Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Ha almaidban visszaternek  álmok  Ne csüggedj  el,ha ugyanazt látod  Emlékeink  néha kicsorbulnak  Csak  álmunkban látjuk  a valóságot.  Csak álmunkban vannak  lopott  csókok  Mik tuzesen mindig  ott csillognak  Csak álmunkban  fogják  meg kezünket  Ölelik valladat  ,szerelmes  testedet.  Ne csüggedj, ha mindig  azt  látod  Ami valóban  volt és  most hiányzik  A régi emlékek  hordják  magukon  Szenvedélyt  és a mindenség  mamorat.  Ne csüggedj  ,mert mindig van kiút  Álmunk  néha  félre értett  titok Mit sem ismer senki sem igazán Hogy  valamikor boldog  is voltál.  Vilhelem-Margareta  Orminisan  11.01.2022.

Emlékszel, mikor először  találkoztunk  Már nem voltunk  épp fiatalok Házunk  mellett nyíltak  a virágok Szívünkbe  sok fájó  emlék forgott. Tudtuk,hogy nem lehetünk  boldogok Meg akkor sem,ha egymást kívántuk  Nézni kéz a kézben forrón. Hogy viragoznak  tovabra is a virágok.  Festett hajam alatt sok ősz  szál De újonnan,ha láttalak  téged S az együttlét  kedves perce Megmutatta  a szép messzeseget.  A tukrunkben  kerestük a holnapot, A sok emlék  mellett sokat  mutatott  Ekkor  váltunk igazi baratta  Ezen a nyáron, mikor  szél  sem fújt.  Orminisan- Vilhelem  Margaréta  30.01.2022.

Az a kevés  ami még hátra van Múljon  el szépen  Legyen szomorú, akár  jómagam  Messze szálló  legyen a szavam És merész  a léptem.  Az a kevés ami még jöhet  Legyen  parazslo  Tiszta  élet mit  gőgösen  követ  A sors a vén Varázsló.  Az a kevés  ami még  az enyém  Legyen kapraztato csoda Minden ,minden Legyen az enyém  Diadem  legyen  a föld  kopasz  fején  Amilyen nem volt és nem lesz soha. Vilhelem-Orminisan  Margaréta  18.01.2022.Marosvasarhely.

  Mindent ellep a nagy szürkeség , őszes tájon már oly fagyos a lég, megtört már a lankás vidék, oly álmos langyos ,ólmos üledék. Elhervadt az élő lombos fasor , a sok csupasz ág feljajdul, kegyetlen a szél és duzzog a nap felhők között csak egy korong. Ott fent a kék ormos hegyeken, szét szárnyalva a szeleken, pára tömeg ködös szennyekben, vadul száll a fagyos estékben. Szirtek között mint egy üldözött jajongva zúg az őszi szél, tépdesi a gazdag tölgyfa lombját , s dérrel köti gúzsba magát. Régóta áll e harc közöttük , cudar szél a lombokat leverte, kacarászva kéjjel teli, győztesen sok könnyet csal a vad ütközetben . Hideg lett a fény is mi ragyogott , a kéksége az égnek elhervadott, a bágyadt hullámszerű ingásban, csak a szél virít örök zsongásban.[W.B.]

  Nem úgy akartam hogy fájjon csak azt akartam, hogy imádjon nem úgy akartam,hogy sértsen csak azt akartam  hogy kérjem , hogy keze vállamhoz érjen , s szívének mély szögletében szüntelen engem érezzen szorosan simuló kezeiben napnak hajnala még ott leljen. Nem úgy akartam mámort , hogy hulljon mint zápor de lelke legyen álom és velőig érezze amit én is érzek  míg szíve befészkelődik a régi tűz ívén , hogy lángoljon felettem perzselőn , míg elhamvad a fény s mind mélyebbre törjön csira magként a földbe. {W.B.}

 Alomból valóságba,bánatból örömbe ténfergünk arra meg erre,kedvetlen valóság repdes a félhomály víztükrén vesződve titkos érzelmek kenyerén .   Hisz egymáson élünk ,élősködve egyre mások életén, megkínzott test bőrén aki ma bátran megtalálta saját erejét a holnapban csak lényeget kellene kérjen..   Nem értjük mi történik velünk, ésszel egymást tiporjuk zabolátlan kéjességgel, ahelyett hogy segítenének szeretettel csak háborút szítunk mosoly a száj szélen.   Egyetlen valóság ,mi vallana emberségre rég kimúlt, törött évezredek zenéjével  új számadások kerülnek előtérbe  tágas résekkel jelszavak fényében, önérzettel    Most már nem harcolunk mindenért mi megadatik bekebelezzük jószívűen bohém zenebona nyüzsög körülötted nemre vadító, sérült emberi közönnyel