Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Hová repültél nyájas Öröm ? hová rejtetted el víg képedet ily hamar ? titkos rejtelmekkel kutatlak, a tengereknek bújdokálsz-e. Vagy a hegyeknek szirtéi, s a vadon erdők homályos fái között keringsz? hol, hol kereshetlek ? jelentsd ki \mert te vagy élete életemnek.. Ah,, túl repültél a levegőn, dicső honodba melynek szent mezején örök tavasz virít, s játszik:emelj fel s en lehejolok hozzad szivszorongva.

 Bontogatják színfalait a nvárnak Az őszi bomlott, oktalan szelek, Díszlete a tündér komédiának, Minden mi szép volt, foszlik, hull, pereg .  Szemed elől elmúlnak álmodás kép A forró tájak, dalok, kék egek. Lassan totyog, a vándor komédiásnép, Vadlüdlak, darvak, s én is elmegyek. A színen, hol mámor, deruki cikáztak, Eltesped a köd, megfészkel a sár; 'Busán egy-egy bámész kóró ha áll csak, Egy-egy rekedt varjú károgja: kár. Ifjúság, élet, izzó sugarak. Másutt lesz nyár, másutt lobog tüzével Te maradsz csak elhagyatva, a téllel, Könnyeiddel itt, egyedül magad.

 A  ketreczet  odább  helyezték, De  ürege  nem  változott Untig  járja  lakója,  tűrve, Mig  ereje  el  nem  fogyott .Az  esztendőt  más  váltotta  fel De  terhe  ugyanaz  marad Küzdünk  jogért,  kenyérért  untig ,Mig  el  nem  föd  a  síri  hant. .A  szabadság ketrec  ürege Korlátt:  a  ketrecz  oldala; Nézd  az  állatkerti  oroszlánt Mely  ki  nem  szabadul  soha. :Ennek  sorsát  ne  tarsd  rosszabbnak Emberi  élet  sorsánál:, Mindössze  egyik  ketrecz  nagyobb Vagy  kisebb  a  másikánál. Szűk  korlátok  közé  szorít; Az  eszme,  jog :  silány  portéka Ha  az  őr,  ki  nem  szabadit. Égbe  törhet  lelkünk  hiába.  

 Barátom! az idö múl, s azzal életünk szüntelen fogy,  melyért méltán könnyezhetünk nyújtja az öregség már támaszpálcájat, a zord halál pedig feni ránk kaszájat. ki állhat ellene szörnyű hatalmának ? kit fel nem áldoz ő pokol nagy urának? Oly bátran egy királyt nagy palotájában. mint egy parasztembert szalmás kunyhójában. Amazt szintúgy mint ezt Cháronnak kezére bízza, nem tekintvén koronás fejére. hasztalan rettegünk Mars mennyköveitől, hasztalan a tenger kétes vizeitől;  Hasztalan tartunk az ősznek hidegétől, elevenségünket bágyasztó szelétől meg kell látnunk sotét Hadesz partjait, Mely bús zúgások közt forgatja habjait Meg kell látnunk ama gonosz lányokat, kik szüntelen töltik az üres hordókat.

 Mely szép neved van mennyei harmatok szülédnek még is szebbek az érdemei arany kocsidból intesz, és fut, futva fut a  lator éj   sötéte. Fény és kiesség jő veled,életet adsz s vígságot, tégedet e való jóértt az ártatlan madárkák hálaadó szavaikkal áldnak. Nem félik a körmös denevér fogát, s a vért eresztő vércse dühös szemét, a fényre hunyorgó bagolynak rút huhogásain által estek. De változások .közt forog ami van,, csak a teremtő szüntelen egy, s az ő törvénye  állandó kivűle    mas nem ad e világnak.  

Hová repültél nyájas Öröm ? hová rejtetted el víg képedet ily hamar ? a tengereknek bújdokálsz-e mély fenekén? te égek leánya! Vagy a hegyeknek szirtéi, s a vadon erdők homályos fái között keringsz? hol, hol kereshetlek ? jelentsd ki; mert te vagy élete életemnek ah, túl repültél a levegőn, dicső honodba! melynek szent mezején örök tavasz virít, s játszik:emelj fel v agy legalább mosolyogj le hozzám.  

 Szabad teremtmény, kis madár mely kéz  kegyetlen kéz  fogott el tudom, sóhajtasz sorsodon, s várod naponként a szerencsét, Még alszik a hajnal, s te már vered kalitkád szárnyaiddal o mondd ki nékem, kis madár! orülsz-e, vagy nem, álmaidnak ? Ha hallja gazdád éneked, gondolja: hálálod kölessét. nem vélem én azt, s nem hiszem; te átkokat zenegsz fejére. Ha látja, hogy be van fejed szárnyadba dugva, s csendesen vagy azt mondja : már megfáradott, sS elnyúgodott az én madárkám. Nem,  nem a   te bús óráidat bánkódva számlálod magadban. shogy jobb reményed nem lehet, utálod a napnak világát.