Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Kacér  leány  a  bomló  tavasz ,A   perzselő  nyár  hűtlen  asszony. Jön,  hogy  csókoljon,  leszakasszon És  kacagjon  hideg  ajakkal. Lomb javesztett  szomorú  hittel A z  élettől  már  mitse  várunk .Talán  szebb  lesz  majd  a  halálunk, Jóságosán  behavaz  a  tél .Késő  napfény  sápadt  tündére Imbolyog  a  néma  ugaron .Megbocsátó,  békés  nyugalom Költözik  halkan  a  szivünkbe .Halálos,  fáradt  mosoly  az  ősz S  magyar  virág  az  őszirózsa .Hervadt  kertünk  fehér  lakosa, \Sírba  hulló,  örök  szerelem .Megáldjuk  boldog  áhítatta \l,Fölgyúlva  még  egy  régi  dalba. Lerogyunk  a  deres  avarba  \ —S betakarnak  az  őszirózsák

 Soha még úgy nem énekelt a múlt, úgy csillogott, úgy csábított az élet amelytől bolygó lábam messzi tévedt s felém ezernyi emlék karja nyúlt.   Soha még úgy nem énekelt a múlt, s láttam csalódást a jövőbe írva láttam magam roskadni híd korlátra s csengő dalom forró könnyekbe fúlt.   Soha még úgy nem énekelt a múlt mint amikor a végső hídra tértem, mint amikor a túlpartot elértem.   Soha még úgy nem énekelt a múlt, ám sorsintéző kar suhant felettem s a végső hídra tűzcsóvát vetettem.  

  De jó is volna!    Végigfeküdni könnyű csónak mélyén Kormánytalan és evezőtlen És nem bánni, akármi lesz velem. Nem keresni, honnét fenyeget örvény, Avagy virágos part hol integet Nem nézni mást, csak a szép, kék eget Kormánytalan és evezőtlen így úszni ringó, végtelen vízen De jó is volna!  

  Ó, mondd,ha későn, s ha őszi harmat,   levelek hullása, daru távozta után   Egyszer.   Egy kék hajnalra ,arany délre, piros estre,   vagy egyetlen órára csak     s ha küszöbömre nem, hát ablakomra   hiszen a világ akármi tág   nem, végtelen.   S az élet kurta bár morzsa belőle   napok, hetek, esztendők asztaláról   a múltba vissza mégis elgurulhat   ha csókra nem s tán szóra, sem   egy meglátásra, bár   eljössz-e még, ó, mondd   véletlenül vagy csodamód?   Ahogy vannak álmok,   melyeket kétszer is megálmodunk. 

 Talán  jobb  volna  néha  kívülállni ezen  a  színes  tarka  életen és  elmerengni  néha  elhagyatva egy  tovaszálló  régi  éneken. Talán  jobb  volna  csak  mesében  látni  a  nyár  mosolyát,  őszi  hervadást\  s  ha  tél  borítja  a  csendes  vidéket, ezt  is  feledni,  mint  egy  látomást. Talán  jobb  volna,  ha  csak  dal  maradna  a  boldogság,  az  élet,  szeretet, s  ha  múlik,  akkor  csendben   elfelednie  szépemlékű,  régi  éneket. Olyan  jó  volna  puha  álmodások párnájára  lehajtani  fejem és  nem  örülni,  nem  szenvedni,  sírni, csak  elaludni  békén,  csendesen.

 Emlékszem,  mikor  még  gyermek  voltam, porból  emeltem  csodás  palotat .hercegnonek véltem  magam,  ma már tudom : koldus  csiszolta  minden  ablakát, koldus  emelte  minden  falát. Elékszem ,  midőn  írni  tanultam és  először  irlam  le  a nevem  ,tudósnak véltem  magam. ma   már értem, hogy  örökre  fátyol  fedi  szemem, nem  segilhel  soha  semmi sem. S lékszem  tovább,  az  idő  haladt ,virágok  közi  egy    ferfi  ramnevetett. asszony   vagy,  gondoltam,  ma  már  ludom  forrongó  lelkem  álmot  keresett, színes  délibábot  kergetett. Viharok  jöttek  és  úgy  éreztem győzöm  s  enyém  lesz  az  egész  világ  a  vihar  leveri  s  min...

 Ne kívánjad soha, hogy egy bűvös álom leszálljon a földre, s valósággá váljon, ne kívánjad. Mert ha idehull a földre megtörik a varázs, s szét foszlik örökre.   Akár a lepkét, a virágok vándorát, ne fogd meg: ujjaddal letörlőd színpórát. ha aztán megfakult szárnnyal tovalebben keserűn kérdezed: mert is láttad szebbnek.   Ilyen minden álom. Távolról csodáljad örvendj, ha futólag érinti pilládat s örvendj, ha azután tovaszállni látod eszményi, csodaszép így marad csak álmod.   Le-lehajlik hozzád, túlvilági képben Örök hajnalcsillag vággyal teli messzesége.