Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Csodálatos  a vers amit írók, a világra tollamból az igazság drága tüze lángol, ragyogó értelmet kaptam Tőled apám s nincs a földön más érték amire vágyok. Becézgettem életemben férfi testeket megcsodáltam a telet, tavaszt, nyarat, szétnyíltak mindenütt előttem a falak de vajon, hol találom meg mik elhulltak. Csillogó kirakatok vonzanak, s puha kesztyűk, bundák, kövér csekken állók sok nullával: ez hát a boldogság maga s csodálkozom: nekem, ki többet érek, földnek száz királya, sem érhetne elémbe nekem még sem jut egy kis szerencse.

Nagy dolgokat kell még véghez vinned, mielőtt igazán a szeretőm lehetnél, az én büszke-bátor, férfias  barátom bocsánatot kérni meg kell tanulnod. Gyermeket kell tudnod tartani  ö ledben és hajnal előtt felhúzni a kakukkórát, minden versemet kívülről  kell tudnod s előkészíteni nekem a vacsorát. Meg kell tanulni porszívót  szétszedni és átúszni a tajtékzó folyót ,utánam és ha szükség kifesteni a szobámat háztetőn kell menned holdvilágban. Aztán, ahogy magamon végignézek, szabályosan kihívóan, csodásan , vigyázz ne telj hamar be a látvánnyal, mert benned élek,  testedben,  őrizlek.

Nagyon jól érezte magát Árkosi Endre. A kaszinó kártyaszobájában tarokkozott, s ami ritkán szokott megtörténni az ő négyes kompániájukban háromszor egymásután túllicitált, harmadszor pláné szólóval s meghívásaiban oly szerencsés volt, hogy egy eset kivételével mindig a vele szemben lévő játékossal került össze. Mikor megszólalt, mintha száz mikrofon zúgatta volna hangját, beleremegett a kártyaszoba. .    — Szerencséd volt azzal, hogy Makrának négy szíve  volt  — jegyezte meg Tóth.      - Ha beletalál a színedbe, vége a volátnak. Nekem nem volt coeur-öm - Nekem se.- Toldotta meg meg Viktor  Árkosi felemelte poharát, kicsit mosolygott és heccelődve szólt: - Játszani kell tudni.  Az udvaron csengő gyerekhangok szelték át a csendet. - A rektor felesége volt, neki van kék kalapja. - Hát a doktorék kisasszonyának? - Az nem mászkál ilyenkor a füzes felé, a Palit tanítja.  - De mégsem lehet a rektorné ,- tiltakozott egy szelid gyermekhang - neki ura van s az ilyen csak avval búj

Magam vagyok az erdő kóborló, néma csend, integetnek lombok nincs madárdal, nincs virágillat, napsugár sem játszik virágokon. Oly szomorú, elhagyott minden, búcsú nélkül, illant tova a nyár a sápadt Nap bár fenn az égen, mégis kihalt, borús,sötét a táj. Hová lett a virág, a dal, az élet zöld lombokról a daloló csalogány ? hol a patakzaj ? De hiába kérdem hideg "ősz tündér jött a nyár után.

Egyszerű érzelmek halk szavú húrja  egyre cseng szívemben újra meg újra.  halk szavú húroknak lágy melódiája  összeolvad zsongó dalharmóniába. Szárnyra kél a hárfán, zeng a légbe,  akkordja nem jut el mindenki szívébe,  de aki csak egyszer megérti, átérzi,  annak a szívében azt az érzést kelti mintha ő lenne a hárfa, s a zenéje s a bú,s az öröm az ő lelkét tölti meg minden kis dalomba a lelkemet öntöm, vágyaim dobogását is dalomba öntöm.. És az érzelmeim vággyal keveredve nem törnek fel a homályos kék égbe hanem elsimulnak, mint haldokló tenger mikor sok kék vize hullámokat teper. Szelíd dalt dalolok, csak úgy dudorászva, más hangszerem nincs csak a kicsi hárfa nem is annak dalolok ,ki meg nem értene hanem saját szívem megkönnyítésere.

Kis szoba. Holdvilágos éjszaka van.Az emberek nagy része már rég álmodik,de a férj és feleség ,meg nem magyarázható módon még nem alusznak,Pedig Julis  fájlalta  ma mindenét,itt is ott is fájt,  a háta kül ö n ö sen a sok munkától és Pali sem volt valami víg kedvében. Egész nap  zsörtölőd ö tt   mindenkivel.A gyerekekkel is  kötekedett   ,pedig szereti  ő ket.  A házaspár  két egymás mellett levő ágyban fekszik. Hátat fordítanak egymásnak s az ágy külső szélén feküsznek mély csend van  körülöttük  ,bár egyik se, alszik még mindenikük a maga gondjaival  babrál csendben,nagyokat sóhajtva. Kint ezüst égbolton darabokra szakadva futkosnak a féllegek s pillanatra el-eltakarják a hold egykedvű arcát. Időnként a  szobába  tűnnek el és újra ugranak be a holdfény fehér vonalai.  A szomszéd szoba ajtaja félig nyitva, ott alusznak a gyerekek-a gyerekszobában. Két kis csepr ő  ártatlanság már a tündérekkel    hancúroznak ,álmukban  egy nagy virágos  zöld  réten.  Pali úgy   ötven fele jár

Forgalmas időknek menetén csalfa délutánok átvonulnak, átizzadt éjszakák szomjában ketyegnek rímeid pompában. Mint aki szemléli múló jövőjét, metaforába fojtja szemfedőjét, a selejtes ,tárgytalan délutánba mely fölöttébb szebb lesz talán. Hétköznapi illatozó forró égen átfut zavart igék őrültségében, boszorkányos ,bűbájos idő mentén vígan elfújja éved mikor születtél. A vissza nem hozható fogyó élet elmerengve romlásba kerget,, feltekerve hajtod víg emléked elérzékenyülve megleped idődet. Mert fontos neked az esti szél vadul fújja sápadt arcodon a célt, opálos légüres tér nyílik feletted visszanéznél ,de nincs merszed . Mert tetszetős a földnek dicsősége röppen szabadon az élet minősége álmaidnak sötét mélyülő gödrében éberen hív tisztább jelenidőbe.[W.B.]