Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Ha vágytam egykor az édes dalra Mint barna éjfél a szőke napra Akkor ma jobban vágyom azt Miket a szívbe csak Isten áldhat.   Akkor szebb szívem mai zenéje. Ha vágytam egykori csodás szerelmet, Milyeket csak bohó madárka zenghet, Akkor ma százszor édesebbet érzem.   Ha tudtam álmot valósat vágyni Melyről nem hittem teljesülést. Most markomba tartom a végét.   Akkor e valós csoda, vagy bármi Legyen, egy szebb,mi mindennél szebb, hogy csodájára járjon mégis valaki.                    ,                     

 Én magam szabtam ki a világot magamnak kört, életet, levegőt és teret. Ha akarom, van más, ha kell, ez van csak, De más körök meg nem szédítenek.   Magam épített trónon ülők  más korona nem ékíti fejem másokkal érte sohasem harcolok s ha nem lesz soha,azt sem szégyellem.   Szívem felé mindenik út szabad. Ki hozzám jön enyém. S övé vagyok. hol enyémek az eszmék,és szavak.   S iga sem lesz mert azt utálnám Az én világom kis, de zárt világ, hol enyém minden vihar, minden láng  

 Vagyok egy messzi, távoli,idegen planéta lakója kit földre hullatott a Sors Édenből a sivár valóba.   Szívemben csupa régi kép Lelkemben csak tűnt álmok élnek Ezért nem illek ide én én sem értek, s engem sem értnek   A föld, s lakói énnekem mind ismeretlen, furcsa titkok. S úgy néznek itt most engemet miként egy oldhatatlan titkot   Közöttünk nincs semmi kapocs A szavak, hangok, jelek másak Más az érzés, a gondolat- lándzsákként feszülnek egymásnak.   Egymással szembe gőgösen villan a szem, támad a lélek S hull az ütés, nyílik a seb érzetén egymás erejének.   Örök dac és küzdelem ez Lankad mindkettő, s mégse hagyja És állni fog végig a harc, míg le nem hullok szívszakadva.      

A  szerelem   oly  távol  jár ,a m uzsika  oly  m essze  szól, mintha  lilás  kristálypohár zengene  lenge  esthomálytól Igy   rezegnek  a  számban  is szavak melyek  elnémultak,a  mennydörgés  így  lesz  hamishang:   sóhaja  bágyadt  búmnak Úgy  hülök  ki,  m int  az  étéi ,úgy  alszom  el,  m int  a  dallam ,úgy  hálok  meg  egyszer  éjjel,meg   sem   látja  senki  rajtam 

 Hófehér papírra nevetve irom ajkad a kék tejben piros rózsaszirom Szemed szittyák közé iramodott nyár Pilláid fészkében két szép színes madár.   Mint márvány szikláról, halvány homlokodra kunkori levéllel borul hajad bokra Arcod két halma közt fitos kápolna, kertjén szemöldököd, mintha lugas volna.

 Hazafelé visz a vonat Brassóban van a hazám Valaki még csak rám ismer Majd a jegenyék talán.   Gőztáltos az éjszakában Megy, fut, rohan itt velem Gyermekkorom mutogatja Lelkét felém meztelen.   Itt-megállnék,ott megállnék De csak száll a gyorsvonat, Milyen szörnyű kényszer,ok,cél Mely örökre hívoga     Éj gurul az ablak mellett, Bús nagy labda, rémület Csillagok verik arcomra, Nehéz hűvös fényüket.   Dombok, rétek szagát érzem Homlokomon, mint kezet, A gyöngyvirág, fehér fogsor, Erdők szájából nevet.   Göncöl rúdja, mint a kútgém Rám s a vonatra hajolt Bíborán majd tejfehéren  Nézett be a nyári hold.   Szörnyű őrség így vigyázni S virrasztani hajnalig, Kanyarból ki, kanyarba be, Újabb fanyar kanyarig.   Rémülni, hogy hátha játék kocsi, mozdony, sín, vasút, Mely egy óriás kezében Vaksi karambolba fut.   És hogy alvó népemmel itt Mire virrad még ez éj, Álma szendergő, halálos? Gyógyulást hozóan mély.     Én szállók vagy a vonat száll Világ száll a vég felé? Mily csikorgás? Népem szájába

 Ne  szólj.  Nyelved  már  úgysem  igézhet e  szerelemre új szavakat, a  régikből  meg kifolyt a lényeg s  már csak a  tömeg  kongatja   velük vágyát,  hogy  majd  megszakad. Csak  a  szótlan  szó  szerelemtéli ,hadd  maradjon  a  szád  csodalak ,mélynek  titkát  csak  csókom  ismeri s némán  surranjunk  át  az  életen ,mint  örvényen  a  halak.