Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 En  csak  azt  tudom  :  rossz  felé  megyünk , Lassan  csúszunk  lefelé  a  lejtőn, Csúszásból  esés  zuhanás  lesz  S  ha  nem   kapaszkodunk  meg,  elveszünk. k\,Én  csak  azt  tu d o m :  fojtó  füst  alatt\  Lángoszlopok  parázsbölcsője  ring ,Tűzmadár  röppen  fel  a  tetőre ,S  hajlékunkból  csak  üszkös  rom   m arad. .Én  csak  azt  tudom   :  az  élettenge r H u llá m a in a k   szennyes  árja  dob ,5   mi  vakok  nem   látjuk  a  veszélyt ,A m ely  m inden  pillanatban  elnyel. Én  csak  azt  tu d o m ;  hogy  összefogott  A  pokol  m ind en  szörnytege  ellenunk ,Kegyetlen,  véres  kor  sorfala  közt . Vesszőfutásban  elvérezünk. .Én  nem   tudok  mást  m o n d a n i,  de  ezt  Tízszer,  százszor,  ezerszer  e lm o n d o m ,A lvók  párnáit  szertebontom  ,A  szunnyadókat  költögetem  ,És  a sikolyom m al   odaállok Az  élet  holvágányra  futott Száguldó  vonata  

A sok havas hegy már hiába őrzi a tél uralmát lomhán őrködön kemény hidegben, nyirkos csúf ködön majd tavasz jön és le fogja győzni.   Száraz fa ága is érzi ,a határra ú zendülés köszönt, besugározza pazar aranynap s a csodás tavaszra friss, csira, erő les jelre várva.   Csak te lennél lelkem alantabb mindennél? légy vidám, mosolyba öltözz készülj, a tél jól meggyötört a földhöz hasonlóan, örülj, ujjongj, ne lankadj.   Mert silány börtönöd hiába őrzi, Minden gonosz gonosszá őrködőn a gyötrődésen, szürke csúf ködön átjutva fogsz te mégis győzni, győzni.            

 Az én virágaim , a könyvek Télen szoktak leginkább illatozni s így télikerté szélesült a házam. Kezembe veszem mindegyiket anyásan s néha úgy jön, hogy csöndesen köszönjek.   Az én virágaim örökké nyitnak És mindeniknek más az illata a színe más  néhányat kikezdett a sárgulás a többinél még foltja sincs a koloritnak.   Az én virágaim : a könyvek Szépen megbújnak mind a barna polcon s kacagnak, hogyha új könyv jön közéjük nem állom meg, hogy ne örüljek velük,  s akkor úgy jön ,hogy csöndesen köszönjek. 

 Olyanok vagyunk, mint a gyermekláncfű, Melyet fehér vitorlák koronáznak. Állunk a természet véghetetlen rétjén S alig érünk ki, alig látjuk egymást.   Jön egy szeles kölyök Letép, közénk fúj S mi szerte szállunk Mint a rétek vitorlásai Egymástól elragad a szél S ki tudja hová hullunk ? Ki tudja: hajt-e majd gyökér?   Szép, szép a táj, amerre szállunk Hímes mezők, hegy, völgy és városka De talán arra sohasem találunk, Kivel a kicsi vackon Csodálatos jövőnket  festegettük Jött egy szeles kölyök, Letépett és közénk fújt.

 Miért nem voltál velem. Nem voltál velem, pedig oly szépen jött az este szelíden, mint a szerelem. Fütyörésző szél indult esti útra legényesen. Kék hegy-leányok várták Nótás aratók jöttek a mezőkről, és a szívükből messzire dobálták a vidámságot és az életet. De nem voltál velem, s az arcokon hiába simult ma minden redő a dombon szürke ködruhában állt ,s komoran hallgatott a temető.                                        

  A kertbe most kisfiam halkan lépjünk hogy rózsaszín álma a barackfáknak fel ne riadjon, amint belépünk.   Intsd a kezeddel, csak, le ne tépjen egy gyümölcs ígérő pici virágot mohó kacsodra majd én is vigyázok   Hallgasd csak, mily édesen döngicsélnek méz gyüjtő kedvvel a karcsú kis méhek lám ők is itt vannak, ők is élnek.   Amott egy ágon egész elámult füttyös jókedvében egy kicsi cinke barna a kabátja, sárga az inge   de nézd csak, szalag van eqyik lábán vaon,ez a mi cinkénk amelyik a félen bekocogtatott az ablaktáblán?                                         

 Mély csöndesség és lomha árnyak egymásután sötéten szállnak hangulatomra rátalálnak. Lelkem fekete habok mossák titokzatos titokzatosság medrét mélyen szívem be ássa ,hogy tükrén tán a misztikum misztikumát nehogy meglássa   Alom karok ringatnak lágyan fehér múlandóság az ágyam ,a távol azúrjába nézek felettem felleg száll az élet Láthatatlan lomha nagy árnyak az évek szállnak, szállnak, szállnak.