Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Az ajtót mögöttem becsaptam mint aki utoljára van otthon.Ebből elegem van! vajon meddig tart ez a helyzet -egy életen át? --Köszönöm ,de nem kérek belőle többet.Meguntam a mindennapos háborgatását a féltékenységi jeleneteit ok nélkül. Elég. A fejéhez vágok valamit . Tíz év elveszett, közöttünk, egy asszony   élete a szemétbe dobódott . Miért?Mert azt hittem, szeretem. Úgy érzem, ez most más, mint a másik huszonkilenc alkalommal, amikor veszekedtünk és  tudom ,hogy magában megbánta amiket mondott ,de  nem éreztem hogy szüksége van egy  sajnálatra hogy megígérje, hogy jó lesz. Tudom, hogy nem lehet. Nem tud, nem hiszem  hogy még  akarom. Július van  meleg és tele van szúnyogokkal  az egész Kolozsvár. A Szamos  valahol jobbra halad, de alig hallható. Több mint egy hónapig nem esett, és vizei történelmi minimumra csökkentek. Nyugdíjasok sétálnak  láncos  kis kutyákkal, közben folytatják a nosztalgikus beszélgetést arról, hogy mi volt a „jó”. Ahogy kiérek a  sikátorok közül a cipőm sar

Mindig állítom-ringott örökké a világ hajunk selymén maga a haj csigák vállán tündökölt , füstben szálldogált a gyermekek nevetése ami zongorált . Néha felriadok egy -egy éjszakán foxtrottot énekel vígan, nagymamám hallgatom kedvvel,füst ,zongoraszó , tündököltek esték a nyári éjszakán.. Majd jöttek körülöttem zavart lépések eltűntek esték, egyre azon tűnődök hogy elnémultak a füstös jókedvek még búcsúra sem nyújtották kezüket. Úgy elszálltak az évek és a kedvek, mind ritkábban hallszik zongora ének tavaszi szél száll lázasan közöttünk nagyi foxtrottját hallom egyre mögötte.. És megtanultam az örök törvényeket a vihar mindig arat ,szelet vet ,esőt ver megtanultam hogy a hit néha kitaszít csak a szeretet, mi sohasem vakít.[W.B. ]

Úgy dobban szívem ütemesen telnek percek ,órák, évek úgy sietnek az ütem léptek, én csak dermedten figyelek. Ma néma lettem, a gyönyör velem, bár mosolyom örök remény és szabadon repülhetek fényben arany boldogságom közelében . Holnapra díszben áll a lelkem ajkamról vergődik halk remény pillám verdesi lehunyt szemem, szívtelenséggel telt el minden. Mert e csodáknak vége felé csilingelnek apró színes fények, hallom hangom,énekem rezeg kaput nyitnak nekem színes rések. [W.B.]

Merre jár a lelkem újra? Merre? ismét álmodom  a megszokást, újra kegyetlen minden számomra ami lehangolt, ma megint csodás. Későn vettem észre ittlétemet ártatlan találkozásunk,  újra itt nem tudom,leplezzem-e, a  tévedést ? Mit szóltam ott  visszavonom itt. Most felmentettelek, a biztonságos szerelmed  vissza hódította magát, karodon  léptem ki végül a teremből, helyemet bölcsebb Bírónak adva át.

Az időt nélküled elvesztettem szét váltak percek értelmetlen, tébolyi csend fekszik mellettem kopognak szerelmet, véletlent. Fulladt mámorban elvesztem, öntudatlan félig védelmeztem lázas tüzet mi bennem szétesett lángja már rég kiégette lelkem. Ajkam és repedt ajkad között hideg jég fullánk beköltözött testem sejtjei elüszkösödött mennyi hazugság s őszinteség. Nélküled az idő megdermed szeretni csak fölfelé érdemes, semmi sem olyan mint régen szerelmem elveszett veled. Visszapörgetném reménytelen és szemem lesne ébrenlétben, de csak csendes emlék közt nézem az elszaladt perceket. A csöndnek csapdájába estem, pupillámon szárnyal tekintetem, a messzeség kapujában állok és várlak tűzláng és füst között.[W.B.]

Kék ég feletted és haragoszöld lent városi ember már ennek is örvend tavaszi  kék ég,de különös minden, a parki fasor s hatalmas  maros híd. Napsugaras délután, ünnepi díszben sétálnak vígan gyerekek,édes párok. e virágos táj színes tengere mellett felhők sem festenek szebben az égen. Maros-gát fölé is lágy glóriát vet a tavaszi mámor, mely élni kíván, nefelejcs nyílik picivel lejjebb hol  temető  őrzi  holtak  örök álmát. Tavaszi kék ég,szédítő magasság, eget és földet nagy, összekötő sáv szeplőtlen derűddel teltig itasd át minden  parányi élő szív kamráját. Ragyogó hajnalon jött meg a május, illatos rétek és erdők burkából szépért rajongók e tört földi pályán, s énekelek angyalok víg citeráján   .[W.B.]

Kis szoba. Holdvilágos éjszaka van.Az emberek nagy része már rég álmodik,de a férj és feleség ,meg nem magyarázható módon még nem alusznak,Pedig Julis  fájlalta  ma mindenét,itt is ott is fájt,  a háta kül ö n ö sen a sok munkától és Pali sem volt valami víg kedvében. Egész nap  zsörtölőd ö tt   mindenkivel.A gyerekekkel is  kötekedett   ,pedig szereti  ő ket.  A házaspár  két egymás mellett levő ágyban fekszik. Hátat fordítanak egymásnak s az ágy külső szélén feküsznek mély csend van  körülöttük  ,bár egyik se, alszik még mindenikük a maga gondjaival  babrál csendben,nagyokat sóhajtva. Kint ezüst égbolton darabokra szakadva futkosnak a féllegek s pillanatra el-eltakarják a hold egykedvű arcát. Időnként a  szobába  tűnnek el és újra ugranak be a holdfény fehér vonalai.  A szomszéd szoba ajtaja félig nyitva, ott alusznak a gyerekek-a gyerekszobában. Két kis csepr ő  ártatlanság már a tündérekkel    hancúroznak ,álmukban  egy nagy virágos  zöld  réten.  Pali úgy   ötven fele járó,