Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Összetört    lelkemnek most az éj dalolja legszebbik énekét, bár a jelen fájdalma rossz emlék, nem ez illik a mai idegeimhez. de még érdekel. Értelmem  csodálja  győztesen hátralévő  bús éveket de semmit sem felejtek. föltárul édes emlékem boldog, édes öble, a szívemben menetel  serege s csillagszórón gördül sisteregve, bár alvó hamva még szeret  s bátor s arany lelke  még keresgél homlokomon. Szent nyugtalanság játszol velem, mert tudom, megszüli új    törvényem azt  amit  nem érdemlek, bárhol vagy  ma, még borongós végzettel lüktetsz szívemben..

 Csurgó esőben esernyők csókolnak cseppeket, szélúrfi mókásan reájuk nevet. Rebbenek fecskék kék íves szárnyak ázott kis ürgék, mind egyformán rázzak meg testük, míg fesel az ég. Kacsint a Nap s tócsába esik homlokára csapzott vizes haja a szivárvány lány csókja.

Néha egy nap , egy perc végzetes ha nincs mi összekösse szívünket, érzelmeink érdektelenné válnak langyos őszi szelektől elszállnak. S ki tudja van e folytatása még ha ritka perceinkben elakadnak, bénulttá válnak ölelő karok rég távolodnak egymástól, akaratlan. S a végső fokon egy röpke pillanat, mi kering felettünk gond nélkül, susogó sóhaj, feszült szívek körül imádságot oszlat,sóhajok nélkül. Csak az alázat feszeng szégyenben a kegyetlen idő, mi kiismerhetetlen  lelket roncsol, esztelent, merészet hosszú tavon kutat reménytelenséget, S feladunk mindent gőgös sóhajjal nem utazhatunk az idővel- vonalban a boldogság mi úszik a jövő felett megérinti vállunkat néha sejtetően. Nincs kapocs mi összekötne minket nyitott tengeren úszunk,visszatekintsz hullámzó homoknak apró kristálya csillog messzire mintha kommentálna.

A szív kicsike,de igénye hatalmas de nincs rá se kenőcs se tapasz, ha  sötétben    ny ö gsz falnak fordulva, szerelmed kínjait nem oldod meg soha. Millió ember él, mind te,  tesz-vesz, jön-megy és szót cserél,szavakat keres millió ember van s figyeld meg: csak te,  te vagy, te vagy az az egy akinek egy kis kép  tele jelentékkel, mással megy az utcán, és épp kapuhoz akinek néhány hétköznapi búcsúszó szívére megy,nézzed s ámulj a s ö tétben. De te elfordulsz és mész visszafelé az úton, amelyen a kapu becsukódott utánuk az utca  üres lett k ö z ö mb ö sen s te könyököddel az asztalon révedezel. Mert örök nevetséges  titok s  épp téged, a milliók közül egyet, tilt el örökre ami másra k ö z ö mb ö s  és igénytelen s másnak közömbös tényből  szüremlett! S most azt mondom : elég volt,állj fell állj  fel,  csomagolj,van , repülőgép, vannak nagy városok, utazz el délnek mennyi csodás műemlék, mennyi élőkép. Millió ember élt előtted és él ma a világ végtelen  No

Volt egyszer egy ember és annak volt egy lánya. Gyönyörű volt a leány, hetedhét  határon túl, sok királyságban híre ment a szépségének, és se szeri, se száma nem volt  a kérőinek. Az egyik kérő azzal dicsekedett, hogy gazdagabb, mint a többi.  Jóképű,  módos legény volt; igen tetszett neki a lány, így aztán gyakran eljárt hozzá udvarolni. Kis idő múltán meghívta a leányt, jöjjön el hozzá, nézze meg, hol lakik. Nem jöhet  el érte, mondta, és nem kísérheti haza, de azon a napon, mikor érkezik, borsót szór az  útra egészen a háza kapujáig.  Nem tudni, hogy s mint történt, de a legény egy nappal  hamarabb szórta el a borsót. A leány elindult és sokáig bolyongott erdőn-mezőn, míg végre egy hatalmas, díszes  palotát látott .De nagyon üres volt az udvar és oly kietlennek látszott a ház mintha senki nem lenne  otthon,. Kopogott de mivel nem válaszoltak belépett , de a házban egy teremtett lelket sem látott. Bement a konyhába, de ott  csak egy furcsa madár gubbasztott egy kampóra akasztott k

Csodálatos  a vers amit írók, a világra tollamból az igazság drága tüze lángol, ragyogó értelmet kaptam Tőled apám s nincs a földön más érték amire vágyok. Becézgettem életemben férfi testeket megcsodáltam a telet, tavaszt, nyarat, szétnyíltak mindenütt előttem a falak de vajon, hol találom meg mik elhulltak. Csillogó kirakatok vonzanak, s puha kesztyűk, bundák, kövér csekken állók sok nullával: ez hát a boldogság maga s csodálkozom: nekem, ki többet érek, földnek száz királya, sem érhetne elémbe nekem még sem jut egy kis szerencse.

Nagy dolgokat kell még véghez vinned, mielőtt igazán a szeretőm lehetnél, az én büszke-bátor, férfias  barátom bocsánatot kérni meg kell tanulnod. Gyermeket kell tudnod tartani  ö ledben és hajnal előtt felhúzni a kakukkórát, minden versemet kívülről  kell tudnod s előkészíteni nekem a vacsorát. Meg kell tanulni porszívót  szétszedni és átúszni a tajtékzó folyót ,utánam és ha szükség kifesteni a szobámat háztetőn kell menned holdvilágban. Aztán, ahogy magamon végignézek, szabályosan kihívóan, csodásan , vigyázz ne telj hamar be a látvánnyal, mert benned élek,  testedben,  őrizlek.