Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Téli, halvány lilás Mikulásvirág  hever a múláson, napot keso sötét eszmevirág ring sarló szárnyon                                                                      mik körülfognak  varázsgyűrűként fonódnak testemre s összezáródnak, tépelődő lázadásom , mi egyre sóhajt éjjeli lázaz álmot, agyamban, kibontakozik hallucinációm  a szív pitvaron..   Csak egy keserű várás az éjben ,hajnalig tiszta tekintettel, halk dolgoknak velejét szomjazva nézem önfeledten, százszínű mikulásvirág, remegő, szirmai táncolnak  felettem, míg bennem hazatalálnak cserépbe téve kiteljesedve.   Mert imádom lángoló szíved jövetelét törmelékként, hogy bennem maradjon minden darabja örök emlékként, művészvilág, növényvilág ország-világ álma, az ősvirágja dallamvilágként  egymásutánisága, túlvilági cso...

 A tiszta üdvösség értelmében tündököl  még neved s tündérek táncolnak előttem bűvös körben fátyollal vonják be testemet neved nevében, hol még lebeg arcod diadala értelmemben de csak csalóka délibábok lengén, vonulnak felettem, Mert rabságban tart ,boldogan szerelmünk ezer-egy éje, s vágyaimban a szél fuvallatán repül töredezve, féktelenül lobogó lüktető vérem sírva édesen, s lágy zenében táncolva átsuhan csábosan tekeredve, bársonyosan simogatva testem, hozzám tévedve neved ,arcod , tested töredékekben és lázongok szüntelen. Tündéri játékok forró hevében te nem vagy  csak múltam kirabolt szívemmel, de mélyen szeretlek és a régi szenvedély velőjében kotorászik kezem szomjazva régi szavaid szentségére gyönyörrel , telítve, feldúlnám érettük szívem csendjét verőfényes végtelenben.[W.B.]

 Ébredő világban hunyorogva nézel ajkam a csókoktól még  pirosan éget, ahogy felém fordulsz álmod  tüzével kedvesen mosolyogsz a történteken.                    * Lassan felöltözöm oly félszegen elrejtve előled amit már nem lehet fázósan húzom magamra a kezed, a csendes pihenés puha fedélzeten.                      * Köztem és közötted a távol közeleg, így didergősen várom hogy átölelj női vállamhoz érsz a napos reggel férfi-arc éled megnyugvással regél.                     * Felém hajolsz s halkan súgod nekem -vágyódó szemed többre ösztökélne  kezed bolyong, hol csupasz a testem , de elválunk örökre remegő szívvel.                      * S míg a nap a holdat üldözésbe veszi máris vágyainkat a szél szét kergeti úgy fáj hogy az illatos bohóság álma szívünkben te...

 Értéktelen, vak és bárgyú a szerencse oda hull, hová a sors hajítja-szerencséje  vaknak csak azért, - nem látja merre megy, bárgyúnak, mert oda esik hova nem kéne.   Szerencsétlen, ki baját nem tudja rejteni mint én hitvesemet, kiről beszélnek tettei, hallgatásom is vád lenne, csak rabja vagyok bár nem ellenségem de bármit is kívánhatok.   Csak azt lesem: mikor kerül az ostoba az ördög poklába? Engem vádol :de barátnőmet a póklábút, annyit zaklatta :míg elkapta tőle az átkot, így a legjobb barátnőmtől is elválasztott.   A házasságban s bajban nincs jobb dolog mintha a férjed otromba, kapzsi, balog, hová taszított engem életem alkonyán? Ki nagyravágyó, hiú es sok benne a hiány.    Nagy ereje , sem tekintélye nem értékes, míg ifjú voltam, erre-arra vinni kértem, de k ö nnyen lerázott,  többféleképpen,   míg rám akadt  egy méltó férfi vak szeme.   Már nem lesem: halálát, mert ebben is csak én szenvedek ha kedve tartotta sárba rántani ...

                             Két nap között egy perc oly gyorsan lvesz felég két este közt egy sugár, lázasan jár, gyötörten ringva, ha nem vagy velem és csillog a csüggedő vágy remegnek, reszketnek a csábos érzelmek, reményt keltenek bennem, mert föld és ég mind egyben fuldokol, nem elég a szerelemben, mert minden varázsként szédül suhogva, ott bent ; míg kint, csak enyhe fuvallat lázong, mert úgy hagyja el szívedet a rettenthetetlen, a könyörtelen gyáva félelem, mint ahogy a felhők gyűlnek a sötétre festett égen, lázongva, felszabadultan elszállnak, zsonganak a víg szabadban, úgy mérik a szívet, szóval, a tekintettel, s örök vággyal, és egymásba olvadnak, mint egy csöpp halk varázslat. egy vég, és vágyam újra felég két este közt egy sugár, lázasan jár, gyötörten ringva, ha nem vagy velem és csillog a csüggedő vágy remegnek, reszketnek a csábos érzelmek, reményt keltenek bennem, mert föld és ég mind egyben fuldo...

Te a bátor aki sosem féltél semmitől ma nyűgös állapotban gubbasztasz, férfiú hiúságod kötött büszkesége tartalmát kituszkolja fájó emlékbe .   Csintalan ,lágy alkalmak könnyelme körül fogják tested lágy menetét, szépség,hazugság neked oly mindegy csak legyen meg az érdemelt kegy.   Legyőzöttnek,gyáva ritka percében , nem olcsó dolog bátran vigadozni szeretnéd hajadat hátra simítani de az idő kalapot húz konok fejedre.   Félve ,óvatos pillanatban sejtelmesen rászegezed szemed volt büszkeségedre fáradt, gyáván kicsúfolt bosszúságod törékenyen keresi azt, ki még szeret.

 A négy hölgy persze, már a vére szerint, kártyás volt, de azért mindegyiknek megvolt külön is a speciális oka, hogy miért bridzsezik és römizik naponta tizenkét órát. A háziasszony közel járt az ötvenhez, és elkeseredését rejtette el e szenvedélyében Kolozsváron tortent a nagy vilagvarosban,ahol rendszer valtas utan is megmaradtak ezek a nemesi szokasok csokevenyei.. Negy hőlgy ,akik rendszeresen talalkoztak hetenkent az ilyen kartya-partikon.  Az első vendégnek nagyon rossz volt a lába és a csípője, viszont asztalnál ülve kitűnően mutatott, főleg ezért szeretett kártyázni. A második vendég rendkívül gazdag volt, de otrombán műveletlen, nem tudott magának a játéknál jobb dolgot kitalálni az unalom ellen. Tetszett neki a hízelgés, amellyel körülvették, mint biztos vésztőt és jól fizetőt. Még fizetni is szeretett ez a boldogtalan nő. Volt benne bizonyos büszkeség, amikor a leszámolásnál hanyagul belenyúlt a retiküljébe. Megcsillant ujján a nagy briliáns. Rá volt írva az orrára,...