Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Rád gondolok-s közben mosogatok kacsingat rám sok edény, az asztal piros kockás terítőjén már lenyugodott a napfény ö is pihenni tért, körülöttem mindenki pihen lassan én is eljutok az ágyig. Csendes a ház, egyedül vagyok ébren, alusznak kifáradt edények, te is szundítsz szép arcodon meleg derű sugárzik,- -vágyad remeg távoli gondom a holnapi ebéden de szemed hirtelen kötényemre téved,és figyelmeztet. Kinyújtod karod álmosan meztelen kisimítod takarod ahol vársz, ruhám lehull, kibújok észrevétlen alszik mindenki más, tested meleg bizsergő moccanás fel sem eszmélek, s a konyha körülöttem megremeg.

Azt hiszem megbékéltem, a tér s idő múlásával markomban tartom aggályom mi elémbe áll alkony határában.. Már hiába keresem magam, csak a lim -lom között fáradok, szelíd könnyek csillogó csendjében áltatom magam az ég dagályában . S fáradt arcom tükör számodra, nyugodt szívvel keservemben belesimulok jóságos testedbe, az utolsó szelíd halvány estében Tétova fáradásom hasztalan, a fájdalom között kéjjel kutatok, bár ami elszállt csak tér s idő, mert mosolyom benned maradt. Mert minden benne van a létben zihálásom kemény sikolyában elő- halott testem is figyeli, ami nekem jár halmazában. Lélegzetem csak apró sóhajtások, mik körül simítják a kapkodásom , de felejthetetlen mozdulatokkal, fejemet szelíden válladra hajtom./W.B.

Örökké báb játékot játszódtunk finom selymek húzták sorsunk világtól kapott drága ajándékunk szívünkben mardosta balsorsunk. Büszkeségünk, mosolyba feselt sokáig nem bírtunk hinni benne , törvénybe ütközött az idő hitetlen minden rossz bennünk keringett. Úgy ringott a világ körülöttünk szálltak egyre kékesen etűdök , messziről hallottuk, verte fülünk , tétován álltunk , megrendültünk . Morajlott a föld ,zúgott heves szél eltűnt minden, se szó se beszéd , tetteink mik kiállták a hét próbát semmibe fúltak maradt a homály . Ha az örök ködből felénk lengene látná harcunk s nem lenne kedve rég eltűnt már ki ismerősöm lenne édes karjaiban tartana minden este. [

Kis pillanatban,apró percben az éji hullámnak fényében láthatatlan szirmok esnek feltorlaszolt végs ő igékben . Kering az égbolt füstösen törékenyen foszlik lelkem, úgy várlak az éji csöndben reményekbe vesz tekintetem. Sebet sajdít a fájó messzeség csillámló zöld folyam hempereg tüzek hasította évtizedében szárnyak suhognak könnyekkel. Minden borongósan kéklik vibrálva száll a szél rejtélyében lehet- e szomorúbb az éjben  a fájó s visszatérő vég igéig. Lehetsz- e boldog ha lobogva ég kebledbe bújt rejtelmesség ? Sorsom fölött keringenek árnyak félve matatok szívem vágyában. Hűvös szeleknek nyomdokában, csak várva az igét nyomorában széjjel szórt csillagok özönében, szívem hordozza feszültségem. {W.B.}

Már nem nehezül rajtam teher, kin is elkerül, mi sóváran integet, mi nyomasztotta fájó szívemet eltereltem. Vad kedvvel hajszoltam végtelenbe tébolyt kergettem, ziláltan megtépve, s a görnyedt mámor pillanatában oly zavart a lelkem. És kacag elkárhozott szenvedélyem, mert enyém minden kéj üdvössége gyötrő szerelmem édes titka csendben fészkel lelkembe. Mert dicsőségben édes a szerelem, kábán kerget ,vad lángba eléget, s az éjnek hűs ölében megpihen a gyönyörnek fészkében. [W.B.]

A vad erdő oldalában almafa egymagában szárat törzse alig látszik, minden féreg rajta mászik . Nagyon régi,teste odvas nincsen alma ,ami tartsa már a madár sem ül ágra megkopott az idő rajta. Ahogy tavasz közeledik, és a fecskék mind ellepik, mintha megváltozna kedve hegges sebeit is kikezelte. Vén a fa ,de kedve régi visszatér bele az erő, vajon fecske madár volna ki a kedvét meg is hozta ? Bármi legyen, én nem bánom, csak lássam rajta a virágot, mert az almafa virágja , olyan, mint az én szép álmom. Látom megjött már a kedve , a sebeit már elfeledte , dúsabb lett a fának lombja, kivirult a tavasz rajta . Kivirít még sok ép ága, lombjánál több a virágja, szellő lengi, méhe járja, s csipog fecske az almára.[W.B.]

Nyári éjjelekben bőrömre tapad pillantásod, nyári ingert akaszt áradozva szívemben könyörtelen ,  húsomba mar termékeny szerelmet . Érzékiségem remegve bomlik szét az alkonyi csend hatalmában , s egymást tükröző lelki világban indulok feléd ,mint Hold alkonyában. Minden sejtem ébredése édeskés kivilágosodik egyre gyöngédséggel egymásba fogózva éltetik szemem mint önmagában nyíló virágoskert . Érintkezések egymásba zökkennek , magukért szólnak a matató kezek  gyönyörök keverik a pihegő szívet csókjainkból felébredt szerelmet.. Minden szemmérték íves része előtt hajladozik testem és tested között , elég a szó hogy közte megrepedjen  burokban szült vággyal forrt élvezete. Csak a szájunk az, mi alig szétreped kettős színt vall finom érzékiséggel  s két színt között, csókok függnek egybe amitől vibrálni kezd reménysége . [W.B.]