Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

A hangszerek királynöje Hogy fogytán van erőm kiábrándító repkednek kegyetlen színes szárnyak, fejem fölött harsognak orgonasípok lehangolt billentyűk fals manuálokat. Féltem magamat tőled egykedvűség nehéz pillákkal fekszel unottan, nyoszolyámat simítod vas kezekkel, undorító vetetlen göröngyös ágyban. Messziről hallszik fülsiketítő gamba himbálózik fülemben kéjjel monoton, kinyújtott karommal zárom ébredésem és talánnyal társalgok méreg keveréket. Apró kis madarak szélfútta lombokon, keringőt csipognak kis toll zuhatagban bóbitás fejükön villannak rejtélyes titkok   megölelem őket s homlokon csókolom. Mert van a Világnak keringős menzúrája, ha néha zátonyra fut a harcos elmélkedés kis madarak nagy hanggal veszekednek s a hangszerek királynője vox humanat ejt. S jól bírom a csetepatét, szívemhez szól Bach álcázott regiszteres lenge hullámain keringőznék én is fekete játszó asztalon tágra nyílt szemekkel halk kopulákért. /W.B/

Nem szeretett Adél ,csak a híred maga vallotta be,de nem neked lábai elé dobtad magad önzetlen nem ismerted akkor jövő történeted. Nem sikerült megnyerni Városod sem nem mertél szüleid elé kerülni sosem Léda játszott veled mint kis gyerekkel férjes asszony volt vajon miért keresett ? Léda szerelme irántad, ingott -lengett megmutatta neked hogy több nélküled így jöttek a szoknyák életedben rendre te magad sem tudtad hányan lehettek. Becéző, simogató kezed Bertát kereste csak négy évi csend után nőtt a híred A halottak élén" erős kézzel irt, híres sok tapsot kaptál , téged nem érdekelt. Sirattad Adélt ,bár nem érdemelte meg mind lennebb csúszott poéta kitörésed egyenlőtlen harcban adtál, sosem kértél, "százszor-tört varázs "lett az üzeneted. Se veled sem nélküled mindig végleges, egyikük feladta az egymás ellen küzdést ami halállal és elmúlással befejezett lesz addig ,míg Ady önérzete felülkerekedett. "Elbocsátó szép üzenet" tönkr

Talán földrengés volt odalent búja sóhajok törnek őrülettel , kacsalábon forgó föld hegesen önti gazdagságát területekre. Talán valahol árvíz ünnepelt , őszinte vad tevékenységgel vízzel teli házak végzetében emberszívek dobognak éhesen . Vannak a világban kísértések kérdések halmaza gyerekészben ösztönösen különbséget mérnek  mostoha életek s  állati kísértések. Az éhhalál mint áldozati gaztett nem mérvadó érzéstelen szívben , nagy hasú gyermekek csont kézzel porból kikapart szemetet esznek    . [W.B.]

Mikor örökre elváltak lépteink bonyolult szöveteink fodrosan csüngtek lágyan, a szeretetnek zöld lángjaiban beburkoltan , s kint égtek tüzek a hidegben bennünk lázasan megfagytak dobogó ereinkben kerge vérünk jegyesei szomorú ábrándjainknak . Én csak álltam sűrű magányban búcsút intve az elúszó távolnak , s a fiatalságom kéklő tavaszán, csitítgattam magamban lángomat. Úgy elfáradtam szédítő lázamban már nem is tudnám hányadszor , mert fájni tudott síró becsvágyam és sírni tudott a bennem maradt titkom ,mi felesleges harcunkban elmúlt vesződések kinyílt csokra , s verességet szenvedtünk mindketten győzelmünk csak simította harcunkat . Most valóságban két sorsnak átkai lakolnak saját testünkben , szökkenő tavasznak melegében bűnhődn ünk könnyű szerelmünkben./W,.B./

Lepkeszárnyon száll hangtalan színes gömbbe bújtatott átkom nyirkos tenyeremben a rágalom sorsom útján fröccsenti mocskom . Éreztem egykor, mindent lehet nyirkos éjszakán türelmetlen inognak csillogó buborékok keringenek lázasan mellettem . Csipkés fodrokon dől álomba magányom nyugtalan döbbenete sorakoznak vékonyan csendek sirat egy végben a gyötrelmem. A holnap talány, mint annyi máskor holt szavaknak árnyékában zúg , s nem tudom lesznek -e holnapok csak találgatom ,találgatom . Ugyanott hol tiszta volt győzelmem ma fásult szemérmetlen unalom, csak egy szó kell ,ami   úr legyen és már fogytán van a fájdalom . Titkok lebegnek némán könyörtelen és újra kezdeném a rendeltetést bekötött szemmel vakon, merészen röpke szárnyakon szállnék mesésen..[W.B.]

Ugye nem bánod A várakozás mi céltalan menet, elhamvadt lángok pernyéje bús életednek biztató kedve, emberi testedből eredő élet . Alázatos lényed tömjén füstös sorsod év ezredes kéjek ere légszomjas ajkadon lepereg karokkal átölelt örömök heve. Keresztbe kulcsolt karok titka nem számlálja kiújult mosolyod, karcsú ujjaid tördelése ritka játékos hévvel dobott csókod. Mert mindig ugyanazt zenged nem számlálod hányszor volt, kincset markol színes Világod, mi szerelmes kéj között eped . Istennő voltál mohó tudással kiforrt érzelmek gyönyörű íze , feltört szívedben zajlik az élet csókok íze omlaszt szerelmet . Ugye nem várod a keserű szót epedő vágyadban éberen szól tiltott beteljesülés kimért keserve bíboros rejtelmek csókját ébresztve...[W.B.]

Ma a boldogságról kéne beszélnem ablak mellett ülve keserű lélekkel s míg hűvösen simítom kezemmel ábrándjaim, hallok valakit zenélni . Boldogságom nem fut tetten érten , de ott maradnék vele szembenéznem gőgös öntudattal nézném lendületét szürke napok bánatát küldeném felé . Megvetően legyintene kissé sziszegve vesztett ügyeimért nem csak ő a tettes csak a nyomor s a bánat két segédje kedvet éreztek zenélni dacom ellenére. S ki tudja még mi vár, ha tovább várok legjobb ha az életből még ma kiszállok hiába keresem múltam képzeletemben csak apró kislány arc néz a szemembe. kéjelegve, fura grimaszt vág önmagával sovány arcú kislány néz vissza magára s látom ahogy utazik és int a vonatból látom ahogy cipeli nehéz terhét magától .