Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Vágyom a vágyra  Vágyom az ajkak játékos szavára vágyom a szavak ritmus-zenéjére, vágyom a zene láng lobbanására és messzi szférákba üzenésére.   Vágyom a lélek csoda szépségére vágyam a szépség plasztikus formája vágyam a formák teljesedő harca vágyom a harcok nagy diadalára.   Vágyom az eszmék igaz értésére és az értelem bölcs igazságára s a létezők tökéletességére s vágyam, az örök tökéletes ember.   Vágyom ember erejére a hitben vágyom a hit beteljesülésére törvény-igazság testvériségére, és testvér-emberek szabadságára.   Vágyom a Napnak örök sugarára s a sugarak játékára a Holddal, vágyom a holdnak s száz bolygók titkára, ember természet harmóniájára.   S mindenre, ami elérhetetlen még, s vágyom emberöltök évszázadjaira évszázadok évezres gyűrűjére mert bennem a vágyak tűz kohója ég Vágyom a vágyért.

 Gyermekkorom sok furcsa árnnyal Halott kis álommal teli Két karikás, nagy csuda kék szem, Kis keskeny arc. Ez volt Jani.   Kék matrózing a vézna vállán Álla alatt a hegedű, A zengő, zúgó csodaszekrény Rajta négy húr, két S betű.   A parkban mindig alkonyat van, A tó nem is mozdul, inog A labdarózsák teliholdak És csillagok a jázminok   Én délutánként ott aludtam, Hol ágyaztak dús, vadmohák És Jani jött, és Jani surrant És pendült, sírt a szerenád.   Ahogy kisgyermekek zokognak Hogy fáj,és a szívünkbe szúr Oly furcsán, olyan fuldokolva Nagyon szabadon sírt a húr.   Hogy néha mint a zápor verdes És néha mint a csók, szelíd, Olyankor én nagyon szerettem Jaj úgy megsajnáltam a Jani

 Hideg az ajkam, névtelen, bágyadt Amikor szólna, hangtalan reszket Szomorú, sápadt.   Búcsúzó, könnyes tavaszi éjjel Pirosan izzó csók lángolt rajta, Szerelmes kéjjel.   Rég elfeledte, rég megtagadta Mérgező, édes, megölő csókját Az, aki adta.   Én is feledném, én is tagadnám  Ó, azt a csókot vissza is kérném Vissza is adnám!   De soha többé, már soha többé Utamba nem jő . . . Kerül már engem Mindig, örökké    Hideg az ajkam, névtelen, bágyadt Koldus betegje annak a csóknak Annak a vágynak.    S gyötrődve értem, híven halálig Egy bús, forró száj én beteg ajkam Csókjára vágyik

 Meghalnék  könnyen,  büszkén  boldogan Csak  egyszer szépnek álmodnám magam Olyan  örömmel  térnék  a  sírba Csak  egyszer  hullna  lábamhoz  sírva. De  oly  borús  és  oly  reménytelen Örök  vergődés  így  a  szerelem A   lelkem  tiszta,  ragyogó,  fehér Mesevilági  drága  kincset  ér. A   szívem  is jó ,  fiatal,  meleg S a  mélyén gyöngyös  nóták  rejlenek Bátor,  erős  és  dolgos  a  kezem S az  érintése  láqy  habos  selyem. De  a  szemem józan,  hideg,  komoly Az  ajkam  szélén  nem  villan  mosoly A  lépésemnek  nincsen  ritmusa, Vállam  se  hajlós,  csábitó, puha.   A   csókomnak is  hideg  lángja  van  Álmodva  hull,  fehér...

 Nem illik most a dal ,De kérlek, hogy dalolj. Nem illik most a csók, De kérlek, rám hajolj   .Dalolj, hogy meg ne halljam az elet zugó zaját, Távol nyomorgasoknak  Szivettépö jaját.   Ölelj, hogy elfeledjem  A vértengert, habot ,Ş hogy én is itt vergődöm  Én is harcos vagyok   .Nem illik most a dal ,De kérlek, hogy dalolj ,Nem illik most a csók ,De kérlek, rám hajolj!

 Sok kusza képet csendben észrevenni,  vértó mögött a vágyat átölelni . Átmászni a bánat magas falán,  érezni, nézni, mint örök talány   .Egy szál virágért messzire elmenni  titkunk legyen és őrizzük: a semmi  Vérezzen kis tövistől az ujjam  meghalni, mi az, sohase tudjam.   Virágos réten messze csavarogni tóparton lassan megállni, zokogni S ha látunk nőket finom ruhákban sirni, hogy ma ünnep-délután van   Pipafüstjébe álmunk belefujni, égre bámulni, földre leborulni Vágyak hidján fölkúszni a lázig, mig otthon a ferjed zongorázik   Ágyuk zaján át a csendre figyelni s ha álmodunk, magunkat irigyelni hinni, szivünk a lét titkát hordja  és lehullni, mint gyerek a porba.

 Sikongó  vágyak  láza  elől szeretnék  futni,  messze-messze, napsugár  s  kacér-csok  honába szeretnék  élni,  menni,  látni, fuldokló  kebellel  zihálni s  belemerülni  álmok  mámorába    Szeretnék  valami  nagyot,  szentet viselni  súlyos,  kínzó  keresztet, szeretnék  űzött,  céda  lenni; poklok  füzében  bibor-lángok  s  tüzes szemu, vad arcu férfiak forro karjai  között  megpihenni. .