Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

A Trébely-szölőből- valaha egy ideszakadt francia vincellér trés belle-nek mondta - erős mustszag áradt, mikor megindult a Klastrom-utcán lefelé a gyászmenet. Marosvásárhelyen történik! A Trébelyben voltak a gyümölcsösök,  szőlős ö k  a módosabb embereknek egy régebbi időben. A Klastrom utca neve ,az új korszakban már :Mihai Viteazul utca néven szerepel,mint annyi más utcák,atvedlettek ismeretlen hosok vagy tolvajok neve  után. Mihai Viteazul-Vitéz Mihály Havasalföld fejedelme az 1600  években. Vitéz Mihály a legtöbb forrás szerint  1558 -ban született egy kocsmárosnő törvénytelen gyermekeként, ismeretlen apától.Valahogy mégis fejedelem lett csak nem értem miért adtak  utcanevet a mi városunkban ,amikor más városban született es lakott avagy uralkodott.. Egy olyan korszakról írók ,amir ő l sokat hallottam es gyerekkoromban én magam is jártam a Trébely tet ő n, egy nagyon jó barátn ő m apjának ott volt a  gyümölcsöskertje,a néhai Egey Endre bácsinak.       A verőfényben Miklós sz

Mindig állítom-ringott örökké a világ hajunk selymén maga a haj csigák vállán tündökölt , füstben szálldogált a gyermekek nevetése ami zongorált  . Néha felriadok egy -egy éjszakán foxtrottot énekel vígan, nagymamám hallgatom kedvvel,füst ,zongoraszó , tündököltek esték a nyári éjszakán.. Majd jöttek körülöttem zavart lépések eltűntek esték, egyre azon tűnődök hogy elnémultak a füstös jókedvek még búcsúra sem nyújtották kezüket. Úgy elszálltak az évek és a kedvek, mind ritkábban hallszik zongora ének tavaszi szél száll lázasan közöttünk nagyi foxtrottját hallom egyre mögötte.. És megtanultam az örök törvényeket a vihar mindig arat ,szelet vet ,esőt ver megtanultam hogy a hit néha kitaszít csak a szeretet, mi sohasem vakít.[W.B. ]

Élet egy rohadt könnycseppben boldogságom lánca sok résekkel, fájlalom azokat kik elengedtek, ma szeretem kik fogják kezem. Ma egy kereszt nőtt ki belőlem a vak boldogság szent keresztje, sors nélküli világban kell élnem nehezékem más lánccal keverve. Szerencsekockát vakon perdítek, de nem lesz semmi nyereségem a magányon túl ahol áll keresztem csak te vagy nekem kivel hevertem. Most látom, hogy a kereszt mellett láncszemek kötnek össze szíveket, zavart ködben úszik minden láng de messzeségben a szemem meglát. Csak az ismeri tested, ki tüzet ölelt szerencsekockád megismerte testem, boldog életemet szebben megépíted széthullt láncokban keresd bűneimet.[W.B.]

A törött,bágyadó örömök szelén, átfúj egy gondolat oly halk ,kéretlen gyökértelen, valamire emlékeztet, sietek, kapkodom lépteim esztelen , arcomon rettenet redőkbe borzadó, öröm és iszonyat fuldoklik bennem dübörögve, de a hang,mi bentről némán zeng- magamra lettem, törekvő láz marcangol meredten- hol tévedtem? És hirtelen hasit a mennydörgés- sorssal ellenkeztem, mert éltem az ártatlan élhetetlent oktondin,büszkén, csalfán buzgalmam hevében öleltem örült szerelmet, s most roncsok halmát tördelem a holt ölelést és kacagásba fuldokló csókokat s a kibuggyanó vért most kapaszkodok a szellő zenébe és cipelem a gyengülő örökre kimúlt érzéseket gyöngeségemben, mert testem is bomlik a szél fuvallatban és szállnak emlékeim rohanok esztelen,hogy elkapjam töredékeit [W.B.].

Ott voltunk mindketten asztalnál ültünk, utolsó este álmunkban is egymást lestük, s a nagy kapu megnyílt előttünk mint szobrász faragott kőoszlop, mely fején vitte a felhőket és vadgerléket s ha sikerült kimenni rajta a keskeny kapu diadalívvé átalakult.  Elfogadtuk mindketten a köztünk jajongó reményt teljesült mit titkon akartunk s a felhőkön repdeső gerlék is, mert új értelmet nyertünk a varázsos diadalív alatt is szerelmes igád nagy súlya alól, mégis cseng a telefon és halkan susogód várlak mindig ott. Ma felhívott telefonon a legegyszerűbb lény, végigutazott ereimen a végállomásig kinyílt az óriás kapu szívemből s a tavasz kikacagott testemen át s visszaüzent egy másik világ a kék ablakon ébren vagyok és várlak. Valóban ott voltam

Megtört csendben mikor a szív pihen, már azt hiszem időnként hogy valahol bent elérhető az ismeretlen érzelem, valahol bent bevésődött kegyetlen egy gyönyörűség és szívverésem résein ezüst fonalakon keresztül ismerős lepkék kirepdesnek s az illatos kikeletben eggyé lesznek magányos türelemmel összhangban velem megkísértetnek. S egyszerre bomlik minden fölszisszenve s csillag poros színekben szétszóródik testemen míg engedelmes szívem békés lustasággal pihen. Mert úgy váltakoznak percek hajnalok,  s esték cserélődnek egy végben, mert e szerelmes létben semmi sem zizeg nesztelen csak izzóan lüktet megkergült bolondos szívemben a győztes tavaszi estben széttiporva békés pihenésem ..[W.B.]

Néha az a józanító pillantás, mikor kerülőd a megalázást riadt szem rebbenések kereszttüzében súrlódnak fáradtan megszeppenve. Mint gyermekek nézzük egymást kitalálva pupillánk nagyságát melyik bír többet egyet -mást szinten birtokolva egymást. Csak a szél nyikorog az estben s a pillantásaink csak érdekek, s felettünk zúgnak emlékek kétsége régen leülepedő repdeső törvények . . Oly boldogság annak , ki belelát beleadhatja teljesen derekát , s mint kéklő vizeken a hullámok úgy hullámzanak pirosan végpontok . S mint magányától fosztott őrület sikong nagy fellegeken vihar szélben és fortyog bennük a szétomló szeretet szemeink kereszttüzében szenvedéllyel.{W.B.}