Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Tudom mire gondolsz, amire  én is  hason módon gondolok, nemcsak az  őszinteség  tiszteleg te aki itt ülsz fanyar mosollyal közös múltunk hiányainak külön talapzatán itt a kis lakásban, fonnyadunk bánattal. Néha lehet az utcán, fénytelen napokon tör rám a keserű megbánás, elmulasztott örömeinkért, az egyre megőrjít ő  gúnyos mosoly amiért valaha morális zavarban tárta ki magát naivságunkat hozta fel mentségül, amit mindketten akartunk. Alakod ,nem volt nagy értek számomra és egyre tovább távolodik, ami a kihasználást áldotta ami úgy hull el titkosan ösztöneimből kiesve, hogy sosem fedezhette fel azt, aki őt is csak majdnem felfedezte.[W.B.]

Egyszerű naptár még sok havat ígér, s a földszagú, bolond tavaszi szél, elindult valahol erdőkön s réteken bejött a városba ,csatangol részegen. Büszke és tekereg, csupa fütty és ének dermedt álmaiból most új életre ébredt ajtómon kopog -gyere ki már, barátom csak pipafüstje száll, mint a virágbimbó. Kopog ajtómon: -gyere ki a levegőre bénánként ücsörögsz, ráérsz egyelőre indulok vele utakra, sötét erdőkre kendőt kapok hamar a bolond fejemre. De ez a gaz szél szétcibálja kendőm rétszagú fuvolával borzolja hajamat és rám önti kedve felhabzó zuhatagát libegünk ketten, a sötét éjszakán át. Fülembe dúdolgat és csengő nóta száll virágos kert a szívem, vágyam hóvirág alvó föld és ég közt cseng a nóta, árad rügyezzetek vágyak, bársony rózsaszálak. S velünk vigadoznak rokkant, régi házak -bolondok azok, kik, így kiabálnak- mi mégis nótázunk, két balga barátok de bizony tél van még s havazni készül. Hóvirág ,hóvirág dugd földbe a fejed még nem jött igazán a tavasz

Majd ha a tavasz melege jön lassan sétálok a dombtetőn ahol már virágzik a szamóca s felfakad sok apró színes bimbó. Kivirágzik a sok fák lombja szél aranycsókokat hajigál a patak partját is kihímezi, megállítja a csermely futását. Hegyek megrendülnek merészen erdők zendülnek,áradnak vizek bokrok alján,mélyen elrejtve, virágok közt dalol a kis fecske. Keljetek, emberek!Ébredjetek! az egész föld egy nagy bálterem nézni sem merem,vad zenészek boldogságot hoznak a szívekbe. Ropják táncukat a színes virágbimbók hajladoznak jobbra -balra részegen, piros csőrű feketerigó nagyokat rikkant míg bemutatja az új balettlépéseket.W.B.]

Tévelyegtem benned kettős sötétben meleg esti nyárban,jéghideg télben, szorítottam szíved puha kezeimmel történelmet írtam vérző sebeimmel . Fény sem vibrál csillogó szemedben csendem uralkodik a meztelen időben, farkasszemet nézek dobogó szíveddel egyenetlen lüktetése áramlik érzéketlen. És nézem  testemet mint múló sebeket nézem ahogy véred elmossa szívemet két lélegzet között ringok megrémülve nem tudom nevessek vagy sírni kellene. Ami enyém volt, az sem volt enyémből, elemésztette lángod ,mint nap a mezőt, a szívedben igék nélkül hiába körözök minden elriasztó holmi múltba költözött. [W/B/].