Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Mert hiszen úgyis mindegy, volt Zoltán a higiénikus életmóddal az egész életét  megváltoztatta. Már nem volt az a fitt ,egészséges ember mióta megismerte a kis Icukát..Minden vonalon fölhagyott. Rendetlenül aludt, sokat szivarozott. Tudni kezdte, hogy van szíve, azokból a fájdalmas, hosszú nyilallásokból, amelyek néha elállították a lélegzetét. Keserűen mosolygott.  „Túl hatalmas szellemet idéztem,-gondolta. - Ez a  kis boszorkány el fog pusztítani." Nem ment orvoshoz. Nem vizsgáltatta meg magát. Úgyis tudta, hogy az állapota veszedelmes tempóban romlik, á vérnyomása nő, az idegei elvesztik régi, finom nyugalmukat. Tudta, hogy mi a baj, és azt is tudta, hogy mivel lehetne ezen a bajon segíteni.Visszakapni azt akire annyira vágyik. -Nem lehet,nem lehet -horkant fel benne a józan esz. De szakítani még sem akart a lánnyal. Ragaszkodott hozzá, megszokta, mulattatta. És amennyire összetörte a fizikumát, annyira lángra lobbantotta az önérzetét az a valóság, hogy...

Igen, most ebben a pillanatban talán sikerülni fog. A maga valójában megmutatni az arcot és a szemen át a lelket és a gondolatokat. Ha ugyan van lélek és vannak gondolatok.A fenyképezhez sietett egy igazolvany kepert.  Negyven éves, konok férfi-arc bajusszal, a negyven esztendő A fényképesz igyekezett vidam arcot megorokiteni a negyveneves ferfi minden ránc kellékével. Talán mosolyogni tessék. Ni, itt egy könyv. Ne fordulj el, kérlek. Hallga csak, arany cseng a zsákban. Mosolygunk már? No lám, most jó. Most! Megörökíteni az arcon ezt a mindent felfogó és kisugárzó értelmet. De ha elvesztem a rászegezett lencsét és a szálló porba porrá fújom a csengő; fényes, sárga aranyakat, egyszerre Szabó Pista patikus úrban is  akkor kialszik a fény.  Ott ül a pirosra festett, dúsan aranyozott patikában, Apollo és Cicero  imitalt szobor-társaságában és várja a recepteket. A szabályosan berendezett úriszoba ajtajában termetes felesége is megjelenik közben. Ig...

Szerettem volna akkor közelednem amikor még csak megkísértettél de arcomon fura mosoly merészelt szemeim furcsán feléd tekintett . Felhős nap volt, szürkült a nézésem és nem tudtam nevetsz felém nézve minden lépesemre, kis apró neszre áradt belőled tested melege. Vontatóan beszéltél, talán furcsán meséltél összevissza hebehurgyán, kezedben napszemüveged figyelte tűsarkú cipőm kopogását nevetve. Égszínkék ruhámban ,repdesve nyakamon díszítő elemek nélkül szégyelltem státuszom melletted hamisan én is a cipőmet néztem. Már várom a holnapot érdekkel ugyanott sétálok a parki téren cipőm már nem kopog,ma csendesebb de hallgatná humoros beszéded. Véletlenek, talán egyszer jönnek hirtelen, mint a vad orkán szelek nem találtak más vidámabb helyet nekünk, kik egymást méregette. Kevés ésszel meggondolatlanul nógatnak csodák sorstól kapottak elnézőek, s figyeltem ,sokasodnak és hirtelen ott voltál, zavartan.[W.B.]

Zoltán nem így gondolta,ezt a kapcsolatot.Mindenre gondolt csak arra nem hogy komolyan beleszeret ebbe a lányba, De nem mehet a végéig,mert nevetséges lesz a nagy kor különbség miatt ,meg a lány származása miatt.Mit szólnak majd ügyvéd  barátai ha meglátják ezzel a kis furcsa teremtéssel ,aki inkább hasonlított egy táncos nőre t egy kis  ártatlan  óvó nőre .,nem beszélve a koráról, Erezte hogy a vágy ami vonzza most is a lányhoz mar nem neki való.Túl vén az ilyen szerelemre. Elhatározta hogy szakít a lánnyal,bar minden porcikája tiltakozott. De most mar úgyis mindegy volt mert ,  Zoltán a higiénikus életmóddal  felhagyott akkor amikor összemelegedett ezzel az angyalkával, ami   az  egész életét  megváltoztatta. Már nem volt az a fitt ,egészséges ember mióta megismerte a kis Icukát..Minden vonalon fölhagyott. Rendetlenül aludt, sokat szivarozott. Tudni kezdte, hogy van szíve, azokból a fájdalmas, hosszú nyilallásokból, amelyek néha e...

Egy napsugaras röpke percén a kacajos jókedv havában bejöttünk ide is. azóta makacs kísérőnk lett a bánat. Bámész-könnyelműen bolyongva elengedtél egy pillanatra, közénk hullt egy kemény üvegfal erőnk, kínunk áttörni gyatra. Tükör falak torzzá lapítanak, az arcomat mélára húzzák, a szívedet gömbbé dagasztják s Damokles karddal koszorúzzák. Mellettem vagy, látom az arcod kezem feléd nyújtom remegve, de, itt a fal: kemény, hideg, lehull a lelkem szárnya szegve. S tovább megyek száradt torokkal. Sátán vigyorog az ablakokban. „Bár halni tudnánk szépen együtt" fohászkodom vággyal, titokban De nincs remény, csak rémület minden küszöb alatt "halál-lyuk, mi vakmerőn járunk közöttük, de jaj, egymást meg nem találjuk

A kert lombját alig festette még át piros-pettyesre a közelgető tél. mocsarakban brekegnek még a békák s a kis, alföldi városban a főtér árasztja  aszfaltozott  nagy tereknek szúrós szagát. Néhány sötét fejecske bukkan eresz mögül. Durván zörögnek az autók s keringve száll a fecske. Édes, arany verőfény! Dúsan árad. Fellendülnek az éles, hosszú szárnyak s már a fiókák tolla is acélkék. Csivogva szállnak. S lányok megbámulják, amint szelik az ég halvány azúrját, hogy vágyuk déli tengerét elérjék.

Ki emlékszik ma a régi filmekre emlékük néha szívembe visszatér, s a vásznon látom a királyt a lován vállán arany köpeny,feje koronás. Majd egy cowboy lovagol ,akár a nyíl ugrik vakmerőn kocsikra, kezében íj, megremeg idegem s egy pillanatra hirtelen üresen forog a filmszalag. Hiába sok szerep, sok régimódiság eme büszke kor már nem tartja nyilván nem őrzi szó, semmi kép, sem költemény, egy ifjú életnek gyermekes lázát. Bennem él a láz, mely kiskoromban égett, gomolygó hősvilág, rengeteg mozikép, miként őrizzük ködös gyerekmesénket úgy őrzőm szívemben a híres filmeket.