Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  Én felkorbácsolt kéjjel takargatom szívünk frigyéből született boldogságom , száraz ajakkal könnyeket szomjazok, szerelmes kacajjal kérkedek válladon. De egyszer majd eltűnnek dolgok, testem leng és türelmet hordozok, egyszer tova szállnak a tegnapok marad majd a ma ,s a jövendő titok. Néha vártam gyermekként a morajt ma már csak türelmetlen mosolyt torzít szám ,a csönd vészes zajosan vonít,furcsán, s bölcs csendre oktat. Ha ajkam bezárul az éj perceiben mámoros kedvem összezárul örökre hiába lesem önzetlen volt szerepem , a mában kutatom rég megunt kedvem. Volt már részem behunyt szemekben ölelő karjaimmal férfit ölelt szerelmem , s volt már részem hamis csókokban vad mámorban nem aludtam párnámon. De egyszer majd eltűnnek emlékek , felébredsz párnádon behunyt szemekkel, kék nyakéked szorítja fehér nyakadat s a hideg éjszakában a bánat fojtogat./W.B

  Egyre egymás ellen állunk szembe megfontolt gondolatokkal kimérten árnyékok tapadnak hiszékenyen bizsergő közöny száll ingerülten. Aggodalommal nézzük egymást , dzsungel ösvényen liános bozótok szorongások,félelmetes mondatok fecsegnek közöttünk egyet-mást . Félreértések apró sorozatában  bízunk a mindennapi alázatban , bebalzsamozott testűnk illatában tisztán szálló kiáltás magyarázata. Farkas szemet nézünk önmagunkkal , szeretetben erőt adó szenvedélyünk árnyak kergetnek továbbra velünk  csendben lassan magunkra ismerünk.  Régi képek eltűnnek halkan zizzenve  bár szívünkig hatolnak felszisszenve  elevenebb öröm sosem lesz közöttünk árnyékaink maradnak mögöttünk [W.B

  Haragomból eredt vétkem árgus szemed ne kísérje, tisztán látott dolgok éle benned leli szenvedésem . Gonosz ,sebzett szádnak tükre szétrobbantott , sötét értelem más szemében, más tükrében szelíd oroszlánnak néznek. Kitartásban ,volt már részem kardos menyecske koromban , elviseltem szélhámos kedved de belefásult két ölelő karom . Mindent elviselnék érted , ha nem látnám ráncos kedved , vállalnék szemérmetlen terhet ha nem kísérne álmosan szemed. Voltak persze forró sejtelmek jöttek szeretők és mentek , csóktalan estben hulló büntetted, fájó szívvel csendben elkerget ./W.B/

  Már semmi sem ugyanaz mint rég a szó fogytán van, benned elég , hitemben már árva asszony vagyok keservemben koldusként dalolok. Részvéttel adogatsz szánalmat valósat, testem izzó terhe alatt bársonyba bujt víg mosolyomat sorsnak adod, mi belőlem leszakad. Már semmi sem ugyanaz ,mint rég szerelmed szárnyal az élet hűsén szikra darabokra szóródik lüktetve az elszámolás nagy utolsó üteme . Bár szép volt az élet kettes frigyben száz ajkú csókjaim kéjes örömében úgy vágyódik szívem lomhán tekeredve ajkad körül ,fösvény szerelmedben . Ma már csak tompa gyertyafények lángolnak tompán az estben nélküled , s én hálásan hordom emlék képed légy áldott, magamban benned élek ./W.B/

  Boldogságunk aranyló perceiben kering felettünk a pazar élet kitárulnak a tündérek szárnyai körül fogva álom-kincseinket .. Varázslatos bíboros pompával hajunkra tekerednek fények, s lágy mosolyunk egy szentkép, parázslik templomi szentélyen. Vannak alkalmak pirult hajnalban mikor szikráznak álmok harmattal szédítő ,titokzatos víg hangulattal egymásra lelünk áhítattal . És suhogó szeleknek komor jöttén hangunk suttogva bujkál ,zenél, s bús imáinknak ölelő vágyában szeretkezünk ,de nem vétkezünk. A hitünk csak a miénk, lelkünkben bódító lázban imát suttog nekünk és napsugárban fürödnek eszméink, bársonyos harmatban hófehéren./W.B./

  Édes ,kedves Ancikám te vagy az én angyalkám, hajad göndör,szemed kék, szájad édes csókot kér. Tudod nagyon szeretlek, el ne hagyj ,mert megveszek, borulj ide vállamra, s nyomj egy csókot szájamra. Simogatom arcodat, csókolgatom nyakadat, léptednek a nyomát hallom, illatodat mind beszívom Ilyen a nagy szerelem, csókolgatunk akit kell, szeretünk és szeretnek, s szeretkezünk ahogy kell

  Üveggyöngyből készült füzért, Kapunk születésünkkor, Minden gyöngy egy külön értek, Mindegyiknek ára van. Színesek és csillogok, Drágábbak és olcsóbbak, Jelentéssel bír mindegyik, Mint a varázs girlandok. Hordjuk büszkén,ovva féltjük, Néha megsimogatjuk, Vigyázunk a kis gyöngyökre. Mert ők a mi kis sorsunk. De az évek hosszú során, Néha a füzér elszakad, Szerte szét gurulnak gyöngyök, És a varázs megszakad., Megpróbáljuk összeszedni, De csak maroknyi maradt , Poros ,mocskos nem ragyog, De a füzér neked megmarad . [ W.