Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Üres lett minden hiányodban lázasan keresem kesernyés illatod, s várom nesztelen türelemmel hogy szűz éjszakában kinyissad ajtód. De minden ott van bent, dicstelen bennem forrong a láz meztelen s tékozló szemrehányások között veszteségbe botlik őszinteségem . Fontos üzenetek érkeztek illatozók tele tiszta sorok szűz halmazán s töprengő alázatom buja arcán magamban botlanak háborgások. Mert nagyon fáj nekem az ébredés körül ölelve meleg részegséggel szédülő fejemben értelmetlenség serceg közönséges törődésekkel.. S a vágtató szeleknek zűrzavarán még mindig keresem tested melegét, de holt avarban száraz levelek közt már csak alázatom fáj rémek között .[W.B.]

És ma kérdem, kutatva szemed lelked csillagos tükrében hol vádlóan villog a titok, hogy örök hűséget esküdtél szemem és szemed tüzében míg kezünk érintkeztek. Emlékszel-e még a csillagos égre, mik visszanéztek némán s én lelkedben kutattam az örök hűség százszorszépében könnyeket ejtettél szerelmünkre, míg tücsök zenélt a bokorban. Emlékszel-e a tavaszi hajnali csókra... .a szorongó kezeink érintésére összefonódott ujjaiknak együtt szorongó játszadozására ajkaink csókos játékában szálltunk magasan ringatózva. És megszólaltál hangosan nevetve megtörölve homlokod fényét , ajkad félig kinyitva, kékes szem pillantás mámorában búgott hangod tört szavakban , míg ujjaink görcsbe olvadtak.[W.B.] És megszólaltál hangosan nevetve megtörölve homlokod fényét , ajkad félig kinyitva, kékes szem pillantás mámorában búgott hangod tört szavakban , míg ujjaink görcsbe olvadtak.[W.B.]

Akkor még törékeny testemben kalapált vidámságom örülten baráti selymem magamon viseltem és simogattak áldott kezek. S nyílt csatát kerestem lázongva miközben ajtók nyikorogtak tárva s megedzetten vért szimatolva harapásnyira volt a végzetem. Útjaimon búza kévés keresztek nyári hangulatom torlaszolták szagom illatosan csiklandozták míg a rozsdás fészer kelepelt. Szárnyak repdestek amerre mentem a sebezhetetlen kék ég alatt mindenhol zeneszóra lépkedtem s kendőmbe áztattam sóhajom. Úsztam az égnek átlátszó tengerén keresve titkok szilárd megfejtését, de némán kondult az esti harang lánggal válaszolt szívemben harag. Töredezve lódult a harang hirtelen dobogtatva ürességét szívemben, de csatám soha meg nem nyertem. hiába lépkedtem halkan a zenében.[W.B.]

E szeszélyes furcsa Világban rémes rímek is furán zokognak, kék örvények laza ringatásában metaforák is apránként elhullnak . Borzas kedvvel matatok búsan hegedűk sírnak kenetlen ,árván hangszereknek királyi tornyán rongyos álmok sírnak mogorván . Ajkamon csönd ,dalom nem enyém torzan remeg kéjes istenek keblén vágyaim halkan ringnak a hegedűn rímekbe burkolom sorsom kegyelmét. Tiszta hévvel zokogják hevesen , érdes bánatom mind keservesebb éjjelbe fut Bach- toccata lágy zenéje izzadt homlokomon fáj a remegése. Százszor csattan sorsom végzete ajkamat lezárom hegedű zenével fejem öledbe hajtanám versem rímein és álmodnék szerelmet,koromfeketét....

Vígan burjánzik szívem magában kitárt pitvarok lázas kapujában, zamatos töprengések barázdáján mindent maga felé seper bánatában. Valami ősi nyugtalanság honol, őszinteséget szítt fájdalmában, sorsomba csempészett holt titkok határtalan önzést marasztalók. Mert mindig közbejön bűntudat, borzalmas napok keserves lángja, nem csillapítja mosolyunk álmát, beragyogja ajkunknak forróságát. Szívek közé rekedt hét ajtó lakatja nem mindenkinek nyitja apró titkait, örökkévalóságban megkövült vágyak moccanás nélkül maguktól távoznak.

Verejtékeztem fájdalmam egyenletén, dühöngő álmaim nem voltak végzetesek lehet törékeny a szívem belső része, szabadulnom kellett lüktető erekkel. Hosszú az út az értelmem vonalán, termékeny zsákmányaim nőnek halommal védtelen testem zárt vonalak ábrándja és zarándokolok rózsafüzérrel a pusztán. Most hogy ártalmatlan kemény ébredésem, nem hagyom feldúlni érdemelt győzelmem szabadság vágyamban törlesztek sajnálatot várom hogy ülepedjen elvesztett reményem. Voltam ágról szakadt, veresség áldozata háborúmat csak taktikának szántam, de ha vér tódult szent agyam üres terére, inamba szállt csepp , rongyos bátorságom. Kényelmes a létem, szabadságom szüntelen várom hagyatékom megérdemelt sikerét gonosz álmaimban,szemet- szemért vettek összetákolt de bőséggel megáldott lelkek./W.B./

Ö várt a hídon ,én néztem szemeiben tündökölt a láz vad ,haragos nyugtalanság mitől semmi jót nem reméltem. Fordult a kocka, én megálltam ,ő nézett hosszan visszafele útnak nincsen nyoma szájamban keserű nyálam megcsuklott torkomban. Híd közepén nincsen karfa rozoga ,billenős kartámfa és két ostoba: egyik aki csatát nyerne másik aki már nem bírja holt avar szomjúságát még a láz is bírná végóráját rozoga híd kényszer nászát . Zizzen a kiszáradt termés halálos csendben a híd karfája csak egy halk hulló lépes a víz gyászán, csak egy csepp lesz rándulása míg agyadban százféle gondolat betolakoszik gyilkosan , tanú nincs ki lássa ki ,kit kergetett a halálba. {W.B.}