Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Jaj annak itt, ki dideregve él Aki a haláltól remeg, egyre fél Aki a virágban is csak pókot lát Aki ősztől félve, elrontja nyarát.   Jaj annak itt, aki gondolkozik Aki forró szívvel is fagyoskodik- Aki az életcélt kutatva, életét  Bolondul, önnönmaga tépi szét.   Nincs itt minékünk célunk semmi sem. Földön az ember utas, idegen, ma itt vagyunk, leélünk egy napot miért akarjuk tudni a holnapot?     Aki okos ember úgy él, hogy nem él. Csak álmodik s új életet remél. Álom neki, ha szenved, ha örül Álom, ha csókol, ha könnyet törül   Az okos éltét éjnek nézi csak, melynek múltával j őn a virradat És gondolkozni éjszaka minek Csak álmodjanak az agyak, szívek. 

 Napos tapaszra várva  aludt még az élet, zúzmara ült a fákra s vad karja a szélnek haragosan csapdosta az ablakunkat, s az űzött hópihék zizegve hulltak.   Akkor, kietlen télben csodás tavasz fakadt fényben, sugárban éltem derűs kék ég alatt rózsákat láttam  és halk zene mellett ábrándos álmokról vidám dal zengett   Ragyog a nap már régen s déli tájról eljön bimbót nyitni a réten csókos, enyhe szellő. madárdal csendül fel minden bokorban, virul az élet és mondják, tavasz van.     És mégis tél van, érzem mert arcod a rózsa, szemed a kék ég nekem s szavadban a nóta s te m messze vagy és én vágyom a múltat, mikor még hópihék zizegve hulltak .        

 Olyan vagy nekem, mint egy furcsa álom mint városát elvesztett délibáb színét, nevét, hangját már nem találom de csak elgondolom szépen tovább.   Erős vad , csókod kéjes borzongását keskeny karomon újra érezem, ruhám foszló aranyszín résein át testemet simogatja érzelmes kezed.    A drága neved ma is dalokba ringat a neved , bűbája gyermekes álmaimnak  melyek most lassan leszállnak körém.   Hagyom, hogy szárnyuk lelkem érintse  Cikázzanak, mint hófehér gerlék Tenger-lelkem örök, szent tükörén.  

 Mint  nász  éjjelen  a  szerelmes Úgy  ontja  tüzes  csókjait  a  nap. Megborzong  kéjesen  a  róna  5  áldott  méhében  új  élet  fakad fl  teremtés  vajúdó  láza  Atsuhant rajta   szűz  rejtelmeivel. S  megfogant  gyönyörök  jeléül Az elvetett  mag  nesztelen  kikelt. Szilaj,  ujjongó  nászi  himnuszt  Csattog  egy  fürj  a  zöld  vetés  alul. A  dűlőn  egy  fáradt  paraszt  áll  S  kalaplevéve  némán  térdre hull.    

 Minden mi nagy: csak por a mindenségben,  minden mi szép: mulandó, szép csak éppen, még a sas is a földhöz van tapadva a szegény ember hogyne csúszna rajta!   Az erős győz, míg összetör a gyönge Amaz kacag, ez szenved elgyötörve Amannak gúny, mi ennek szent álom nincsen igaz semmi e nagy világon.  

 Hulló  csillag  ez  az  élet ,Röpke  perc  egy  emberélet, Tovatűnő,  kihunyó  láng, Kipattanó  szikra-szilánk ,Halvány  derengő  csillag-fény, A  mindenség  szent,  nagy  egén. Sötét  vizek  aranyfodra,  Hulló csillag ez az élet Röpke perc egy emberélet Tovatűnő, kihunyó láng Kipattanó szikra-szilánk.   Halvány derengő csillag-fény, A mindenség szent, nagy egén Sötét vizek aranyfodra Mit pajkos szél hajt sodorva.   Szeszélyes, röpke hangulat, S emléke is alig marad Síró szélben omló pernye. Ebből áll egy ember élte.   Fáraszt ez oktalan hajsza, Nincs kedvem ily dőre harcra S a fenséges nagy mindenség A végtelen, sötét mélység.   Vonzza hulló-csillag lelkem, engedjetek beleesnem.                                                    

 .De még a napnak nincs melege Mintha minden még dideregne, Sötét, kopár fák meredeznek Valahol szól egy pajkos ének.   S mégis nem tudni miből, honnan Életre keltő szellő suhan Tele sejtelmes lágy illattal Valahol szól egy mámoros dal.   S ezer csöpp lényben Visszhangra kél Újult tavaszról, vágyról regél Pajkos szellőnek kósza szárnyán Szállong tova a nótafoszlány.   Egyszerre csönd lesz szakadozott Tompán hoz a szél egy-egy hangot A napra komor felhő hajol, Az ajtó csapódott be valahol.        .