Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

A szív kicsike,de igénye hatalmas de nincs rá se kenőcs se tapasz, ha  sötétben    ny ö gsz falnak fordulva, szerelmed kínjait nem oldod meg soha. Millió ember él, mind te,  tesz-vesz, jön-megy és szót cserél,szavakat keres millió ember van s figyeld meg: csak te,  te vagy, te vagy az az egy akinek egy kis kép  tele jelentékkel, mással megy az utcán, és épp kapuhoz akinek néhány hétköznapi búcsúszó szívére megy,nézzed s ámulj a s ö tétben. De te elfordulsz és mész visszafelé az úton, amelyen a kapu becsukódott utánuk az utca  üres lett k ö z ö mb ö sen s te könyököddel az asztalon révedezel. Mert örök nevetséges  titok s  épp téged, a milliók közül egyet, tilt el örökre ami másra k ö z ö mb ö s  és igénytelen s másnak közömbös tényből  szüremlett! S most azt mondom : elég volt,állj fell állj  fel,  csomagolj,van , repülőgép, vannak nagy városok, utazz el délnek mennyi csodás műemlék, mennyi élőkép. Millió ember élt előtted és él ma a világ végtelen  No

Volt egyszer egy ember és annak volt egy lánya. Gyönyörű volt a leány, hetedhét  határon túl, sok királyságban híre ment a szépségének, és se szeri, se száma nem volt  a kérőinek. Az egyik kérő azzal dicsekedett, hogy gazdagabb, mint a többi.  Jóképű,  módos legény volt; igen tetszett neki a lány, így aztán gyakran eljárt hozzá udvarolni. Kis idő múltán meghívta a leányt, jöjjön el hozzá, nézze meg, hol lakik. Nem jöhet  el érte, mondta, és nem kísérheti haza, de azon a napon, mikor érkezik, borsót szór az  útra egészen a háza kapujáig.  Nem tudni, hogy s mint történt, de a legény egy nappal  hamarabb szórta el a borsót. A leány elindult és sokáig bolyongott erdőn-mezőn, míg végre egy hatalmas, díszes  palotát látott .De nagyon üres volt az udvar és oly kietlennek látszott a ház mintha senki nem lenne  otthon,. Kopogott de mivel nem válaszoltak belépett , de a házban egy teremtett lelket sem látott. Bement a konyhába, de ott  csak egy furcsa madár gubbasztott egy kampóra akasztott k

Csodálatos  a vers amit írók, a világra tollamból az igazság drága tüze lángol, ragyogó értelmet kaptam Tőled apám s nincs a földön más érték amire vágyok. Becézgettem életemben férfi testeket megcsodáltam a telet, tavaszt, nyarat, szétnyíltak mindenütt előttem a falak de vajon, hol találom meg mik elhulltak. Csillogó kirakatok vonzanak, s puha kesztyűk, bundák, kövér csekken állók sok nullával: ez hát a boldogság maga s csodálkozom: nekem, ki többet érek, földnek száz királya, sem érhetne elémbe nekem még sem jut egy kis szerencse.

Nagy dolgokat kell még véghez vinned, mielőtt igazán a szeretőm lehetnél, az én büszke-bátor, férfias  barátom bocsánatot kérni meg kell tanulnod. Gyermeket kell tudnod tartani  ö ledben és hajnal előtt felhúzni a kakukkórát, minden versemet kívülről  kell tudnod s előkészíteni nekem a vacsorát. Meg kell tanulni porszívót  szétszedni és átúszni a tajtékzó folyót ,utánam és ha szükség kifesteni a szobámat háztetőn kell menned holdvilágban. Aztán, ahogy magamon végignézek, szabályosan kihívóan, csodásan , vigyázz ne telj hamar be a látvánnyal, mert benned élek,  testedben,  őrizlek.

Nagyon jól érezte magát Árkosi Endre. A kaszinó kártyaszobájában tarokkozott, s ami ritkán szokott megtörténni az ő négyes kompániájukban háromszor egymásután túllicitált, harmadszor pláné szólóval s meghívásaiban oly szerencsés volt, hogy egy eset kivételével mindig a vele szemben lévő játékossal került össze. Mikor megszólalt, mintha száz mikrofon zúgatta volna hangját, beleremegett a kártyaszoba. .    — Szerencséd volt azzal, hogy Makrának négy szíve  volt  — jegyezte meg Tóth.      - Ha beletalál a színedbe, vége a volátnak. Nekem nem volt coeur-öm - Nekem se.- Toldotta meg meg Viktor  Árkosi felemelte poharát, kicsit mosolygott és heccelődve szólt: - Játszani kell tudni.  Az udvaron csengő gyerekhangok szelték át a csendet. - A rektor felesége volt, neki van kék kalapja. - Hát a doktorék kisasszonyának? - Az nem mászkál ilyenkor a füzes felé, a Palit tanítja.  - De mégsem lehet a rektorné ,- tiltakozott egy szelid gyermekhang - neki ura van s az ilyen csak avval búj

Magam vagyok az erdő kóborló, néma csend, integetnek lombok nincs madárdal, nincs virágillat, napsugár sem játszik virágokon. Oly szomorú, elhagyott minden, búcsú nélkül, illant tova a nyár a sápadt Nap bár fenn az égen, mégis kihalt, borús,sötét a táj. Hová lett a virág, a dal, az élet zöld lombokról a daloló csalogány ? hol a patakzaj ? De hiába kérdem hideg "ősz tündér jött a nyár után.

Egyszerű érzelmek halk szavú húrja  egyre cseng szívemben újra meg újra.  halk szavú húroknak lágy melódiája  összeolvad zsongó dalharmóniába. Szárnyra kél a hárfán, zeng a légbe,  akkordja nem jut el mindenki szívébe,  de aki csak egyszer megérti, átérzi,  annak a szívében azt az érzést kelti mintha ő lenne a hárfa, s a zenéje s a bú,s az öröm az ő lelkét tölti meg minden kis dalomba a lelkemet öntöm, vágyaim dobogását is dalomba öntöm.. És az érzelmeim vággyal keveredve nem törnek fel a homályos kék égbe hanem elsimulnak, mint haldokló tenger mikor sok kék vize hullámokat teper. Szelíd dalt dalolok, csak úgy dudorászva, más hangszerem nincs csak a kicsi hárfa nem is annak dalolok ,ki meg nem értene hanem saját szívem megkönnyítésere.