Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Szilveszter éjjelen eszembe jutottak barátaim akikkel együtt szórakoztam akik ,már nincsenek közelemben végleg más utat választottak a megélhetésre . Néha teljes fényben látom barátaim de idegenek lettek tőlem oly ,messze szétszórtan élnek, lassan eltűnőben csak arcukat szokta meg tekintetem. Szavaik tűnőben ,kacajuk feledésben egy- egy levél ködön keresztül meglep , s oly furcsán érzem magam egyszerre hogy emlékükben ott vagyok néha élőben. Szememben langyos halovány könnyek arcomon a bánat ,de ne ijedjetek meg , széthorzsolt életem egy álmon révedezik hogy valaha összefutunk kisírva bánatunk . Látom magam előtt,integetve jönnek kitárt kapumon a sok régi szép emlékek míg eszembe jut egy régi varázs álom figyelem jönni őket sorban haloványon. Csak emlék minden ,kedves , s kegyetlen szomorú szívemmel az álmok révedeznek múlnak az évek de jönnek elémbe készen s merengek mosollyal fekete méreggel. [W,B.

Lélek nélküli és sivár volt az éjszaka, mint a vak ember tekintete. Sötétség és hallgatás ülte meg a várost és a városon) túli hegyeket. Senki sem tudta hol vannak a csillagok, nem világított a, hó. A zúzmarás fák és a fagyos levegő éterien finom zenéje helyett ijesztő hallgatás uralkodott. Rongyos, ón színű fellegeket cibáltak a magasban a szelek s a házakból itt-ott kiszűrődő szegényes világosság csakhamar feladta a reménytelen küzdelmet s beleveszett az egyhangú korom színű sötétségbe. Hans Lenker , az öreg udvari ötvös mester, nyugtalanul forgolódott ágyában.     A nap szokatlan mozgalmasságának még elevenen élő emlék képei nem hagyták elaludni. Négy és fél hónapja már, hogy egyetlen fia, Wolfgang megtért öt évig tartó bujdosásából. Fiatal legényke volt, amikor röviddel anyja halála után kezébe vette a vándor botot. Különös, magának való, elábrándozó legény, a  Flandriából  ideszakadt szegény anyja mása. Mintha nem is az öreg István-templomban keresztelték volna meg.

Ügy élek, mint a haldokló  növény vadonban, kiszáradt tönk ölén, barnán szikrázó magányomban egyre gyakran messze élek én. Nem itt.. .és ott sem az ragyog a tér,forró,izzik amerre gyorsul napjából kitépett arany csillagom, amit,soha el nem adhatok,kaphatok. S ha csillagom már nem lehetsz, csak annyit tégy, a vak enyészet fölé néhány szót halkan szegezz megrendülten édesded szobámban.. Az okos szeretet és akarat szava,  nyelvünk és testünk szerint apad, mint  tölgyfa csónakból a makk bontsunk vitorlát a zord idő alatt. Reszketek s lesek a kulcsra, lyukra. szívemben bánatos,zord  szavak hada faragott hársfák zöld  erdején hallgat az ezüst fényre csak a Hold kacag. Mérhetem  tudásom erejét a f ö ld ö n csillagos idők kékes nívós   g ö rbéjét vacogó rejtőzködésem sivár fényei nem lehetnek csak őseim sejtelmei.

Az öregasszony este találkozott a fiúval. Megcsókolta, megsimogatta az arcát - evvel a dolog el volt intézve. Egy kicsit sírdogált is, de a vacsoránál már néha elmosolyodott a fiú egy-egy szavára. Azt mesélte, hogy kikkel volt együtt á fogházban. -  Dézsen a Kolozsváry  is velem volt, a híres kasszafúró. Tetszett már hallani róla ? Az asszony nemet intett. Még sohasem hallott a kassza fúróról. - Lerajzolta nekem a legmodernebb eszközeit, amelyeket kasszák felnyitásához alkalmaz. Báriummal dolgozik, a többi már idejét múlta. A másik fogházban két híres gyilkos testvér-párral ismerkedett meg.  - Micsoda társaság - mondta, - ha még egy hétig közöttük maradok, nem tudom, mi lesz velem. Ártatlan kék szemekkel nézett a két nőre. Azok csendben hallgatták, azután az öregasszony aludni küldte. Engedelmesen elköszönt, kiment a lánnyal a kis udvari szobába. Itt már tiszta, fehér ágy várta, a kis asztalon virág, hímzett terítő, hamutartó, a padló még nedvesen csillogott a sikálás után. Két napp

Ilyenkor kitisztul felettünk a lég a mán és tegnapon a jövő átlép, zsibbadt testűnk mi érzéketlen lett az év új napjára újraérzést kezd.. S fáradt testűnk megemberesedik illatos hajnalok fürgén kergetőznek kezdettel sokat ajándékoz tökéletesen a félbe hagyott folytatás elreppen. Állunk tisztelettel az év kezdetén jönnek pillanatok egyre csendesen testűnk zugaiban áldott a szerencse csak jóval később jön a rosszkedve . Úgy-e- búcsút vettél morcos tegnaptól szemérmesen mind tartózkodóbban , ha jól belegondolsz nagyon kevés lesz ami változást hozna , s te tudtad ezt. [W.

 Küzdöttem éretted,sokszor magamért hogy boldog legyek én is e földön, mint asszonylányok, kik küzdenek éretted, szívedért mindenki ellen. Kereslek téged cifra-szövésű ruhákban, selyem suhanásban rózsával a mellen hogy kívánjad angyalok lágy suhogását, ne kívánjad a férfiak füstös illatát. De szétvágtad a ruhám, eldobtad a földre a rózsát, is széttépted mint fű gyökeret tövisekből fontál koszorút fejemre, fehér ruhát hordtam akár a tündérek. Könnyen akartam életet élni teveled, mint játszi gyermek a fűvel a réten nem akartad hallani földön a sok bajt mesze kerülted árnyékát az erdőnek. Te elűzted álmom asszonyi szememből s mutattad az életet éjnek, feketének, vasnyoszolyán kellett feküdnöm teveled ha kopogni fog egyszer ajtómon az este. És küzdeni vágytam,komor céljaid ellen elszánt akarattal menekülni akartam vissza a cifra ruhás, asszonyi mosolyhoz de megfogtál, mielőtt a világ vállára borultam. S játszottál szívemen szelíd szép szókat, hogy szemeim l

Szomorú hogy te néma vagy velem vajon miért választottalak téged, érzelmek és egyforma gondolatok ugyanolyan benned ,mit tartogatok. Miért tűntél beszédesnek- mond reád néztem s megpecsételtelek várom az ígért üzenetet -küldted ? Vagy elfelejtetted ígért jöveteled ? Én nagyon megvádoltam ajkad, nem vagy méltó beszédes énemhez vajon hazugságot rejt a zárt szájad vagy csak várod hogy kérleljelek.? Bár lerészegednél hirtelen egyszer nem  törődnél az emberek törvényével lehet kizökkenne  szavad, könnyekkel lehet varázslat faragta meg a lényedet. Szeretnélek megváltoztatni egyre tán egyetlen szóval biztatni lelked, szeretném karjaimba tartani tested egyetlen szavam meghozná könnyed. Szeretném megátkozni titkaidat mik nem hagynak szóra bírni sosem oly érthetetlen számomra minden csak ennyi lett volna a küldetésed?[W.B.]