Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Majd ha a tavasz melege jön lassan sétálok a dombtetőn ahol már virágzik a szamóca s felfakad sok apró színes bimbó. Kivirágzik a sok fák lombja szél aranycsókokat hajigál a patak partját is kihímezi, megállítja a csermely futását. Hegyek megrendülnek merészen erdők zendülnek,áradnak vizek bokrok alján,mélyen elrejtve, virágok közt dalol a kis fecske. Keljetek, emberek!Ébredjetek! az egész föld egy nagy bálterem nézni sem merem,vad zenészek boldogságot hoznak a szívekbe. Ropják táncukat a színes virágbimbók hajladoznak jobbra -balra részegen, piros csőrű feketerigó nagyokat rikkant míg bemutatja az új balettlépéseket.W.B.]

Tévelyegtem benned kettős sötétben meleg esti nyárban,jéghideg télben, szorítottam szíved puha kezeimmel történelmet írtam vérző sebeimmel . Fény sem vibrál csillogó szemedben csendem uralkodik a meztelen időben, farkasszemet nézek dobogó szíveddel egyenetlen lüktetése áramlik érzéketlen. És nézem  testemet mint múló sebeket nézem ahogy véred elmossa szívemet két lélegzet között ringok megrémülve nem tudom nevessek vagy sírni kellene. Ami enyém volt, az sem volt enyémből, elemésztette lángod ,mint nap a mezőt, a szívedben igék nélkül hiába körözök minden elriasztó holmi múltba költözött. [W/B/].

Most olyan vagy mint a napsugara nem érzem én az éjszaka kék csóváját, de  jöjj mellém ,    jöjj mellém ,   te kedves vágyom  ö lelésedre,csak hozzám érj. Ha téged látlak, be kedves aranyfény e szép gondolattal, ím, gondolkozván ha árny vagyok én s te pedig a napfény, sugárként égj és mindig így ragyogj rám. ölelj meg engem, mindig, fénytelen miként a rím a rímet énekemben, amely itt rólam néked hírt üzen ölelj, mert életem ismét messze kerget s  a régebbi friss fényt bontó reggelek újabb virradását nem szabad  hinni sem.[W.B.]

Szavad hozzám nem ér el semmiképp a zajt őrizem semmit se hallok én, csak úgy beszélsz mint tengermélyben hullám üvölt a nedves part medrén. En vagyok a tő, mitől a rügy kitárul és te a föld kérgén csak rés. Amíg köréd ezernyi hullámgyűrű tódul szétfutván engem messze eltaszít. Szavad hozzám nem ér el semmiképp jó társként parancsaid lesem, az égi hatalom távoli szögletében már kimúlók és mégsem látsz meg. Szavad erős, fentről csapódik arcomon mit vadul vissza zeng e rideg test mert közted és köztem szörnyű hangon a vétkem mint megvadult ütközet.