Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  Az élet csúf, nehéz, mocskos .A halál édes, fenséges, csodás .Őrök lemondás, válás életünk, És a halál egy örök találkozás.   Az élet vágyakat szül és epeszt Elérhetetlen bolygófény után ;Elringat vágyat s mindent élesít halvány kezével a ronda halál.   Temetés, gyász az élőké csupán ,A halálharc is élő kínja volt .Az élő küzd, kínlódik, bajt okoz S álomtalanul megpihen a holt.     Múlandó gyarlóság az életünk. Mementó mori. Végső készülés .De a halál örök, tökéletes, hirtelen véghetetlen megdicsőülés.   .

  Csak a szemed, mert kigyúl néha Csak a szemed, mert büszkén csillan évszázadok drága bora  mely nagy vígságokra termett :arany-kehelynek mámora.   Csak a szemed, mert néha kristály Mont blanc tetőn hegyi patak, melyben az Isten nézi arcát s hószárny a szent felhő-hadak .  Csak a szemed, mert büszkén csillan mint egy szikrázó égi rés melynek titkát éjjel meglátni egy emberöltő oly kevés.   Csak a szemed, mert temető halott bánatom fekszik ott, mit néha sírva becézek el mint száradt hitét a vén bigott   Csak a szemed, mert vakká tettél s mégis himnuszt csihol szívem, mert asszonyos alázatában törődött testem megpihen.   Csak a szemed, mert eltévelygek hogyha szemed el nem vezet  Istenem, de boldog vakság, ha csókomtól lehunyod szemed  

  Halvány emlékek, még kopognak néha, még leskelődnek és megtörve sóhajtnak, még keresik kezedet, még emlékeznek  rozsa- felhőkre,még dobognak szívedben, halkan,csendben, s gyönyört fakasztanak. Az emlékek nem múlnak, öröké tartanak, szíved lassabban ver, idő állit és nyer, gyűjti ábrándjait, a mámort a sikert, az emlékek szállnak, mint hulló szirmok, rózsásak,kékesek, a halvány emlékek. , és beléd telepednek. [

  Ne tagadj le soha, hogy voltam ne tagadd soha őrizz meg örökre magadban . Bocsáss meg,hogy mindketten tévedtünk s hogy az ész nem  volt velünk. Adj vissza mindent mit én adtam Néked, add vissza mámoros álmaim, add vissza csengő hangom mely csodásan füledbe suttogott, add vissza forró sima karjaim amikkel forrón átöleltelek. Add vissza szemeim csillogását melyekkel csak  rád tekintettem add vissza forró csókjaim ne tartsd magadnak kedves adj vissza  mindent mit , én adtam Neked, mik nem illettek meg Téged. Tartsd meg csak szívem dobogását, őrizd csak mámoros, ábrándos álmaim, tartsd meg,  magadnak Kedves, emlékemet csak ezeket  őrizd meg és csodás szerelmemet. [ W.B.]

 Úgy néha-néha, tavaszi időn Estefelé midőn az alkony int Előveszek egy régi mandolint   Porlepte húrját halkan pengetem Az éjszakába lopva így török be Hogy ott maradjak némán, mindörökre.   És nem jön senki, senki el velem  Az örök-éjes föld úgy dong alattam Tavaszi éjre egyedül maradtam   A csillagerdő csöndes mint a sír Az éjszakában csak a mandolin peng S valaki halkan fájón zokog itt lent. .

 Amíg az utat rovom fáradtan, csak úgy hirtelen akaratlan gyakrabban kapom rajta magam hogy gondolok sokat múltamra. Hogy a jövővel nem törődöm, boldog lesz-e, vagy boldogtalan hogy törékenyen de, tettre készen nem az eget nézem merészen. De szomorúan hajtom meg fejem, kibékülve a múlttal, a mával, barátkozom a föld szennyével mely valamikor eggyé lesz velem. De a régi, boldog napokból csak egy forró, szép emlék maradt, esőcsepp mind fölszáradt a rétről, a déli nap égető melegétől.

 Már felnyúlnék az élet aranyához hajszolt magam, aki eddig elárvult, buja szemmel a csillagokra bámul s nem közeledett máshoz, sem magához hajszolt magam, aki eddig elárvult, buja szemmel a csillagokra bámul s nem közeledett máshoz, sem magához. Becéz a nap, a sorsom már nem átkoz most kráteröble forrongón kitárult, égnek zúdítja mélye kincsét s a múlt lélekkel térek meg a szeretett férfihoz. De a halál épp belemar karunkba láz surran be bíborló álmainkba míg kaput-nyitni tékozlunk erőt. Mire meglátnám már a délelőtti vad csorda módra dübörög a munka és ott tipor el a kapu előtt.