Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Táncosnő  akartam lenni- végzetes, szerelmes szenvedéllyel elejtsem ifjú testem s lelkem éji érzelmét eltáncoljam a színpadon kecsesen. De más lettem : fergeteges idők sötét sodrában, fehér falak között kerestem az élet biztonságos arcát csókjaimmal, nevetésed igéző titkát. Sok magammal úsztam titkok vizén szívem szivacsként szívta belém, hatalmasra nőtt, aránytalanná lett, de szerelmes  kézzel intettem neked. Míg kezem turkált  vér és hús felett fejem lüktetett akár a sárkány szíve feltűntél, s az orvostan tudományán átragyogtál nevetve mintegy bálvány. Mert nemcsak ott vártalak tégedet minden Kor s ember álmai távlatán feltűnsz most is bús évek ajánlatán átragyogsz  most is arcod mosolyán.

A Trébely-szölőből- valaha egy ideszakadt francia vincellér trés belle-nek mondta - erős mustszag áradt, mikor megindult a Klastrom-utcán lefelé a gyászmenet. Marosvásárhelyen történik! A Trébelyben voltak a gyümölcsösök,  szőlős ö k  a módosabb embereknek egy régebbi időben. A Klastrom utca neve ,az új korszakban már :Mihai Viteazul utca néven szerepel,mint annyi más utcák,atvedlettek ismeretlen hosok vagy tolvajok neve  után. Mihai Viteazul-Vitéz Mihály Havasalföld fejedelme az 1600  években. Vitéz Mihály a legtöbb forrás szerint  1558 -ban született egy kocsmárosnő törvénytelen gyermekeként, ismeretlen apától.Valahogy mégis fejedelem lett csak nem értem miért adtak  utcanevet a mi városunkban ,amikor más városban született es lakott avagy uralkodott.. Egy olyan korszakról írók ,amir ő l sokat hallottam es gyerekkoromban én magam is jártam a Trébely tet ő n, egy nagyon jó barátn ő m apjának ott volt a  gyümölcsöskertje,a néhai Egey Endre bácsinak.       A verőfényben Miklós sz

Mindig állítom-ringott örökké a világ hajunk selymén maga a haj csigák vállán tündökölt , füstben szálldogált a gyermekek nevetése ami zongorált  . Néha felriadok egy -egy éjszakán foxtrottot énekel vígan, nagymamám hallgatom kedvvel,füst ,zongoraszó , tündököltek esték a nyári éjszakán.. Majd jöttek körülöttem zavart lépések eltűntek esték, egyre azon tűnődök hogy elnémultak a füstös jókedvek még búcsúra sem nyújtották kezüket. Úgy elszálltak az évek és a kedvek, mind ritkábban hallszik zongora ének tavaszi szél száll lázasan közöttünk nagyi foxtrottját hallom egyre mögötte.. És megtanultam az örök törvényeket a vihar mindig arat ,szelet vet ,esőt ver megtanultam hogy a hit néha kitaszít csak a szeretet, mi sohasem vakít.[W.B. ]

Élet egy rohadt könnycseppben boldogságom lánca sok résekkel, fájlalom azokat kik elengedtek, ma szeretem kik fogják kezem. Ma egy kereszt nőtt ki belőlem a vak boldogság szent keresztje, sors nélküli világban kell élnem nehezékem más lánccal keverve. Szerencsekockát vakon perdítek, de nem lesz semmi nyereségem a magányon túl ahol áll keresztem csak te vagy nekem kivel hevertem. Most látom, hogy a kereszt mellett láncszemek kötnek össze szíveket, zavart ködben úszik minden láng de messzeségben a szemem meglát. Csak az ismeri tested, ki tüzet ölelt szerencsekockád megismerte testem, boldog életemet szebben megépíted széthullt láncokban keresd bűneimet.[W.B.]

A törött,bágyadó örömök szelén, átfúj egy gondolat oly halk ,kéretlen gyökértelen, valamire emlékeztet, sietek, kapkodom lépteim esztelen , arcomon rettenet redőkbe borzadó, öröm és iszonyat fuldoklik bennem dübörögve, de a hang,mi bentről némán zeng- magamra lettem, törekvő láz marcangol meredten- hol tévedtem? És hirtelen hasit a mennydörgés- sorssal ellenkeztem, mert éltem az ártatlan élhetetlent oktondin,büszkén, csalfán buzgalmam hevében öleltem örült szerelmet, s most roncsok halmát tördelem a holt ölelést és kacagásba fuldokló csókokat s a kibuggyanó vért most kapaszkodok a szellő zenébe és cipelem a gyengülő örökre kimúlt érzéseket gyöngeségemben, mert testem is bomlik a szél fuvallatban és szállnak emlékeim rohanok esztelen,hogy elkapjam töredékeit [W.B.].

Ott voltunk mindketten asztalnál ültünk, utolsó este álmunkban is egymást lestük, s a nagy kapu megnyílt előttünk mint szobrász faragott kőoszlop, mely fején vitte a felhőket és vadgerléket s ha sikerült kimenni rajta a keskeny kapu diadalívvé átalakult.  Elfogadtuk mindketten a köztünk jajongó reményt teljesült mit titkon akartunk s a felhőkön repdeső gerlék is, mert új értelmet nyertünk a varázsos diadalív alatt is szerelmes igád nagy súlya alól, mégis cseng a telefon és halkan susogód várlak mindig ott. Ma felhívott telefonon a legegyszerűbb lény, végigutazott ereimen a végállomásig kinyílt az óriás kapu szívemből s a tavasz kikacagott testemen át s visszaüzent egy másik világ a kék ablakon ébren vagyok és várlak. Valóban ott voltam

Megtört csendben mikor a szív pihen, már azt hiszem időnként hogy valahol bent elérhető az ismeretlen érzelem, valahol bent bevésődött kegyetlen egy gyönyörűség és szívverésem résein ezüst fonalakon keresztül ismerős lepkék kirepdesnek s az illatos kikeletben eggyé lesznek magányos türelemmel összhangban velem megkísértetnek. S egyszerre bomlik minden fölszisszenve s csillag poros színekben szétszóródik testemen míg engedelmes szívem békés lustasággal pihen. Mert úgy váltakoznak percek hajnalok,  s esték cserélődnek egy végben, mert e szerelmes létben semmi sem zizeg nesztelen csak izzóan lüktet megkergült bolondos szívemben a győztes tavaszi estben széttiporva békés pihenésem ..[W.B.]