Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

A magány már nem követ engem mérges nyilad sem száll belém , szabadon járkálok utam peremén bábjátékod ritkán közelit felém . Már nem jön rám a vészes vész szívem verése rendetlen ,elvész a ravaszul sorvadó szereteted , csak inog egyre a sors mellettem. Te akartad, vagy csak képzeltem hogy szerelmedet megnyerhetem sötéten ülsz, duzzad a dagály eléd, az apály titokban szárnyal felém . Ezek szerint egyre feleslegesen gyűlöltél engem hiába ,jegesen megöltél , amikor még lényegesen eléd tettem kedvem ezerszeresen. [W.B ]

Hirtelen változik a rideg április tegnap hideg ma meleg virít, a világ mosolyában turkálgat sok aprócska színes virágzat. Májusi tavasz rózsaszínű álom verődik vissza kék égen,belátom a szeretet eszmélő édes mosolya, mint áradó esők illata, száll tova. Milyen élesek, milyen szépek a májusi illatos fények,csendesek, falevelek ifjú zöldjét figyelem lent az illatuk felettem száll csak velem. Lassanként érzi, nemcsak mímeli mindenki, ki tavaszra várakozott gyullad az alkony is,a  tó fáradozott hogy a mámort, vibol szülve színleli. Nagyot szippantok orrom érzékével, ha felkel a hold ,versenyre kél a nap, odalent zakatol egy kis gyorsvonat búcsúznom kell,de fog az alkonyat. [W.B.]

Akkor még forrt az ifjúság láza szerelmek  és vad  háborúk között míg egyre fakult az elmélet hatása, megtanultunk türni szürke ködöt. Múlik az élet, az ifjúság enyészik már nem isszuk  a poharat fenékig fajdalmunk nagy súly,  de könnyebb viselni,a  nagy bánatot  közönnyel. Ritka pillanatok,meghajszolt testek rebben, szökik az értelem, s utána egy titkos ismeretlen  zűrzavar világa világosodik  titkokkal sötét szobában. Már nem fáj úgy az élet bús magánya hogy idegen lett mindenki társasága, ki háborúját gyáván feladja homályban néha versek zenéjét hozza el magával. Kigyúlt percemben mámoros álmom szürke hajnalban haldoklik virágom, kezdodik egy uj nap ezernyi sohajjal ablak mögött a piszkos, szürke hajnal.[W.B.]

Ezt is megéltem, ezt is megértem kelepcébe hulltak szomorú keservek, virágoznak mellettem ablak díszek akkor mikor minden szürkébb lett. Felhők körül esőfelhő meleg lett, de mit is várok a sok lángok felett elmúlt minden ami hevült és hevített, nem védtem meg a percnyi meleget. Láng, mely nem sejti még hevét felmelegíti a hold sütötte szívem mi minden történt mióta elmentél ronda ügy volt, a legreménytelenebb. Elünk ,halunk, de nem volt remény mégse volt, se szép nem volt erény különbséget tennél ha itt lehetnél hogy ki mennyire élte túl végzetét. Tudom az asszony könyökén hever szeretett férje meztelen testére dől honnan jöttünk és hová lesz vérből szült testünk,annyi sok verességtől. Most fáj áldásunk a frigy lázonghat kacagó hold alatt senki sem ártatlan lankadva élünk , úgy bizony,nemhiába mondják, hogy ez a házasság halála.

Az Isten kapuját ,az is átlépheti, ki hitével küzdött ,évekkel ezelőtt reméli megtérülhet az oltár előtt és megkapott hitét felszentelheti.. Az életben ha tövis között járunk, fájdalmasan gyártjuk gyászunk virágok között járunk,sóvárgunk ha erős a hitünk,újra indulunk. Vándorember botja néha görbe akár a mi életünk , tömött röge a vándor a botját néha kicseréli az ember az életét újra kezdheti. Hittel ha tele vagy jobban sikerül, térj be te is bottal vándor, egyedül könnyíts lelkeden ne keseredjél Jézus veled van ,sok minden kiderül. Karácsony éjjel a te álmod vándor békés áldást kap ahányszor várod rózsafüzért morzsolj, ártatlanságod , meglátod betérül benned szerencse. Isten fia bátorítja a hontalan embert jóságos szíve fáj de áldását elnyered két kézzel osztogatja a szentelt ostyát így adja tudtodra szerető nézőpontját.[Wilhelem]

Bolyongtam benned kettős sötétben esti meleg nyárban,jéghideg télben, szorítottam szíved puha kezeimmel de minden hideg lett közted és köztem. Már fény sem vibrál annyira szemedben csak csend uralkodik a meztelen időben farkasszemet nézek dobogó szíveddel egyenletes lüktetése áramlik testedben. Csak nézem ereidet, mint véres sebeket nézem ahogy véred elmossa testemet két lélegzet között ringok megrémülvén nem tudom kacagjak vagy sírnom kellene. Ami enyém volt, az sem volt enyémből elemésztette a tűz ,mint nap a mezőt a szívedben igék nélkül hiába körözök minden, elriasztó holmi múltba öltözött.[WILHELEM]

Ha elszáll sóhajunk,kijózanodunk lassan megjön végre az értelmünk s a bánatunk mi befonta szívünk kioldja bilincsét ,tűrni megtanulunk. Szép lassan begyógyul a fájdalom könnyeket törölsz addig, míg vállalod hogy múlt feledését békésen hordozod megpihent szíved ébren hallgatod. Szeress újra, pereld be a sorsodat értelemmel cselekedj,ne törd magad mint huncut kis ördög , legyél virradat nyisd ajkad mosolyra, tiéd a hatalmad. Csak egyszer van élet,nyugtázd magad hódíts új világot, arcod legyen víg jóakarat szavad ne legyen hazug, csókod alázat legyél te a láz mely homlokot simogat. S ha szomorú fejed vállához szorítod érezd nyugtalan szívét s a gondolatot hogy örökkön-örökké egymásé vagytok öntudatlanul is érezd azt a forró csókot.