldog vagyok ,hallgatlak téged oly áhítattal és annyi gyönyörrel csüngök minden szavadon szenten és forgunk körbe-körbe a zenére. Ma már csak emlék,hiába őriztem fényedet ,könyörgő szeretettel, magamban most,csak búsan merengek jó lenne veled táncolni a zenében. .[W.B/]

A házak fedelei fehéren világítanak a szürke égbe, megmarad a hó az utca északos felén is, de az úttesten, ahol mennek, elolvad, ahogy leesik mindjárt. Piszkos kása lesz belőle s amin a menet is átgázol, az tiszta locsogó sár.  Sokan tapicskálnak az üvegkocsi után, férfiak, nők elegyesen, de arcukon nem bánat van, csak komolyság és tisztelet, ami a halálnak mindig kijár. Az utolsó sorban három ember megy. Negyvenen túl lehetnek már, arcuk borotváltan is petyhüdt s hajuk ezüstös. A görnyedt testtartás természetes forma náluk s nem az elhunyt barátnak szól. - Jó ember volt - mondja a törvényszéki bíró. Ezen az utolsó kicsi szón úgy elgondolkozik. Lenéz, de nem a földet látja, csak a két nagy gombot a hasán és a két gomb között egy hajszálat. Kesztyűs kezével gyorsan lesepri onnan a hosszú szálat és aggódva néz szomszédjára, a szikár ügyvédre, hogy az vájjon látta mozdulatát. Megnyugodhat ott  hamar, mert az csak néz maga elé és azon gondolkozik, ki lesz most már a negyedik a tarokk pa

Nagybátyám- :  dr Fakesch András-Bandi   az -  orvos  annak idején gyakran mondogatta nénémnek - hogy ha majd megvénülnek, a Nyárád mellett vesznek házat,ott fognak megtelepedni. Ott hűs a fenyves, juhok nyakán a kolomp édesdeden muzsikál s a napi költség ételre, ruhára kitelik majd a nyugdíjukból  .A zene volt a fontos ! Nagybátyám csodásan hegedült , festett ,művész lélek volt. Nagynéném-Klárika -  ráhagyta, hogy "jó-jó- hál Istennek van még idő" és Nagybátyám megelégedetten  fütyörészett   Ez a  fütyörészés    volt a szokása , no meg a festegetés   bármiről..Már elképzelte a kis házikót is  két vendégszobával is család  számára, le is rajzolta ,el is tervezte. Pedig már nagy része a gyerekeinek   másfelé költöztek .  De valahogy  tartozott ezzel az álommal dédapjának, az  az ácsnak    ,akik  Németországból  kerültek  Erdélybe, egy grófi családhoz.   András bácsi-Bandi-  kereszt nevével  több nemzedék nevét viselte De a keresztnév maradt négy nemzedéken át -Andrásnak