Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

S már szinte szégyellem, hogy verseim, még nem sorakoztak ünneplő ruhába tudományok útján sokat heverésztek versek mik könnyű forrásként keltek. Sok olyan sor van, mi hiteles csábítás könnyekkel siratom mint vándor éji dalát lehet könnyeim csupa ezüst gyöngyök, de hiányoznak róluk az arany rögök. Nem mesterkélt, de józan érzelem, minden soraiban rejtőzik szerelem, életem most is így hömpölyög tovább évszakokban számolom a hársfa illatát. Mikor az utolsó, fakó levél elhagyja a fát ráébredek hogy hasztalan a hallgatás s keresztet vetek megállva egy hídon, s könnyezni kezdek, magamat sajnálom. Nyári éjeken mikor csillaghullás volt kacagva számoltuk a fénylő csillagot mert hittünk is, nem is a bizonyság felett mégis ölelkeztünk a nagy hársfa mellett..

Ha majd egyszer elfogyna szerelmed, nézz fel az égre, ott leszek teveled, kék szemeimben szerelmes szeretés, fülembe csak te beszélsz, te beszélsz. Ha majd egyszer bennem megébredsz, vaskos ereimben egyedül keringesz, lehet fájni fog szívem dobogása, mert zenére dobog sok tüzek tánca. Ha meg Napra vágysz, éji csend leszek, megsúgom neked, hol lesz melegebb, ha csillagokra vágysz, lopok én neked, megtöltöm mindkét kezedet, kezedet. Ahhoz, hogy felhőtlen legyen a Világod, kinyitom ernyőm, megvédem boldogságod, s ha szerelmed duzzad erővel, erővel, teremtek neked érzelmet  erőmmel.

Virágnyelv az is, ahelyett- imádlak! azt mondom neked: -hideg van, ügyelj! s szerelmes szókkal hívni sohse hívlak, de készen vár mellettem puha hely. Nem morcogok , nem fulladozom, sírok s romantikát sohasem esküszöm, csak megfogom a kezed s általviszlek sátán viharján s álnok, torz tűzön. Virágnyelv az is,csillagot lehozni nem ígérek ezentúl semmit  Neked s megrántom vállam, mikor azt mesélik, más asszonyért  s viszont hogy eped. Es összeszidlak, ha az abszolútunk lazulni kezd, az úgy van csak, ha ép, s ki azt mondaná, nézzem el hibáidat, azt megvetem, becsületedbe lép! Most sem keresek varázsos igéket Neked tudnod kell, mi mögött mi van, s ha nem tudnád, elvesztetted a játszmát a gyermekek, én, Te, mindannyian, hiszen a szók csak annak mondnak újat, ki mellett a szív hamisan tanúskodik s ott úgyis mindegy szónoklat, virágnyelv hazug a szentség és hamis az  amulett! Neked tudnod kell, hogy mi mit takar bent s hogy az, ha szólok,végy kendőt, ügyelj! -imá

Ha tenger vagyok s átevezel hullámaimon könnyedén, puha homokban megpihensz mit terítettem az éj neszén. Mert nincs megállás csókjainkban hol itt ,hol ott csattan, felezzük az időt magunkban osztozunk minden ajándékban. Mert oly rövid az élet és fáj a mulandóság kincse bágyadtan kerülgeti testünk könnyelműen illan a perce. Bennem némán suttog a kérdés és benned férfiasan a válasz , bennem tárul a szerelmes ölelés te benned férfiasan a kívánat . S gyönge női karjaim ölelése tebenned talál feleletet , vágyam záporában álmom vagy s szemedben lelem tükrömet. Mert áldott az asszonyi szerelmem mi férfias kebleden megterem és áldott a csókos pihegésem amivel magam beléd fészkelem.[W.B.]

Ha szeretsz bármikor fogadok egy simító kezet ,egy csókot, bármikor kopoghatsz ajtómon éretted mindig itthon vagyok. Illatos levegőben kopogó vágy bent a szobámban a félhomály eleven ,nyüzsgő szavakat talál , mosolyában ott van a kék madár. Jöjj nyugodtan, szívem kitárom szürke napjaimban rólad álmodom, lobogva dúl bennem egy izgalom olyan vagyok mint egy fogyó hold. S ha majd ajtómon lakat csüng eltűnik ifjúságom meg az örömöm minden majd untat, de összeköt szerelmem ,emlék fátylak mögött .

Két nap között egy perc egy vég, és vágyam újra felég két este közt egy sugár, lázasan jár, gyötörten ringva, ha nem vagy velem és csillog a csüggedő vágy remegnek, reszketnek a csábos érzelmek, reményt keltenek bennem, mert föld és ég mind egyben fuldokol, nem elég a szerelemben, mert minden varázsként szédül suhogva, ott bent ; míg kint, csak enyhe fuvallat lázong, mert úgy hagyja el szívedet a rettenthetetlen, a könyörtelen gyáva félelem, mint ahogy a felhők gyűlnek a sötétre festett égen, lázongva, felszabadultan elszállnak, zsonganak a víg szabadban, úgy mérik a szívet, szóval, a tekintettel, s örök vággyal, és egymásba olvadnak, mint egy csöpp halk varázslat.

A keze, füle és az agya engedelmes gép módjára dolgozott. A fülkagyló felfogta a hangot, az irányított kezét, a sovány ujj pedig kapcsolt.  A test is hozzáidomult a munkához: a mozgások, elhajlások és fordulások mind csak egy cél kiteljesítésére törekedtek, - összekötni a hívó felet a felhívottal, elsuhanó percekre vagy végzetes félórákra egymásba fűzni a vékony drótszálakkal két emberi teremtést. Nagy Lenke, a telefonos kisasszony húsz évet morzsolt le az érzékeny mikrofonok, nyugtalan csengők, titokzatos dugaszok és békésen tűrő beszélők társaságában.    Mindent tudott, ami a városban történt. Nem kereste és mégis eléje tárult a sok titok, a hallgató kérdezetlenül, szolgamódra szervírozta az élet megújuló változatait. De nem beszélt soha senkinek semmiről. Koponyájában elraktározta a hallottakat és ha néha szájára kívánkozott a beszéd, feléje fenyegetett esküje: -Nem szabad elárulnia semmit.      Ilyenkor összepréselte vértelen vékony száját és az előtolulni akaró házasságtörése