Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

A  szerelem   oly  távol  jár ,a m uzsika  oly  m essze  szól, mintha  lilás  kristálypohár zengene  lenge  esthomálytól Igy   rezegnek  a  számban  is szavak melyek  elnémultak,a  mennydörgés  így  lesz  hamishang:   sóhaja  bágyadt  búmnak Úgy  hülök  ki,  m int  az  étéi ,úgy  alszom  el,  m int  a  dallam ,úgy  hálok  meg  egyszer  éjjel,meg   sem   látja  senki  rajtam 

 Hófehér papírra nevetve irom ajkad a kék tejben piros rózsaszirom Szemed szittyák közé iramodott nyár Pilláid fészkében két szép színes madár.   Mint márvány szikláról, halvány homlokodra kunkori levéllel borul hajad bokra Arcod két halma közt fitos kápolna, kertjén szemöldököd, mintha lugas volna.

 Hazafelé visz a vonat Brassóban van a hazám Valaki még csak rám ismer Majd a jegenyék talán.   Gőztáltos az éjszakában Megy, fut, rohan itt velem Gyermekkorom mutogatja Lelkét felém meztelen.   Itt-megállnék,ott megállnék De csak száll a gyorsvonat, Milyen szörnyű kényszer,ok,cél Mely örökre hívoga     Éj gurul az ablak mellett, Bús nagy labda, rémület Csillagok verik arcomra, Nehéz hűvös fényüket.   Dombok, rétek szagát érzem Homlokomon, mint kezet, A gyöngyvirág, fehér fogsor, Erdők szájából nevet.   Göncöl rúdja, mint a kútgém Rám s a vonatra hajolt Bíborán majd tejfehéren  Nézett be a nyári hold.   Szörnyű őrség így vigyázni S virrasztani hajnalig, Kanyarból ki, kanyarba be, Újabb fanyar kanyarig.   Rémülni, hogy hátha játék kocsi, mozdony, sín, vasút, Mely egy óriás kezében Vaksi karambolba fut.   És hogy alvó népemmel itt Mire virrad még ez éj, Álma szendergő, halálos? Gyógyulást hozóan mély.     Én szállók vagy a vonat száll Világ száll a vég felé? Mily csikorgás? Népem szájába

 Ne  szólj.  Nyelved  már  úgysem  igézhet e  szerelemre új szavakat, a  régikből  meg kifolyt a lényeg s  már csak a  tömeg  kongatja   velük vágyát,  hogy  majd  megszakad. Csak  a  szótlan  szó  szerelemtéli ,hadd  maradjon  a  szád  csodalak ,mélynek  titkát  csak  csókom  ismeri s némán  surranjunk  át  az  életen ,mint  örvényen  a  halak.

 ízlelem, mosolygásod, mint lágy-hamvas gyümölcsöt.   Lelkem lelkedhez fekszik mint part a folyam mellé   Belém hulltál, drága gyöngy s lelkem tava eltitkol   Kicsattantál, drága rügy s szívem ága mosolyog   Alamizsnás hű ujjad int s tetőn eléd hullok   mosolyom, rózsám, szavam szelíd szemedbe őrlőm   alkonyom búm bűneim tejszín orcádhoz törlom.   Mert te vagy kelyhem, csókom szabad mezőm én nekem   hol kergetőzvén, vagyok lelkes, libbenő lepke én.  

Oly egyszerű lásd itt minden Mintha nem történne semmi Te rendezed a kis asztalt Én indulok tüzet tenni.   A szobánkban béke s csend van, Nincs feszültség, nincs izgalom Én játszom a rőt parázzsal, Te rakosgatsz az asztalon.   A percek így futnak tova Szinte életjelt sem adunk Nesztelenül gyűl a tűzünk Csendben terül az asztalunk Ó, itt mégis történés van, Történés, bár csoda, titok Te érettem terítesz asztalt Én parazsat neked szitok.                    

 Lobbantsd szemembe tenger hazugságod és mondd, igazság! Én csak hallgatom s nézlek nyugodtan, gyűlölködő ember megvetőn s halk mosollyal arcomon.   Emelj keresztet s pogány vétkeidre teríts talárt, hints rá szentelt vizet, hirdess építést, rendet és erkölcsöt s nevükben gyújts száz romboló tüzet.   Pusztíts, öldökölj s ájtatos szemekkel békét szavalj az üszkös, dúlt romon többé nem csalsz meg s majdan gyilkod is így fogadom, mosollyal arcomon.