Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Nem  tartlak  vissza   szólt a lány nem  köt  eskü,  semmi ;mert  ki  esküjét  tartja,  tán nincs  e  földön  senki. Eredj  csak  útadra barátom mely orszáagokba vezet ;pihenj  meg  még  sok  ágyon  s  csókolj  sok  lánykezet. .Igyál  csak  bort  is,  édeset vagy amit drag szád akart   s  ha  a szám  ennél  is  édesebb jöjj  hozzám  sissza  majd.

 Hála néked ennyi boldogságért, Mely mennybéli üdvöt nyújt előre S mely lelkünknek összhangjából árad. Hám, az egykor annyit szenvedésért.   Csak te állj, mint jó szellem felettem Majd ha vívok félős végtusát S vedd magadhoz majd a válaszúton Lelkemet egy tiszta csókon át.   Lelkem éjét megvilágítottad Életemben nincsen már talány Még az ífjú álmok is kihunytak Oly fényes valót hoztál reám. 

Hosszútűrés,ódon, régi szó De jó, hogy tegnap megtaláltalak Sok forgatástól gyűrött Bibliámban! Mint ősi ékszert Ódon szekrényemben, agg selymek alatt.   Mert már-már elfogy csekély vagyonom az aprópénzre váltott türelem, Köznapok sok kis törlesztése közben Állandó érték Szent hosszú-tűrés, te maradj velem.   Mert hosszúak az őszi éjszakák, Ázott ereszről unalom csepeg És minden hangulat-szín ködbe ájul Mint fáradt fákról, Lebuknak málló, fakult levelek.       S mert kínos ülni az útnak felén Ölbe tett kézzel, évre év után Míg dolgos tömeg fürgén ki- s betódul Tevékeny Élet  Roppant gyárának nyitott kapuján.   S mert nehéz várni az eltűnt erőt Szökött szolgát, ki rútul meglopott S mosoly-béklyóban tartani a kedvet Ha futni készül. Hogy várja még a vígabb holnapot.   Hosszútűrés, te súlyos, régi szó Máglyák tüzében forrasztott arany, Drágaköved a szentek könnye, vére, S lapodra vésve A Megváltónak monogramja van.   Gyémántod fényét hadd szikráztatom! Rólam kopik a bosszúsággal Míg fogla

Én meg   hiszek  Hiszek  a  mesébe, Napsugárba,    a  csillagos  égbe, Az  álomba,   Hiszek,hiszek,  a madár dalába A  virág  színébe,  illatába A ,Mennyországba ! Én  még  hiszek !Hiszek  a  regébe. Életadó,  örök  szerelembe Bízom,  hiszek 

 Szeretem az éjt a csendes  éjszakát, S  az  éj  sötétjét,  mert  nincsen  határ mely  kóbor  álmaimban  megakaszt, nincs  forma,  tér,  idő,  mely  utam  állja,  nincs  színzavar,  mert  nincsen  napsugár .Vak  viharmadárként,  mely  az  éjbe  száll,  melyik  csak  sejti,  merre  van  a  cél,  és  nem  pihenhet,  mert  nem  tudja  hol;  Úgy  szárnyal,  csapong,  kering  a  képzelet  míg csak  kifárad, — mig csak celt nem er

Végítélet Békés sötétséggé olvad az este, nem létező vágyakat sért az idő, a fájdalomnak és a szerelemnek éjszakája jön béna kegyeletnek. Nem láthatlak, ezért alázkodom, gyógyító szerelmen,kongnak harangok, sosem maradunk egyedül,bármikor messzeségből, közel hozzuk a távolt. Fél álmomban néha hallok egy szót, mint egy angyal, ki tékozolja napom tények s az órák hiányát elgondolom amit ígértünk örökre, ketten egykor. Békés sötétséggé olvad az este, hallottam régen is e súlyos csendet szobámban,meztelen lábbal járok bűvös árnyékok tánca egyformák. Amit tudunk az ,csak részlet,de sok kicsi akkor lesz egész,ha elolvasod megjelenünk már az első oldalon amik számunkra csak utolsó lapok. 

 Mint énekből – énekbe,úgy tekerem magam szerelmedbe és úgy sodortatom magam. Boldogan harcolok ha egy-egy szögleten rám ront a vad szél s birkózni kezd velem. Lépek mint egy részeg, kit egy ének visz aki köré a csókom egy régi nyárt igéz, nem állanék meg ha nézésemből csak hófedte hársfasor rügyezni merészelne. Lépegetek táncok gyanánt futó homokon, régen eltűnt lét felé s fel-fel sóhajtom egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát, két kezemen maradt szerelmed illatát.