Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Asszonyi tüzemet tüzesebbnek  érzem, megszakadt csók után,  utánad vérzem, ha most ott volnék a fehér vetett ágyon, lehunynám  szemem, hogy semmim se fájjon. Hírnevet, babért úgysem szereztem, asszonyi eskümet szerelemből tettem, hol vagy te kifestett nagyképű álom gyertek, vigyetek, most  nem bánom.. Megszököm erdőkön, dombokon életem, halálom egyszerre feldobom, nem tudom kettőből melyik hull fejemre az a második biztos, hogy jobb lenne. Magamnak jósolok, mint a dalai láma, vagy kolostor kövein a Buddhista árnya, Napért esedezek, s az arcom váltja színét, de makacsabb a halál, buta köveinél. Ki nekem kritikát ír, írjon csak igazat, ne műveljen vasból gyémántos aranyat, nem ráz fel koporsót a hangos üdvösség nincsen mit fújjon, lengessen a szél,.

Déli verőfényben, zsibong az élet, ódon szabályos, nagy paloták előttünk sétálók nevetgélnek, ifjú szívekben,  nyári csodák. Keskeny utcáin merengve járok, egyszer  elhalkul, mi zsong ma, köpködve locsog a malomárok s égre int a régi templom tornya. Néha a csöndet vad sikoly hasítja, tisztes nénike ősz fejet csóválja, s egy bús élet megfejtetlen titka szétterül  egyből a halálsorompónál. Öreg harang jó estét köszönt nekem mint apró fényes já nosbogárkák itt is, ott is lassan kigyúlnak fények sápadt  erejű    villanylámpák. Csak egy nyarunk  van, egyetlen és nincs, nincsen egynél több nyarunk, ha elröppen  felettünk  a tavasz,s a nyár, fáradtan ősz felé ballagunk mindnyájan.

A patológus tanárunk,- szikár ember ,- azt mondták róla egyszer: Az az istentelen ember.        Azóta rajta maradt, tanártársai is úgy hívták a háta mögött:  Az az istentelen ember. Csakugyan furcsa ember volt Egresy Péter  Bozontos, barna haját hátrafésülve hordta és csaknem vállig növesztette, mint a piktorok. Élő bizonyítékául a nagy Darwin tanításainak, melyeket annyi tűzzel magyarázott nekünk a természettan-órákon: tisztára állatfeje volt.  Kiugró pofacsontjain fényesre feszült a kicserzett, sárga bőr, hatalmas alsó állkapcsa örökké harapásra torzultan ugrott előre, bunkós orra alá. De szép szeme volt. Nagy, melegen néző, dióbarna szeme. Kemény arccsontja alatt, beesett arcán, mély gödrök sötétlettek kétoldalt, talán hogy annál erősebb legyen a fölöttük mozgó szempár villogása.  Ha csöndesen beszélt, melegen nézett maga elé, de ha lendületbe jött ,- ami gyakran megesett, - és fanatikus hévvel hömpölyögtek duzzadt, kirepedezett ajkáról a szavak, perzselő, tüdővészesen lobogó l

Három nap telt el. Három nap, mely alatt László alig látta Klárát és ha látta, akkor is nagy társaságban számos szemfülesek figyelése mellett. A mama is mindig közel valahol az ő ellenőrző detektív szemével.   Ez tűrhetetlen! El nem viselhető! -Meg kell üzenje  Klárának, hogy valahogy, valahol!  - mégis csak találkozni kell, különben ő ebbe belepusztul!- tudatná vele valamiképp előre:   miket terveznek, hova mennek, mert mégis látni, legalább látni kell egymást!.  Negyednap reggel korán ébredt ugyanezzel a sürgető gondolattal, mely még álmában is mardosta  De hogyan csinálja ezt? Klárának nem írhat, a mama biztosan elcsípné, elkobozná a levelet. Oh! arra nagyon képes!  - Valóban legjobb azt a kis szobalányt használni fel, ahogy már előbb gondolta.  - Jó kis leányka, bár mindig olyan szomorú. De szereti Klárát. Hogyne szeretné?!   Ennek megmondhatja szóval az üzenetét.  Megcímezte: T. c. Varga Ilus kisasszonynak és alul: Herceg Károly úr. Úgy borotválatlanul lement a Mátyá

Piros lepke lebeg át a kerten, meg-meglibben a dohányvirág, szemem semmiségekre  terelem csend van, senki sem hív, nem kiált. Annyi minden lesz s volt a világon, képzelodom, én vajon még vagyok? Mennyi volt a valóság,s  az álom, vajon mi  volna rossz és mi lenne jobb? Arcomat én már kezembe fogom elfedni sok  kudarcom  s szégyenem mért hittem, hogy küszködve, kitartón a világ majd jobb lesz énvelem?

Mint álmos hold, rezdül fenn a lomb, be-becsukja a sötét-kék  eget, fut a patak, még egy-két szót mond de nem hallom, sietve tova röppen. Csak állunk a vízparton ketten s nézzük, ahogy  egy vitorla bomol  melegítő nap alatt s hangtalan ellebeg, bár hogy itt járt, csak villanásnyi volt. Itt jártunk, de csak ennyi volt csupán, egy kora délelőtt  ,egy lusta délután s az útra már az alkony árnya ing? Csak ennyi volt?Csak  ennyi? Arcom   elsötétül .. De réteken, lombokon örökre ott ragyognak álmaink!

Nem is tudom miért gondolok rád, nem tartozunk semmivel egymásnak , hogy ki mit rombolt végül is magával ezért nincs ítélet ,kőtáblák sem állnak. Rózsa illata száll vígan ablak résen, köd, nyálka úszik a légben ,úttesten, szerelmünk lézeng kéjjel folyó szélén összekapcsolva a megtört öleléseket. Kering -kavarog, örvénylik sebesen takarót terít szerelmünk testére, megbűvölten repül a bizsergő sebre simogatva a történtet engedelmesen. Boldogtalan lettünk egy pár évvel micsoda fájdalmat okozott a szenvedés , gyakran tűnődöm,de aztán felejtem a forróságot ,melytől szívünk vérzett. S gyomrom mélyéről jövő remegések felpergetik szívem fájdalmas törését , de elmém még életben tartja fölényesen a csók lihegését,gonoszan és szelíden.