Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Miért  bújik a rugy.miert hajt tavasszal  ha oszig a rugy csak  rosszat tapasztal. Miert zoldell a fa miert nyilnak kertek  ha osszel megbanjak amit addig tettek. Miert hajt ki a lomb,miert ujjul erdo ha osszel a nyarert  konnyeket ejt o  miert olvad a jeg ,miert hull a  harma ha orokos fogsagban nincsen nyugalma. Miert sut ki a nap miert szurke a felho miert hag fel a hago miert ejt a lejto miert jonnek golyak s miert a darvak ha ujra elmennek itt csajk nyaralnak . Miert porszem a lelek s erzese mas van miert nem dobban minden egy szivben mierft furge a hajnal s miert farad az este s miert tiszta a lelek s piszkos  a teste Miért  harcol az ember s nem von vallat miert nem marad nyugton ,mint az allat miert tart a móka ha senkinek sem kell miert nem magat oli s miert hisz az ember. Jovobe dobott terv bajt meg sose gátol ne higgyj az eletbe,ne felj a haláltól üres foldgolyoval ha nemasag lesz itt az orok bolcsesseg labdazzék ha tetszik. ...

  Oklel, ölel, sújt és emel az élet  bátor, bús lelkem örök feleség lett  lelkem, melyet még sose őrölt bánat,  s nem sír, mint a test, s nem törött, fáradt.  Azóta kutat s gyakran rám  talál                szivembe szúr a dölyfös csúf halál . s ezerszer élem át a temetésem,  de mindig újból hallom szívverésem.  Mert mindig újból feltámaszt az élet én nem magamért, én érte is élek újból kezdődik a végtelen hajsza, ostorcsattogás, ember s ember harca. . És les rám ismét a Rém valahol,  Míg újult lelkem friss nótát dalol.  A lelkem, amely vágyó, szűz-fehér , S ha ráfröccsen, se szennyezi be vér

 Est drága kincse volt már a szobában S a kis fia ült rejtve, hallgatag anyja belépett mint az álom, lágyan, polcon megzengtek csöndes poharak. Megérezte, fia már jöttét várja; megcsókolta: „Itt vagy kis álmodó ?" s aztán félőn néztek a zongorára, Mert néha, este játszott s egy dalába Volt gyermekszívét mélyen megfogó. Várta szótlanul. A tágranyílt szemek Bámultak anyja sok gyűrűs kezére, Mely mintha menne sűrű hóesésbe, Jatszottak a feher billenyuk felett.

 Mily rövidek a nappalok most  Es sivár, k önnyes az éjszakám,  vajon érek-e több tavaszt még valami azt súgja: soha tán.   Ajkamon érzem forró ajkát nem éled ajkam, úgy didergek kínzó látomás gyötri valóm, mintha lelkemben temetnének . Az est éjparipán közelit,  fátyolt von álmodózó szemem elé csalfa köd, mi rám leselkedik,  gyáván húzódva a nap elé.  Kései, virág nyílik szerte,  oszi rózsa ontja illatát,  színpompásan, egymást ölelve .most énekli hattyúdalát.  Őket nem zsóngta lepkék raja szűz tisztán állnak, mint igézet mirtuszt fonok sötét hajamba s a lehulltakból szemfedelet

 Száll a szobában bús melódia, feltámad újra százezernyi álom és jön az álmok bús királyfia . . . o, visszatértét szív repesve várom jaj,hiába varom. Repül a lelkem önfeledten s poéta-párját újra visszavárja.  az alkonyatban lelkek szárnya lebben, s száll, száll felém egy hófehér szárnya  mint a lelkem álma. Száll az emlékek bús melódiája, rég hallott nóta, elfelejtett álom . . . s én, álomország száműzött leánya, hogy vissza jössz, még most is varom , Jaj hiába' várom!

 Egy szin  egy illat lenne csak csupán Egy kis dal, emlék  oly nagy múlt után Fakadó rügy a halott temetőn Igaz csók  fáradt, hazug szeretőn. Hisz minden hazug: Elet, szerelem,  csak ne veszett volna el a hitem Ne törték volna össze szivemet Gyilkos szavak  kacajok . vad tüzek. Hervadó, méla, őszi éjszakám! Te vagy enyém s a múltak emberén, Kik szerelmükkel vitték hűimet Temetem fáradt, tépett lelkemet

Hittem a csodákban és orokke vagytam A fájdalmas örök mélységű igéket. A jóságos szomorú templomi zenét ... . S a csöndes fekete gyászmiséket Könnyezni szent őröm,kacagni  édes  dalolni jó .. . szeretek könnyezni a mosolyon keresztül, kacagva sirni  mint az orgona szó. szeretem az elvérző halálos alkonyt. Szeretem a  rózsák szomoru hullását  a nagy bánatot az eljövendőt a szerelem végső bucsuzását . . . szeretem az örök illatos csendet. Az orgonák édes hervadását a halálos fájó tavaszi álmot, a lelkek utolsó nagy lebomlását . . . emlékszem a titokra és  éjszakákra.  Hivő voltam. és  rábíztam életemet a csodákra . legyen tele az életem csókkal  boldog remegő vággyal. és ültessétek tele a temetőben siromat  ibolyával  és gyöngyvirággal.