Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Az utcák sosem voltak ilyen üresek részeg galambok vígan falatoznak, de semmi sem lesz olyan mint rég és mégis zajlik tovább a rosszullét    és mégis kell élni megalázottan e satnya világ mocskos gerincén csak hazug szavak átka médiában  maszk,kesztyű, okulár a szemén .   Kik a hibásak hogy ide jutottunk a politika már romlott tudomány fogatlan szájak vadul kiabálnak ők maguk saját villájukban laknak.   Nem vagyunk bábuk sem tárgyak minisztereknél vannak okosabbak kik tudnák ilyenkor a megoldásokat csak próbálnák meg szájat tátsanak.   Hatalom és pénz uralja a földet nem számít hány halott tűnik el kit érdekel a szám mikor nem ölhet de nemsokára a választások jönnek 

 Ősz  van  s  így,  édes,  megbocsátod hogy  bánatos  húrt  pengetek  a  szél  ledönti  a  lombsátort s  avart  temet  a  rengeteg. dér  lefonnyasztja  virág  szirmát, a  vér  nem  ver  ki  éneket,  o  édes,  ha  most  visszasírnád az  elszalasztott  éveket! De  te  nevetsz  és  meg  nem  érted anyás,  aggódó  lelkemet nem  gondolsz  rá:  még  eljön  érted az  ősz  és  ifjan  eltemet. Én  bebalzsamoznám  erőtlen, széthulló,  drága  testedet, mint  illő  olajjal  előttem az  egyiptomi  mesterek. Mit  érne  mégis   késő  minden, ahogy  már  mostan  se  lehet. A. mirtuszt  rád  hiába  hintem, mint  ősz  a  hulló  levelet.. .

 Most messze Hargita ölébe vágyom, rég járt utak emlékeit hívom e bágyadt és elárvult délutánon szívem minden messzeséget átfon.   Oh, furcsa játék vágyni és kutatni mások életét, mely miénk lehetne a percet, mely ígér, de nem tud adni  a tegnapot, mely nem tudott maradni.   Suhan, suhan, rohan és jaj, elérni nincs oly erő s minden remény hiába s csak bús vigasztalás a vágy, az égi, bukásait, ha újra felcseréli,   Elérek mindent könnyű diadallal a kezdet és a vég ölelkezésén földre hull előttem majd a törvény Téged a világgal viszlek magammal!                

 Vigyázva,  mint színig  rakott szelencét  nyitom  szívem  fölött  a  zárt  kaput amely  magába  zárta  már  Velencét és  minden  titkot  már  magába  tud. Mert  oly  csodát  kínál  az  őszi  sejtés s  oly biztatás  a  sárguló  avar, móló  kínok  torán  fakadt  felejtés Uj  kínokat  s  új vágyakat  takar. .A  zárt  kaput  most  a  szabadra  tárom omöljön  át  a  szűz  titok-sugár lágy  fojtott  illatú  sötét  szobákon Hol  minden  az  Örök  csodára  vár amely  szemét  a  végtelenre  tárja s  a  végtelent  is  már  magába  zárja.

 Ha  szél süvölt  majd,  éles  fergeteg  jö n mint az  ár,  mely  mindenek  felett zúgva  csattog  át  kéjjel,  rémesen: ki  áll elé, ki  mondja :  állj,  megállj ! ki tartja  oda  drága  életét a  láthatatlan  ércfal  hol  lesz  akkor. Ha  elmerül  majd  kínok,  könnyek  árján ha  könnyzuhatag  elmosta -  talán: új  ércfal  nem  lesz:  szűzi  meztelen mellemnek jönnek  kegyetlen  szelek s  elfújnak,  mint  a  holtaknak  porát egy  önmagába-hullott  lélek-testen. A kóros  szellő  könnyen  átszalad, nem  hív  már  akkor  senkit  is  segíteni átengedi  és  nézi,  mint  halad az  emlékeknek  fényes  szárnyain. de  pillanat  csak  s  az  a  régi  árnyék mely  prédalesőn  kint  ólálkodott, Egészen  biztosan  rátalál  még.

Születtem  hangos  áriának, hogy  zengjek  a  világ  felett s  a  hódoló,  bámész  világon kitárjam  csillogó  palástom s  ragyogtassam  a  telkemet. S  ím,  járok  csendben,  észrevétlen, ruhám  kopott  és  szürke  mind, s  mosolygó  arccal,  boldog  arccal, szégyenkező,  lefojtott  daccal takargatom  a  foltjait.

  Mindig  bent van a szenvedés de senki nem magyarázza hogy bölcsesség vagy alázat a vesztesség ami ezt fenntartja. Ha magát bántja az ember az agy bírjon javunkra tenni, okos-szelíd fegyelmezéssel ne hagyjunk semmit elveszni. Szeretem,vagy nem szeretem várom hát most is a rendet- bontó lármát, vagy a csendet hogy bizonyítsak  békés tervet. Tapasztalattal már túlterhelten kioktatok mindenkit rendre, csöndben  ülünk kényszerülten de mi lesz  ha ez csak  mese? Vannak még alkalmas szavak mik egymáshoz közel állnak és nem derül ki többé már soha miért halt meg benne a csoda.