Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Nyíló szívem párja messze lélek-hangon üzen át ajkam nehogy búba vesse, rá merengő szűk szavában napköszöntő dallamát.   Van hitem a legnagyobban lábnyomára fényt vetek Sokszor-sokszor elhagyottan elbotoltam, ámde mégis végtelenbe lépkedek.   Nyíló szívem párja messze lélek-hangon üzen át, ajkam nehogy búba vesse rámerengő szűk szavában napköszöntő dallamá Járjatok ti Szajna-parton élve bíibor-éjjeket, addig én majd elsóhajtom Erdély-szülte drága búmat s ajkam könnyet kéreget.   Kéj-kiszítta, fonnyadt szátok néha gőggel kinevet, s hogy az ilyet verje átok, mégis, mégis én siratlak testvérkönnyel titeket..

  Az ábrándok szélmalomharcán Kit ifjan ért a vénség terhe, Ember! Kutass csak a szívedbe A törmelék közt, ép akad tán.   A jót a méreg meg nem ölte Óvjad a néhány tört szilánkot S a könnyeket mosolyra váltod, Ha árbocot építsz belőle.   Lelked feszítsd rá vitorlának Az ifjúság szellője hajtson, S a hullámtánc meg ne riasszon.   Utadra csillagok vigyáznak S a szabad tenger sima tükrén Korlátja nincs a szent futásnak.

 Nem csábítgat már aranyemlékes drága múltam derűs szemekkel sötéten látni megtanultam   Nem vonz a távol ezer mámortól víg zenéje,kacagva, visznek kínzó órákba csöndességbe. Egy kis szobában kialszik majd a füstös lámpa s elmegy egy ember, ki a hajnalt hiába várta. S akkor megértik, miért volt mindig vidám az ajkam s miért sírtam annyit minden dalban? 

Cirógatsz, szép földi játék. Ölelsz, a szívemig átég mutatni Lázország csodáit csókodon viszel odáig.   De néha mit se játszol Boldogan álmodni látszol Csak a nézésed hull rám Alázat balzsamos hullám.   Akkor az nagyobb ajándék lelkemben fölreszket a szándék, aki elé térdelsz most bennem angyalok húgává kell lennem.  

 Csend, csend szívem. Még alszik a jövő S a tereken még olcsó, hej, az ének, és koncot adnak minden jövevénynek testvér-csiráid halkan bomlanak.   Kertünk fölébe lomha szárnyasok hiába jőnek károgó hadakban, az eljövendő szent és vitathatatlan Csak néha vájnak zsenge rügybe ők.   De csend szívem ! Csak várd ki szótlanul míg rád tekint az évek hívó arca A kerge néppel még ne állj te harcra  tavaszra véred, hallgasd, hogy dobog.   Mert zsendülnek már lüktető dalok és semmi lesz a hetyke tél varázsa :kelünk, kelünk az áldott fakadásra  Csend, csend szívem. Még alszik a jövő.

 A keskenyebbik élet-úton ballagok néha porig leverten Ilyenkor mindig öledbe hullok igy én zöld-füves, hűs-árnyú kertem.   Lábaidnál patak csörgedez, Vize friss, mint havasi lehelet Bús arcomat simogató beszéddel szalad, cseveg a vén füzek mellett.   Úgy érzem most Király vagyok az a Nap-Királynak távol rokona. Trónusom, a selymes, puha pázsit koronám dús kincsű: lombkorona.   És rajta mennyi drága-gyöngy ragyog  Cseresznye, alma, körte ring a lombon Őrségem a szép szál fenyő gárda  Én most király vagyok, ha mondom.   Trónusomról hogyha felkelek, minden bokor hajlong összerezzen Hódolattól ízes és piros málna az ágon, szőlő a gerezden     Madár-szó, édes vadvirág-illata kerten át rezdülve szállnak Király-fejem álomba alázva csókolgatom, földön a fűszálat.  

 Szonett,aranypohár, szent áldozásom kelyhe, hűs vérem gyöngyözik ma tebenned, mint az ó-bor,  égszínkék szárnyú pille, ki kelt ezüstgubóból takard be lelkem lágyan, mint szmirna sálak selyme.   Ó csodák, ó igézet, ó égből hullott rózsák, Ó szeptemberi szüret aranyködös derűje, mily hímet varrt lelkemre varázsod aranytűje, Ó drágalátos tündér, ó földöntúli jóság,     hogy százszor ragyogóbb az álomnál a valóság s már itt gügyög ölemben az áldott, drága gyermek s az Élet dús szigetre vetette víg hajósát, ki mondja most tenéked : szonettem, aranyserleg, s mert épen ma egy éve érkezett égi hintón Uam vedd szívesen, ha ezt ő reá koccintom!