Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  Mindig  bent van a szenvedés de senki nem magyarázza hogy bölcsesség vagy alázat a vesztesség ami ezt fenntartja. Ha magát bántja az ember az agy bírjon javunkra tenni, okos-szelíd fegyelmezéssel ne hagyjunk semmit elveszni. Szeretem,vagy nem szeretem várom hát most is a rendet- bontó lármát, vagy a csendet hogy bizonyítsak  békés tervet. Tapasztalattal már túlterhelten kioktatok mindenkit rendre, csöndben  ülünk kényszerülten de mi lesz  ha ez csak  mese? Vannak még alkalmas szavak mik egymáshoz közel állnak és nem derül ki többé már soha miért halt meg benne a csoda.

 Pusztultam volna el palánta-koromban: Vesztem  nem  fájna  most  százszorta  jobban, Olyan  megtört  vagyok  s  olyan  erőtlen  Én  Istenem,  hát  én  csak  erre  nőttem? Almom  volt,  milyet  csak  fenyőcske  érez Lesz  koronám,  sudár,  szép  sok-sok  éves, Most vége testem roncsolt, földre roskadt Paraszt  lábak  durván  reám tapostak. Sorsom -  ej,  kár  ha  véle  még  törődöm. Hisz  nélkülem  is  megy  minden  a  földön. Kár  még  az  is,  ha  mozdulok,  remélek  Felállók  úgyis,  mindig van  :  Élet!

 Hiába küzdés, lázongás, ima, könny, elszántság, álmatlan éjszaka a sors nem tér le útjáról soha. Hogy építek majd fellegvárakat?   s buján hintem álomvirágaim, s hogy fakó-virágból készült glóriám ezernyi bimbót hordoz ágain,  egyszer szürke rommá omlanak   a délibábos álompaloták s hogy vér nélküli vágyaim után Zilált lélekkel bukdosóm tovább s hogy majd, mikor nem latja senki sem.   Sírva nyomom fejemre a kezem. s hogy sok, ködpárás, szürke hajnalon a fájdalommal mint ölelkezem: Valahol fent, a csillagok felett.   Látták idétlen idők távolán, valahol már megírták sorsomat. amikor én még vágy voltam csupán, nem tudhattam mi vár majd ream.

Ázott,  csatakos  szerteszét  a  táj, fáj a hó  és  fáj a tél.   a  szél fütyül, az éjszaka hideg, rideg  szíved  riadva  kalimpál. Zihál a melled,  bús  vagy;  szomorú hókoszorú,  mely  vállad  üli meg elolvad,  nem  dísz- fejed  hullt  virág meleg  csókot  kér  ajkad; a szavad elhalt,  válaszod már  nincs sírás   szorítja  torkodat;   remegsz;csurog  a  hólé:  szürke  patakok, mint  egymáshoz  kötött  vén     komondorok.  Sötét  van.  Fázol.Miért?  hova  tovább,                          elszakadt  minden,  elszakadt  a  gát; nem  tart  semmi,  az élet  elsodor komor  a  tél és  komor a szobor amit magadról vésett önkezed és nem vár  többé  senki,  senki sem, ö  is  elment,  elment  messzire mit várhatok vajon a  közeljövőben.  

 Az  alázatom  senkinek  se  kellett elkacagnak  a  fejhajtásom  mellett. királynő vállal  és  királynő  hajjal mit akarok  a  hamvazó  sóhajjal ?   Az  ajkamtól  minden  kéz  visszahárul. hozzám  mindenki homlokcsókra  járul, akarnak,  örök  felvont hidú  várnak a  gőgöm  elé  térdepelni  járnak. S  mint  hajdan  szörnyű  várasszonyok  tették szégyenmagzatuk  börtönbe  vetették  a jóságomat  örvös  láncra  vertem, tizenharmadik  szobában  neveltem  S akik  nem  tudják-akik  nem  akarják  O  jaj  nekem,  ha  egyszer  sírni  hallják 

   Amerre  mentem  minden üde  és  tiszta s  vadvirág-szagú  volt  a  levegő, kéklő  távolban  felhő  ült  a  fákon és   sugárkévék csillogtak  az  égen. Földig  virágban  kökénybokrok  álltak. s  a  virágokon  zöld hátú   bogarak, zsongtak,  zümmögtek  a  napsütésben s menta illat szállt a levegőben. Mély,  völgyekben  templomi  csend  pihent mentem ,mentem nagyon messzi  mezőre lankás  dombok  alján juhok  legeltek és  furulya  szólt  pajkos-vidáman. Fenn  a  magasban  pacsirta  énekelt és  sárga  lepkék  szálltak  és  fehérek ünnepi  díszben  pompázott  a  táj amerre  mentem  minden  mosolygott. Csak  ,  én  voltam  szomorú  e  napon és  fájt  a  szívem  árván   szegény.

 Gyöngyöket perget az élet, sötétet, szépet, a mélyét teleszórja, vágy forrja magából, mint a hegy tüzet.   Ennyi kincset nem rejtenek a tengerek, száz hegy és völgy, a gyöngy mindennél többet ér!   Sok ezer éves kis könnygyűszűk gyöngybe öntik az élet sok keservét a vérverejtékét szemünk hullajtja el!   E drága gyöngyökkel örökös szenvedést vérig verést, sok gyötrő titkokat s világfájdalmat ne harsogják a szívek!