Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Csak egyszer lennék szabad, lazítanám el magam, csak egyszer emelném karjaim, körbe ölelve a hajnalt, a távoli ég alatt. Csak egyszer lebegnék lazán a ködös sötét ég alatt , tele torokkal kiáltanám  az időnek kusza morajlásában; fenn maradtam. S ha szótlan csókok hullnak, az eltévedt idő arcáról nem keresném hol vannak, csak kábán valóra váljanak, s ne hadakozzanak. S a mosoly mi húzódik arcomra, szerelemmel átfogott karok, s ölelik szívem bódultságát szín nélküli álmomban tarkán s a szélben ringatoznak. Csak egyszer tudnék kiáltani, félholtra vergődve bódultan, s szomjas csókokkal szabadultan, sorsomon elmerengeni sápadtan de nem védeném magam.[W.B.]

Álmos esti zsongás árad szerteszét félig alkonyat van félig csendes éj édes, hosszú csókot vált a két világ két szerelmes:a csillag és virág. Remegő aranyfény bújik lomb alá, színesen hinti szét a rózsák illatát, minden kis virágban forró vágy fakad már suttog a szél is karcsú fák alatt. Fény takarja át lent a völgyeket lelkünk ott ring a zöld mezők felett könnyen lebegünk, mint éji bogarak melyek estidőben messzire szállnak. Látjuk felettünk már a csendes űr lelkünk részegen még feljebb repül s a csillagok közt messzire haladva ráhuppanunk fent a tündöklő Tejútra. Részegség fogott el és megállított csodás pillanat volt régóta áhított megszólaltál: búgva szállt a hangod kacagva hallgattam a mély harangot.[W.B.]

 Furcsa  szaga van most az esti szélnek s be furcsán szimatol az orrcimpa ősi-szagoknak és könnyek nyers illata egy fanyar koktél ez a tavaszi nap. Vigadj most, igyál, s részegedj meg s altassanak  a lombok halk zenéi s amíg a zöld színek  énekelnek, kezdj önmagadról magadnak mesélni Vöröses    hajamba gyűl a sok fehér szál s csendesedsz  ,véred elmúlt lázadás és mint tavaszi szél, meleget szór rád kedvednek bölcs és szép kifáradása. Csúcsra  vergődtél s nézed a  nap nyugtát ahol a láthatár lángolva megszépül, szemedben  fény vibrál,  nem hazudhat az árnyék,s   haraggal  elbúcsúzni készül. Különös, könny íze van az esti szélnek sötét illatú a régi ősz szaga, oly zavaros mert sorsod  s életed ízének tavasza volt koktéljából kortyokat adogat a szimatod,.

Egyszer   jöttem ide, olyan ártatlanul mint kis liliom, mely semmit sem tud, mikor érettem nap-sugarak üzentek kiléptem a földből finoman,kéjesen. Igen, annak jöttem: szép liliom-nőnek, amivel minden reggel sokat törődnek jó tündérek vigyáznak rám álmatlanul és minden reggel illattal feltöltenek. De rögtön átkaroltak rút fagyos szentek körülvettek engem az anyám intelmei jeges szelek kínozták elárvult testem úgy vigyáztak rám hogy szinte megöltek. Mint más emberek én is szép lettem ki mindenkit szeret és viszont szeretnek még is titokzatos a kis lelkem homálya miért is jöttem én virágként e világra? Mi az a nagy erő, amely mégis éltet? s mint kit álmában éjjel kicseréltek rajongóbb, ragyogóbb, rügyezőbb lettem: amikor zene üzente a : pattanó virág-neszt. Azóta ott állok néha meleg esőcseppben ernyőket nyitnak ki a virágok felettem, minden virágnak megvan a maga szerelme én velem is a zene messziről csodát tett..[W.B.]

Micsoda idők! Micsoda hibák! Világnyelven forog mindenhol a szó, fut velünk a kor ijedve s kihág, szájunk minden percben másat szól. Hol van az a megszabott kitartás, maholnap eltűnnek az összes fák vadcsapáson és árkon-bokron át bukdácsol a meghabarodott világ. Száz irányba ijeszti a fák, a bokor, állatot ,embert,ami tömegnyomor, ha bár nemrég heverte ki régi sebét újat kapott ami utolsó lehet neki. Rohan velünk a szerencsétlen világ száraz ágak között alig látsz élő fát, Világ kezdetig csend és nyugalom lesz az erdőn elhal minden hallható nesz. Elindul velünk a világ a fák alatt, a végtelenségig gyér lombjai alatt, elvisz Hadész megtisztító poklába nemes vad volt mégis e durva világ.

Megérkeztek a varjak Vásárhelyre zavartan károgó hangos sereg az erdő zengő kristállyal belepve, jég zizzen ott s az ágon hó remeg. Erdők alatt a hóba fúlt kisváros űzött el engem s konok közönye, az egyformaság és a pletykagyáros, röghöz tapadt pénzgyűjtők csömöre. Ősi értékes emlékváros betakar, testén lóg ezernyi furcsa szerzet, erdei varjú s betévedt álmagyar akiket az éhség és az élet kerget. Dübörgő utcák hosszú autósorok kelet s nyugatból színes keverék, fényes körút s gyanús sikátorok, csodás blokkházak s alattuk szemét. Városom vagy nekem, habzsolsz mohón, és dúsan terített asztalodról kevés morzsán bár, éhen mégse hal, károgó varjú s betévedt álmagyar.