Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Ugy jarok faradt csuggeteg mint sapadt arcu gyermekek kik bus szemebol konny pereg kik nem ismerik a tavaszt. Es sem zold fu sem friss haraszt jatekos kedvet nem fakaszt szivukben s buskomoly szemuk meredten nez elo es az arcukra terdelo banatban annyi mely ero sikolytja ,nezd vaok IGY megyek en is csuggeteg s mert arcosdpn nem csugghetek a suketnel suketebb  s vilagtalan vagyok. Vigasztalan vagyok

 Egymásra lelünk mégis te meg én szép végű lesz a Szerelem regény felhők ,bánatok és sötét napok borúján a Nap ismét kiragyog   Egymásra lelünk,bár egész világ irigyen kígyót-békát is kiált százszemű furfang semmiségbe vesz ha én szeretlek és ha te is szeretsz.   Egymásra lelünk,a felhők felett El még az Ur,látja a szíveket Tudja milyen tisztán szerettelek én segítő karját kinyújtja én felém   Nem is volt boldog,ki nem könnyezett nem is szeretett ,ki nem szenvedett a napfény sem örök,sem a ború a dal is úgy szép, hogyha szomorú.   Szeme ibolya ,arany a haja, rengő liliom menése jövése hajnali égbolt ,legszebb csillaga lerepült az én szívem közepébe..   Annus a neved száz dalba sóhajtom Annus az alkony a hajnal a tiéd dalaimban szelíd ritmusa táncol Tipegő lábad halk lépteinek Segítő karját kinyújtja felém.  

 A to A csondes berci to korotte oriasi fenyvesek megjarhattlan rengeteg s egszinu tiszta tukre ha nap reaja tuz le tunderi szep vilagot tar ele A to, szeszelyes berci to egyszer  megreszket hirtelen s az almodozo vizeken foldringato vesz szarnyal s felem a bo hullammal a foldontuliak hatalma szol E to, A szived edesem es gyilkos orvemyek felett a kek kodokbe elveszett revpart utan sovargok s rea sha sem talalok bolyongva a morajlo vizeken

 Vibralo sotet nagy szemembe bomlaszto tuzzel ul a varos szetdobalt szoim nagy ereje elkovetett bunnel hataros. csendet megtorok,nyugalmat bontok elaludt almokat felverek es szivunkhoz es dacba jaohak regen megalkudott emberk Bomlott nyugalmak kavarognak rotbe kigyulnak szurke nevek kicsit betegul felkacagok s lassan tovabb megyek

 És úgy magam maradtam, mint a vándor, Ha téli estén rengeteghez ér, S a ködbe-dermedt fák alatt üvöltő Csontharsonáján fújni kezd a szél.   .És úgy magam maradtam, mint a távol  Füves pusztán merengő régi domb ,Ki száz esztendő óta benne nyugvó  Csontvázakon és kincseken borong.   .És úgy magam maradtam, mint a tenger  Sötét fokán a hófehér sirály, Mint ős koroknak rőt bozótlakója, A kőbaltás, bozontos, vad király.   És úgy magam maradtam, mint a vár-rom  Komor körrajza fenn a holt égen Hitem bástyáján messze nyúlva, mint egy vörös zászló a sárga fellegen.   És úgy vagyok, hogy egy magamban állok, Kéz meg nem érint, háló nem fog át S fejem fölé a boldog egyedüllét  Sző zordon és szent csillagkoronát.  

 Ma utoljára simult kezed a kezembe mintha ajtó csukódott volna halkan valahol egyedül állok magányos, sötét éjszakában a hátam mögött egy bezárult kapu és új ablakban gyúlt ki lámpa Emlékezéspalotán.   A zárt kapu előtt árván állok indulnom kéne valamerre az elfelejtés néma ligetének lejtőn szálló fekete fasora közt vár is az út.    Már ballagok is lassacskán: haza önmagam felé, de minden percen vissza-visszanézek hátha gyászba vonják értem a kaput, amely bezáródott utánam ? s jaj, Emlékezéspalota homlokáról fájón éget a lelkembe az újonnan kivilágosodott ablak.                              

  Néha.néha A szívem megcsapja Az élet színes forgataga Valami édes izzó perzselő Fűszeres szellő Gyönyörbe ringatja A napsugár tánca, S befonja a szívem, Az öröm virág-lánca.   Máskor meg Nem tudom mi van velem Égő sajgás viharzik lelkemen. Hasogató kíntól alig tudok szólni Szeretnék a földre borulva zokogni