Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Az élet egyszerű és egyforma újéven ez a végső benyomásom kopog halványan ablakom vázára mint ha eső verné nyomorúságom. Várni kell míg kínálkozik alkalom várni azt mit kaphatok , vagy adok s nap végén mikor magamra nézek ugyanazt látom s halkan mormogok. Voltak édes napjaim néhányszor most mikor visszanézek sokszor mielőtt felgyújtanám a villanyom magamba látok ,de szívem zavaros . Gondolom más is így van mint én egymást váltogatja a fehért a sötét egy világban ravaszul keringőzünk követelőzve a csábos lehetetlenért. Türelem, félelem vezeti utunkat szeretet ,szánalom közben elmúlt  marad a félelem kitöltve két karunk                meglepődve elfelejtjük merre tartunk. [W.B.]

Én vagyok az a kakás baba , akit bátyám nem várt soha létem nem  angyal ajándéka engem most hozott a gólya . Szervusz bátyus- jöjj közelebb nem félj sosem bántlak téged , tudom nem vagy barátságos változtasd meg rossz szokásod. Hé- te öregfiú-ne nézz engem mikor mamánk az ölébe vesz mától enyém lett a  magán  cicid jobban jársz ha szívsz egy cigit. Nem tudom miért bámulsz furán most én lettem az Amir király , eddig te voltál az arany herceg de a trónra most én ültem fel. Nem értem miért sírsz keservesen egy jó szót sem mondtál nekem majd meglátod , de jól kijövünk ez lesz nekünk a nagy drukkunk. Látom bátyám , izmos a tested bizonyára egész nap csak eszel azt hittem hogy csenevész vagy de úgy nézel ki mint egy őrnagy. Szőke hajad mint az angyaloké latod nekem semmi sem nőtt ki de holnap vagy  egy pár hét után nekem is lesz -mondja anyukám. Ne félj ,ételed nem eszem meg van mamánknak friss édes teje persze, neked többet nem adunk mert én szopom , v

Virraszt szemem,kutat ,keres órák,percek kattognak felettem pillámon tiszta csend rebben, míg lázas álmomban szenvedek. Vágyaim fölé fátylat borít hold sugár törékeny fénye bágyadtan rezegteti testem álomba ringatva földi lényem. Mágikusan magával hozza izét a légi Világ varázsos részét amerre megyek égi zene kísér boldoggá szentelnek a csillagok hogy a tiszta éjszakák fényében értelemmel teljen meg az életem , még soha nem ismert érzésekkel kezedet fogom s térdelek előtted. Tüneményes csillagok között fogjuk egymás kezét ábrándozva néma hallgatásunk is egy csoda csak egymásnak élve -halálra mosolyunk egy külön ajándék a hajnali sárgás napsütésben minden óra, perc egy ragyogás megnyitjuk az eget egymásba.[W.B.]

Bizonyos korban ,enyhül minden rengeteg emlékkel hátad mögött könyveidet sorra elolvastad régen viseltes ruháid a vállfán lengenek.. Néha átjár az izgalom keservesen megperdült kedélyed szertelen lesz , de odabenn szóváltás tördeli lelked és pánik üli meg aprócska szíved . Nem terveztél semmit sem előre balga mosoly húzódik arcod ráncán kis vas keretbe zártad jövőd titkát jégbe fagyasztottad arcod mosolyát. Levetett cipők sorakoznak rendre , magányodban nincs hova menned , bezárt ablak miatt dohos levegőben biztos nem szeretne a volt kedvesed. [W.B.]

Rongyos vén csavargó jön  úton , arca szenvedő borostás ,kínos vacogó hidegben megfagyott réges rég ajka  körül a mosoly. Keresi feledését karácsony éjjel , mikor mindenki víg boldogságban fenyőfa kőrül ülnek házacskában gyertyákat gyújtanak égő átéléssel. Ahonnan ő jött csak hazug erdők vigyorogtak rá ,hívogató  maszkok , sötétben botorkál ahol templomok díszes fényben zöld fenyőfa  illatok. Szép lassan megáll a kereszt előtt hol két kitárt kar borzalmas kínon felkínálja testét szívesen,végtelen az összegyült seregnek ,szomorún . Felsír hangosan  az öreg csavargó senki sem látja ,nem veszik észre , gyertyát szed elő nadrág zsebéből a keresztre tűzi ,s ordít benne lelke. Túl a lármán s  iszonyat döbbenetén áll görnyedve ,fagyot már nem érez botját álla alá teszi s ráhajlik őrjöngve felébredt benne  a múlt amit keresett. Szent karácsonykor lesz tizenöt éve hogy szeretett társa kimúlt örökre minden évben a kis gyertya csonkot reszkető, kezeivel gyújtja

Csak óvatosan bújt ki a gyűlölet majd felszabadultan tört rám végre és merészen fenyeget vad szemed- meg ne próbáld , meg ne tedd . Először megfertőzted testem majd szívem ,lelkem lett beteg , persze ki maga sorsa igazát élte így nem lettem kivétel előtted. Nem tudtam megérteni sosem ki adott örök hatalmat felettem és ma sem tudom igazán miért nem hagytam el emésztő ideged. Utálom e zűrzavart , létem nehéz, testem lázasan vacog melletted bevallom bár szégyellem de legyen ölni tudnálak de értelmetlen lenne. A vad szerelemből maradt mellőzést bátran kiállom gyenge testemmel szilajon lobogó villám szemed sem, tudná megállítani menekülésemet. Nem mondsz le rólam, csókod méreg csak ösztöneid és féltékenységed mi tartja kötél helyett szerelmünket fejedre őrületet szitált illetlenséged . Nem érted a nap egyszer eltűnhet az életem vidámabb volna nélküled cipőm kopog a macska köves úton az embereket nézem,amíg megunom.[W.B.]