Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

A bércek tetején már kevés a hó , már csak latyakos sárba való, de a halott hóból, éltető víz csepeg, földbe szivárog és virágot öntözget. Az újra éledő körforgás örök; holtból élő lesz ,és élőből erő , halott száraz ágak átalakulnak, készítik a talajt a virágoknak. Semmi sem múló csak szakadozik homályos napfény majd aranylik, sötét felhőkből kék ég kinyílik, újul a természet,semmi sem változik. Újból kakukkol a kakukk madár , fecskék repdesnek,ahol nincs zár, lepkék hintik színes poraikat, kis virágokra, mik attól ragyognak.[W.B.]

Ne tudd, soha, hogy ékszered voltam mélyen, a szívem mélyén most is vagyok utazz velem végtelen percben hajómon hol vágyam mindig egy külön fogalom. Ne tudd, soha, hogy a fényem a te szemed s a Nap kacéran úgy nevet vissza, hogy nem bánja, ha   törvényem neveted de hajódhoz a vizet én belőlem issza. Ne tudd, soha, sóhajod hozza a szeleket, hogy gyorsan szétfújják gondjaid a felhők s ha szíved gyenge én félve megremegek.. Szell ő id simogatják a fáradt arcom red ő it  ne tudd, soha, hogy érintésem a kezem  tüze  s szabad szerelem fáklyáját  tűzi   fel az égre.

Megbokrosodott éjszaka után undok tökéletesség lep meg, mely menekvésre kényszerít s bűnbánóan hagyom ágyam vetetlen. Bocsánatba torkollik minden miközben felveszem kék harisnyám, mely talán kivédne egy újabb perzselő kéjes simogatást átitatott gonddal mint egy vigaszként, hogy csak ennyire telt. A szerelem túl gyors volt a nászi ágyon,  rövidzárlatos kívánat veszedelme, mely csömörbe torkollt, mikor asszonnyá tett szavak nélkül véget nem érő éjszaka át férfi ösztönökre bízva a durva cirógatást. Kérdésem válasz nélkül marad, csak cigaretta füst remeg enyhén lilás gőzben mindenfele s a csend beszél, míg két szempár figyelme tanúskodik reggelben a történtekről . Majd a délelőttben hálafélét érzek személye iránt együttlétünket egyengeti maga módján, szereti a kék harisnyám, mely biztos meleget terjeszt üzenetként feszesen álló combomon. Bosszantott a csalóka vágy mely unta már a sikamlós vergődő szerelmet, csapzott hajunk összevegyült s ...

Figyelem magam, ahogy forr bennem az élet,ha egyre az égre nézek tegnap még egy kisgyermek voltam, ma egy felnőtt lány a testemben. Tegnap senki voltam, lebegtem ma a jövőbe nézem két kedvesem: egyik az egész csodás életem ami minden hajnalon reám nevet. A másik egy robusztus férfi test aki éppen most karjaiba vesz, mosolyog reám, s  a szemembe, ajkamon nekem is mosoly dereng. Furcsán bomlik ki az élet belőlem tegnap meg álltam könnyek előtt arra gondolok, hogy a történelem végzete, elkerülhetetlen jövőt teremt. Belekacagok a Napba és gondolom hogy vége a télnek és nemsokára. sétálhatok kedvesemmel a bomló ruhájú fák alatt és magyarázhatók.

Ha néha furcsán megremeg a fűszál és korai ébredés duzzaszt rögöket, a borzalom dala zeng, ha olykor nem férnek meg az igazi emberek. Ahogy a bércen szállnak az aromák jelzik az áfonyák s málnák érését, megbújva mélyen,sok dacok útján ezer titokzatos nagy illat hever. Romantikát ír a törvény magáról megáll egy halkuló verdikt mögött belátja, hogy túl igény, ha szívünk túl sokszor sérült a vágyaink között. Miért ne támadjon minket az élet ha üldözöttet játszunk szüntelen, száz éven át ideje megértenem hogy a végtelen békülget velem.[w.B.] .

A mai trecut un an  ca vântul... În lumea mare e un nimic, dar in inima ta ve ș nic t â n ă r dor anii  fugi ț i pe l â nga tine. La mulți ani eu îți doresc, Cât mai multe zile bune S-ai în cale un drum lung familia ta s-o indrăge șt i. Să ții piept la tot ce-i poți Și la suflet  nimic să nu pui Tristețea s-o alungi mereu Atunci când liniștea nu-i. Să primești  tot ce tu oferi, dragoste, de la fetele tale si de la nepotii cei frumosi sa trăiesti mult să-i vezi pe toti. Să stai mai mult in țara ta Să fii sănătos,in casa ta Volanul să ții cu măiestrie In lumea mare,oriunde. La mulți ani eu îți doresc, Cât mai multe zile bune s-ai în cale un drum drept familia ta s-o indrăgesti.

Férfi jött lefele a lépcsőházban, mikor átlépte a nő a küszöböt,  de egy röpke pillanatra meglátta az asszony arcát, de a nő is figyelt.  A férfi visszahúzódva, elrejtőzött  a nő arca elől, a nő szelíden  gyorsan tovább sietett messzire,  titokban tartva arcát, eltűnt előle.  A nő befordult a félhomályba a hires rozoga ház belsejébe,  hol éppúgy, mint az ismeretlen férfi, a nő sem is kaphatott elégtételt.  Oly szerelmet, amit a férfi képzelt s olyant amilyent ő is szeretett, de eléggé beszédes volt számára a nő fáradt, ernyedt tekintete. De testük szívük tudta, érezte, máris kereste az egyik a másikát, a vérük, bőrük illata megértette a hívatlan szerelem közös átkát.