Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Ezt nézted-e láttad-e már meztelen testre zenélve hogy fröccsen a víz? Kacagás borzong "Ne még“ sikolt a gyermek. S habbal játszó tenyerén táncolva szikrázik a napfény. Nedves, lenge szövet tapad a combra, a vállra, a karra mögötte kiduzzad a forma, a forrón ruganyos s a párás élő bőr meleg, szemérmes színe kivillan. Pihegő, halovány mellen száz vízcsep illan lefele, s e cikk cakkos nedvben kúszik száz balga sugár. Pupilla tágul gyönyörűn.  Hajkoronákkal játszik a szél szabadon S nyitott két ajkad között liheg kacagón az életöröm. Ezt nézted láttad-e már?

 Ma kisiklik az isteni líra kezemből S a húrjain át hét ívre feszülve terül szét lelkem az őszi ködökbe,fájó, néma mezőkön. Ma ne csengjenek apró rím csengettyűk amerre megyek, ne zengjen az erdők fái között az őszi nagy hang, mit suhanó szél penget amerre messzi tovább száll! Ma nem magamat keresem, a tájak mély torkán, nem magamat kutatom, valami halk,  ringató lágyság ölel át szinte,anyai kézzel. Ma szét feszülök a humusz fölött, ős-isteni gőggel és immár semmi se fontos, az est, ködös őszön borul így a földre,  lehajló, nagy öleléssel.   S arra menőben egyszer látod a kettejük arcát az ősz fátyol takarta, karcsú alakján .   

Életemmel küszködök Szárnya nincsen vágyaimnak Földi vágyak, vágyaim csak Porhoz kötnek a rögök.   Mit kellene még elérni, Nem a gondom, bánatom Minden napos tájakon Egyformán lehet ma élni.   Jaj, jaj halott vágyaim ! Úgy feküsztök szürke porban, Mint a fecske eltiportan Téltől fagyott szárnyain.   

                                               Szememben az igézet szivárványa kőrül rajongja tested míg ajkamon cseresznye virága szelíd varázsban bontogatja szirmait hófehéren csalogatva szerelmed. Sóhajom messze száll nehezen, de te nem felelsz, büszke arcodon hideg érdem s győzelmed langy szellőként száll felettem mint megvető értelem. Mikor ajkam feltörő vágyat csókol szívedbe lehet derűs kék pillanatodban hűségre ébredsz, s mosolyom csalóka bűvöletében megértesz szemeid sugara besüt szívembe s tűzzel éget, s akkor szeretnék feléd közeledni szerényen, mikor a lángoló Napban kavarog arcod a fényben, s mikor nem gondolsz hidegséggel zavart szemeimre, akkor hozzám, ne maradj könyörtelen szerelmemben.

Kisváros  uccáin  naphosszat kódorogni  így,  céltalan ,mint  én,  mi  lehet  ennél  rosszabb ? Be  jó  is,  kinek  célja  van! Mi  lehet  kegyetlenebb,  kínzóbb mint  így  járni,  bénán,  vakon S  keresni  egy  arcot,  mi  nincs  ott, a  háztetőn,  a  falakon ? Két  csillogó  szemet  kutatni ,mi  nincs  sehol,  a  messziben Csak  lenne,  kinek  megmutatni tudnám  egyszer  véres  szivem ! Csak  lenne,  kinek  eldaloljam az  álmaim,  a  terveim ! Életem  mért  kell  könnybe  fojtsam es mindent a fogasra akasszam Miért?  Miért?  0,  senki  sincsen ,ki  meghallgassa  a  szavam ? Zörgetek  százezer  kilincsen és  minden  ajtó  zárva  v a n  !És  kószálom  a  siket  uccák kígyózó,  mély  végtelenét. S  az  égre  sikoltom :   Hazugság,hogy  szép  az  ifjúság,  a  lé t !Hazugság!  Hisz  megfojt  gz  élet, sara,  szennye  szivemre  foly .S  hiába,  nincs  is  mit  reméljek ;nincs  cél,  kiút  sehol,  sehol!