Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Nagy dolgokat kell még véghez vinned, mielőtt igazán a szeretőm lehetnél, az én büszke-bátor, férfias  barátom bocsánatot kérni meg kell tanulnod. Gyermeket kell tudnod tartani  ö ledben és hajnal előtt felhúzni a kakukkórát, minden versemet kívülről  kell tudnod s előkészíteni nekem a vacsorát. Meg kell tanulni porszívót  szétszedni és átúszni a tajtékzó folyót ,utánam és ha szükség kifesteni a szobámat háztetőn kell menned holdvilágban. Aztán, ahogy magamon végignézek, szabályosan kihívóan, csodásan , vigyázz ne telj hamar be a látvánnyal, mert benned élek,  testedben,  őrizlek.

Nagyon jól érezte magát Árkosi Endre. A kaszinó kártyaszobájában tarokkozott, s ami ritkán szokott megtörténni az ő négyes kompániájukban háromszor egymásután túllicitált, harmadszor pláné szólóval s meghívásaiban oly szerencsés volt, hogy egy eset kivételével mindig a vele szemben lévő játékossal került össze. Mikor megszólalt, mintha száz mikrofon zúgatta volna hangját, beleremegett a kártyaszoba. .    — Szerencséd volt azzal, hogy Makrának négy szíve  volt  — jegyezte meg Tóth.      - Ha beletalál a színedbe, vége a volátnak. Nekem nem volt coeur-öm - Nekem se.- Toldotta meg meg Viktor  Árkosi felemelte poharát, kicsit mosolygott és heccelődve szólt: - Játszani kell tudni.  Az udvaron csengő gyerekhangok szelték át a csendet. - A rektor felesége volt, neki van kék kalapja. - Hát a doktorék kisasszonyának? - Az nem mászkál ilyenkor a füzes felé, a Palit tanítja.  - De mégsem lehet a rektorné ,- tiltakozott egy szelid gyer...

Magam vagyok az erdő kóborló, néma csend, integetnek lombok nincs madárdal, nincs virágillat, napsugár sem játszik virágokon. Oly szomorú, elhagyott minden, búcsú nélkül, illant tova a nyár a sápadt Nap bár fenn az égen, mégis kihalt, borús,sötét a táj. Hová lett a virág, a dal, az élet zöld lombokról a daloló csalogány ? hol a patakzaj ? De hiába kérdem hideg "ősz tündér jött a nyár után.

Egyszerű érzelmek halk szavú húrja  egyre cseng szívemben újra meg újra.  halk szavú húroknak lágy melódiája  összeolvad zsongó dalharmóniába. Szárnyra kél a hárfán, zeng a légbe,  akkordja nem jut el mindenki szívébe,  de aki csak egyszer megérti, átérzi,  annak a szívében azt az érzést kelti mintha ő lenne a hárfa, s a zenéje s a bú,s az öröm az ő lelkét tölti meg minden kis dalomba a lelkemet öntöm, vágyaim dobogását is dalomba öntöm.. És az érzelmeim vággyal keveredve nem törnek fel a homályos kék égbe hanem elsimulnak, mint haldokló tenger mikor sok kék vize hullámokat teper. Szelíd dalt dalolok, csak úgy dudorászva, más hangszerem nincs csak a kicsi hárfa nem is annak dalolok ,ki meg nem értene hanem saját szívem megkönnyítésere.

Kis szoba. Holdvilágos éjszaka van.Az emberek nagy része már rég álmodik,de a férj és feleség ,meg nem magyarázható módon még nem alusznak,Pedig Julis  fájlalta  ma mindenét,itt is ott is fájt,  a háta kül ö n ö sen a sok munkától és Pali sem volt valami víg kedvében. Egész nap  zsörtölőd ö tt   mindenkivel.A gyerekekkel is  kötekedett   ,pedig szereti  ő ket.  A házaspár  két egymás mellett levő ágyban fekszik. Hátat fordítanak egymásnak s az ágy külső szélén feküsznek mély csend van  körülöttük  ,bár egyik se, alszik még mindenikük a maga gondjaival  babrál csendben,nagyokat sóhajtva. Kint ezüst égbolton darabokra szakadva futkosnak a féllegek s pillanatra el-eltakarják a hold egykedvű arcát. Időnként a  szobába  tűnnek el és újra ugranak be a holdfény fehér vonalai.  A szomszéd szoba ajtaja félig nyitva, ott alusznak a gyerekek-a gyerekszobában. Két kis csepr ő  ártatlanság már a tü...

Forgalmas időknek menetén csalfa délutánok átvonulnak, átizzadt éjszakák szomjában ketyegnek rímeid pompában. Mint aki szemléli múló jövőjét, metaforába fojtja szemfedőjét, a selejtes ,tárgytalan délutánba mely fölöttébb szebb lesz talán. Hétköznapi illatozó forró égen átfut zavart igék őrültségében, boszorkányos ,bűbájos idő mentén vígan elfújja éved mikor születtél. A vissza nem hozható fogyó élet elmerengve romlásba kerget,, feltekerve hajtod víg emléked elérzékenyülve megleped idődet. Mert fontos neked az esti szél vadul fújja sápadt arcodon a célt, opálos légüres tér nyílik feletted visszanéznél ,de nincs merszed . Mert tetszetős a földnek dicsősége röppen szabadon az élet minősége álmaidnak sötét mélyülő gödrében éberen hív tisztább jelenidőbe.[W.B.]

Percekre megáll tompán a szívem, régi emlékemet már rég terveztem, hogy bár legalább körvonalakban is megjelenjen finom-tekintetű szemed. Megjelenjen finom-tekintetű szemed, ráncos homlokod  része, s  dús hajad édes szálaival,fürgén,rakoncátlan s a vastag  vonalú, bátorító  ajkad. Ajkadat hogyan, hogy írhatom le itt, itt a versben zenés édes mosolyával a minden titkot oly biztosan átfogó s megtartó  nagy igéivel,ha lezártad. S szellemed a pazarul áradó, hideg kristály gömbje,úgy siklik testemen szíved dobbanását nem hallom meg hiába érzem itt benn a testemben. S hol marad széles melled erős, meleg dobbanása, kezed sok kegyes apró simogatása,mit barátod lesett, a festő szemmel mindig, annyira irigykedőn? S  csendbe merült tűz lett, rezgő s örök öblös hangod, a szívem bús  sóhaján mint a mese,a kicsiszolt mester ajkán, mi titkos tested takarja, úgy dübörög. Mindennap egyszer elmegyek lakásod előtt, Kelemen utca há...