Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Szétszakad a teste , még is bírja többiekkel gázol pocsolyákban, fegyvere csak  két keze s keresztje ujjongása halogatásba elvegyülve. Erdők nélküli elszánt kitartó türelem gumicsizmák szaga ,s a hányinger homlokáról csurog egyre az izzadság külvilágba lép latyakos árkokon át . Megkínzott véréből néha csapolnak, ellenségek között senkire számítnak hátizsákjában rég megkopótt rádió bárgyú énekeket gyötör, sírva dalol. S menetelnek, emlékük özvegység egymás lábait szinte elérhetnék, bombák dördülnek kegyetlenül földre ő a fegyver nélküli felgyúlt kereszttel. Zúdulnak egyre ,nincs ideje magára magukat restellik a kihasadt bombák, csak vad kiáltások sebek fájdalmára száll a kék ég felé szomorú bizonyság.[W.B.]

Voltam sokszor szerelemtől szédülten féltően vigyáztál rám a messziben szemed kérdése mikor és meddig, vállamon teherként bírtam nehezét. Voltam féltékeny a teremtés egében túlhajszolt álmom úszott a semmiben piros cipelőben vadul szeretkeztem  hajamra fodros tincset teremtettem. Felhevült testünkön tombolt a nyár, nem tudtam hogy ez oly ritkán jár óvatos léptekkel halkan kerestelek békésen burokban tekertem szívedet. És mindig a sors beszélt túl korán, sóvárogtam éhesen tested után, fecskék tömege szállt felettünk mégis mindennel egyre megbékéltünk.  Most várlak hogy jöjj vissza hozzám, markos tenyeredben úszkál nyoszolyám, dalos foszlányok keringnek az égen hozzám tartozol e szerelmes éjjelen./W.B./

Kora reggel a nyárban vöröslik a Nap izgalmában rózsás hajnal aranyozza a kivirult színes virágzást. Gyönggyel harmatozza a koszorús ékszereket s a virágok bölcselettel bólogatnak csöndesen . Mert új nyárra ébredünk fiatalos szívvel lessük s arcunkon mosoly fut, míg a víg dallam tombol. Fűben ,fában, s nyárnak boldog rajongásában most elveszett fényemet újra átélhetem időben és szívemben dereng az ifjúság örök kedve s a mosoly mi szédeleg győz a szellő legyintésén. Ajkunkra újra víg dalt hozhat gyönyörűségben a szikár hegyek kéksége hajnali köd üregében . A narancs fényű láng oly bohóan csillogtatja a kövek,s kavicsok élét sárga aranynak néznénk. Minden csodás a Nap alatt változík,de mindig ugyanaz öröm,béke találkája örök idők melegágya.

Mily hamar lazul a kötelék vergődünk míg jön végzetünk érzelmek múlnak , örök létek hánykolódnak, múlt nélküliek. Sajog bennünk a lehetetlen hogy pont azt nem tehettük ami megtörtént, érthetetlen számunkra az élet törvénye. Míg kutatjuk annak a rendjét az ellenünk áradó szövetség különbséget kész tenni felettünk pártatlanul - fájó értelemben. Lehet az idő amiben születtünk nem a miénk volt, csak érettünk sodorta utunk túl menedéktelen varázskövet torlaszolva előttünk. Így oldódik lassan-a laza kötelék vissza nézünk a múltra- érettünk , karjaimban még meleg a tested , de csókod a számon már kihűlt. . {W.B]

Néha ravasz a lélek :víg kedéllyel keres magának máshol új ízeket, majd kétségbeesetten figyelget mennyire sikerül hogy észre ne vedd. Olykor- olykor talán egy véletlen előfordulhat és hogy elképzelhető botlások, bicsaklások, térdre esések míg megtalálja a változásnak erejét. Lassan az ész aki lábát megveti és folyton a kimért utakra tereli lehet több hévvel, a nap vesztő, de nem alkudva, mert az már késő. Mi vonja, mi csalja? a lélek törvényét s közben keresi az utak ösvényét hogyan osonjon vissza csendesen zavarban lenne, enyhe szégyennel.[W.B.]

Kifakadt bűnök virrasztanak felettem bár sokféle emlékek zsibongnak bennem nem félek magamtól semmi el nem vész a titok ott  marad bennem rejtelmesen és hordom magamon rám tapadt keresztem néhai számadások csorbítják életem, bánatos kedvem sorstalan szegénység meztelenre vetkőztette lelkemet. A sok mohó vágyam belém szorult örökre szerelmes kéjben fürdik most szívem, lihegve cipelik megtört léptek keservem nem tudtam betelni az életnek örömeivel. Mert jó adni-kapni váratlan szerelmet hibátlan elmenni ha téves a szerencse s várni szemérmetlen a szépet és jót megbocsájtó szívvel nézni új csillagot./W.B./

Boldogságunk aranyló perceiben kering felettünk a pazar élet kitárulnak a tündérek szárnyai körül fogva álom-kincseinket . Varázslatos bíboros pompával hajunkra tekerednek fények, s lágy mosolyunk egy szentkép parázslik templomi szentélyen. Vannak alkalmak pirult hajnalban mikor szikráznak álmok harmattal szédítő ,titokzatos víg hangulattal egymásra lelünk áhítattal . És suhogó szeleknek komor jöttén hangunk suttogva bujkál ,zenél s bús imáinknak ölelő vágyában szeretkezünk ,de nem vétkezünk. A hitünk csak a miénk, lelkünkben bódító lázban imát suttog nekünk és napsugárban fürödnek eszméink bársonyos harmatban hófehéren./W.B./