Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Rejtelmes,  gyönyörű  virág. Kinyílik.  Hogy  mikép ?  Titok.  Növelték  misztikus  csirák .S  ő  tudta:  illatozni  fog .Csak van.  Csak  lett.  Megszületett .Az  Idő  kertjéből  kinőtt .S  most  trónol  az  élet  felett .És  túl,  túléli  az  Idot Gondolatok isteni-szép, áldott  kisarjadása:  vers Feléfordúlsz.  O,  szívni  még illatát ,  míg  betelsz,  betelsz! Csak  részegűlni  tőle,   míg a  lompos,  tanya  és  konok  élet  elvisz  a  sírodik ,S  illatával  behullni  ott .Rejtelmes,  gyönyörű  virág. Sors  virága. Ez  volt  szived. Míg  voltál:  űzött  a  világon. S  im:  itt  maradsz  mindenkinek.   Csak  részegűlni  tőle,   míg a  lompos,  tanya...

Zuzmó  borítja  a  kerti  fákat A  rétet meg  fehér  köpenyeg A  nap  is  csak  nagy  ritkán  nézhet  le Mert  elfedik  a  hófellegek. Le  van  tarolva  az  egész vidék Egyhangú  a  szántó  s  kaszáló. Mint egy  hómezőn  a  sarkvidéken, Mindent  elfed  s  megdermeszt  a  hó .Csendes  az  erdő  a  falvak  közé Űzte  a  tél  a  dalosait Szörnyű  éhséggel felkorbácsolja Rejtekéból  félénk  vadjait .Ott  hagyatta  a  rétet  velem  is S  a  bokrait  a  ligeteknek .Piciny  szobámba  szorított vissza, Amely csendes,  kellemes  s  meleg .Itt  töltöm  csendben  a  napjaimat Várva  tavaszt  és  kikeletet, Hogy  ismét  összecsatangolhassam A  virágos  ré...

 Egyedüi  maradtunk  Hajolj  a  szivemre .Dobogó  kebelem  legyen  ma  a  párnád  jmint  hogyha  valaki  messziről  izenne és  egy  kedves  vendég  érkezését  várnád, úgy  simulj  ma  hozzám  s  úgy  nézz  a  szemembe, mintha  a  két  szemem  két  ezüst  tó  lenne. Két  ezüst  tó,  melyben  aranyhalak  úsznak  s  Ezeregyéjszaka  meséi  alusznak. Ugy  simulj  ma  hozzám  s  úgy  nézz  a  szemembe  mmt  a  hogy  ó-kuíak  mélyére  néz  a  hold,  s  nagyanyős  meséket  duruzsolj  fülembe:  „Hetedhétországon  volt  egyszer,  hol  nem  volt.“ S  az  álmok  hajóján  szálljunk  éjszakára  messze-messze  innen,...

 Vihar jö tt,   a zápor szakadt .Folyammá  nőtt  a  keskeny patak .És  ahogy  nőtt,  nőtt  a fergeteg  Vad hullamok hullám kergetett.   .És  vége  volt.  Az  a  nagy folyam   Mint  szűk  árok,  ismét  csak  olyan. Itt-ott szibvárvány színbe folyva Esőcsepp  tapadt  rá  a  lombra. Egyszer pedig, nagy, forró nyárba Kiszáradt  a kis patak  ágya. Száraz  avar zörgött  már  akkor Homok  csikorgóit  s  szállott  a por. Te jutottál eszembe róla Fiatal álmok álmodózója.  

 Vén  uzsorás te Elet minden  szemernyi  jóért szívod  vérünkből  a  pirosló  vért. Fogad  farkas   harapásként  éget s  tiszta    szívünkbe  lopva csepegtetsz  mérget. Sokszor  becsaptál,  de  kifogok  rajtad ellököm   hiú  csalóka  pompád és  hamis aranyad. Tehetem.  Dúsgazdag,,  büszke  Croesus  vagyok, sok  koldus  léleknek  szivem  aranyából, alamizsnát  adok. Én  a  hitványságot  is  jóval fizetem A zt  is  én  nevetem. .Könnyen  nevethetek !  m entől  többet  adok  Szivem  kincses  bánya    kapzsi  csákány Még  dúsabb  m aradok. ,Kiapadhatatlan   gazdag  kincsre  leltem  Fényes  arany felho  szín  arannyal   telten Lebeg  ragyogón,  sugárzón  felettem...

 Tükör  nélkül  még  el  vagy  valahogy, Csak  a  tükörbe  meg  ne  lásd  magad. Kerüld  a  tükröt,  bogy  ne  tudd  soba ,Arcod  mily  ráncos,  mily  szürke  bajad  !Amíg  nem  látod,  még  úgy  képzeled, Hogy  szemed  tüzes,  ajakod  piros  Tükörbe  nézni  tél  felé  menőknek A  negyvenen  tú l  —  bizony  m ár  tilos. így,  valahogy,  csak  áltatjuk  magunk  még. Érdek  bazudtat  még  szerelmeket .És  címért,  rangért,  biztos  özvegy  pénzért Játszanak  velünk  még  mézesheteket t .Csak  a  tükörbe,  oda  sose  nézz  be 5  annak,  ki  dícsér,  csak  igyjjy j  boldogan. 5 vigyázz, bogy tükröd meg ne mondja durván ,Hogy  ifjús...

 Az Idő dacos kölykei: az  órák rátérdepelnek olykor a szivemre s peregnek lelkem tavába a percek, mint sárgult levelek... Fürgén...  Zizegve. S elmúlt tavaszom siratom akkor vissza \,mikor szivemen dörömböl az Idő \a zord, kegyetlen, álmokat letipró rég holt vágyaknak kriptáit feszítő. Kedvem ilyenkor mintha gúzsba  kötnék, a lelkemen borús, mélázó csend ül. ..De jössz mosolygó, csókos ajkaiddal s szivünk, mint két hegedű, összecsendül .És muzsikál szórdinósan a csendbe szived s szivem ... Megállónak a percek s bókol, előttünk földig meghajolva, a vén Idő: kecses rokoko herceg.