Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Az esperes úr látogatására készültünk, üdvözlésére verset kellett tanulnunk,meséli Bandi mosolyogva a nála magasabb fiának.  Egy nappal a vendég érkezése előtt mindenki elmondta a köszöntőt, .a plébános úr engem választott: -Te hangsúlyoztad a legszebben, te járulsz az esperes úr elé. - A megtiszteltetésnek örültem, de bennem dolgozott a félsz is: mi lesz, ha belesülök?      A győzelem tudata azonban mindennél erősebbnek bizonyult. Nem sültem bele, sőt rengeteg dicséretet kaptam. Hanem ennél is nagyobb diadalt arattam hamarosan.  Nyári vakáció volt már, amikor az egyik reggeli misén feltűnt nekem az első padban egy kissé duci, de igen bájos arcú lányka. Mindenben eltért a mi osztálytársainktól: kartonruha helyett fehér matrózblúz feszült rajta, nyakában hatalmas masni. Haját nem kötözték copfba, kiengedve hordta. Amikor oldalra fordult, fél arcát beárnyékolta a hatalmas sörény. Ilyenkor egyet billentett a fején, s a dús hajkorona visszalibbent a vállára. ...

Egyszer volt, nem is olyan régen, amikor a te nagyszülőd nagyszülője is éltek  abban az időben volt egy büszke város, úgy hívták, Kolozsváros.      Szép, takaros házaival, fényes palotáival, tiszta utcáival, illatos dombjaival és szőke folyójával csak vonzotta, vonzotta magához az embereket. Sokan azok közül, akik csak ideiglenesen jöttek dolgozni vagy tanulni híres műhelyeiben, iskoláiban, bizony le is telepedtek.   Földet vettek, házat építettek, s utána ők maguk is boldogan sétálgattak a Sétatéren, mert akkoriban a sétának és a nyugalomnak még külön tere volt, és úgy érezték, hozzájuk beszél minden fa, bokor, virág.  Az én mesém is éppen egy ilyen ház építésekor kezdődik. Felhúztak egy pompás, fehér falú, nagy, zöld verandájú házat az udvar leges-leg végibe, mert úgy okoskodtak, hogy ha az utat a kaputól a házig virágok, gyümölcsfák és szőlőlugas között teszi meg az ember, akkor, amire ajtón belül ér, lekopik róla minden kintről hozott zaj, por...

Volt egyszer egy bugyuta királyúrfi. Fenséges édesapja iskolamestereket, tanárokat fogadott melléje, hogy tanítsák meg a betűvetésre, s verjék a fejébe a törvényt, mert anélkül, ugye, nem kormányozhatja majd az országot.  Tanítómesterek jöttek mentek, de a kicsi királyfi nem akart a tudományoknak élni, csak az orrpiszkálásban volt hajlandó elmélyedni. Több se kellett a királynak: a palotába hívatott egy öreg írástudót, aki mindenféle tudományban jártas volt, és akit az egész világ bölcsnek tartott. Felfogadta fia mellé tanítónak.  Csak az az egy kikötése volt, hogy nevelje szépszerével, jó szóval a csemetéjét, mert a gyermek gyönge, ijedős. De biza  a bölcs kurtára fogta az úrfit.      Végül, amikor már nem tűrhette tovább tökéletlenségeit, végighúzott a hátán a vesszővel egy-néhányszor, és így szólt: - Tanuld meg, hogy pálcából fakad a bölcsesség!  A királyfi rögvest bepanaszolta fenséges édesapjánál az agg tanítót, s a bölcset abban a szent p...

Egy tenyérből másikba illeg le-fel a fél világ velem, kincsed vagyok,  óvjál te jobban, mint magam megőrizhetem. Tenyeredből a tenyeredbe, ne simogasson senki más semerre se nézz ,csak énrám tenyeredbe zárva és  vigyázz. Így   szeress, asszonnyá tegyél széthulltam volna védtelen, maradj velem, óvj meg    erősen mint ahogy magam megőrizhetem.[W.B.]

Marosbogáton , a  gazdag  történelmű  kis k ö zségben, ott ahol anyai nagyanyám lakott a nyári iskolai vakációkban sok időt t ölt öttem  ő mesélte , nekem  eme t ö rténetet:   -Volt   a k ö zségben a természettudományok professzorának,  egy szépséges, bimbózó leánya, Klárika.  Konfirmáló korában, a nagy kongó templomajtó    zöld ággal  való díszítése közben, hogy hogy nem, összeakadt szeme sugara egy hatodikos diákéval, aki Bakos névre hallgatott s leghíresebb diák gavallérnak tartották az egész kollégiumban.  Hogy ne felejtsem el volt egy erdészeti kollégium Marosbogáton  ahonnan  erdőmérnök ö k   kerültek ki.A kollégiumot Radnotról k ö ltoztették át  a volt Antal -kastélyba a háború után.   Térjek vissza a cselekményre: Meglátták s megcsodálták egymást négyszer-ötször a templomban, vasárnaponként, aztán elkövetkezett az év vége s Bakos  úr búcsútlanul hazaut...

Alkonyodik,  sötétlő     árnyak botorkálnak részeg léptekkel halomba hullott lombok hátán, rozsda illata száll fel a vágynak. Remeg ő  lég unottan akadozik tétova lesz a tiszta, könnyed, halk ritmusokban indult ének, lázas szemem ontja a könnyet. Most remeg a hold búbánattal vágyaim tolakodnak megfagyva émelyítő ábrándok kívánsága hullámzik  felém  ki-kihagyva dobbanását szívem fájó pontján. Nagyon hideg tavasz porondján hirdető vad  harangkondulásban bagoly huhog: ennyi volt spontán.[W.B.]

A szó gondolataimnak borítója sárga aranyba ötvözött remek, kongó pohár,mi néha összecseng örök zenéket vágyva énekelnek. Titokzatos eszmék fellobbanása a gyönyör rút kérgét nem töri át, a szóban egy rab lelki vívódása suttogja neked a mindenség dalát. A sok színek benne elfakulnak és dörgés lesz az égi harsonából, a szóban elhal a virágok illata száraz levelek meredeznek róla. A vágy, az óhaj a szeretet szava remegne bennem s tetté forrana gyűlölt szavak között idegen lett a nagy szerelem létezése maga. Csak tudnám már elfeledni a szót, aminek búban, lázban egy az ára, mely letapossa néha a szerencsém és nem maradna semmi utoljára.[W.B.]