Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Halkan letelepszik, odaszáll melléje a felejthetetlen emlékek zenéje, a férfitestnek ernyednek izmai amint nyakát átfogja most kezem.   Pogány örökség csókos ösztönével az ablakon beszűrődik az alkony, leáldozásfényt hint, szór szerteszéjjel s a férfira borul hajlékonyan.   Márvány simaságú női testen mint templomi ájtatos imán halk tavaszi himnuszok rezegnek s nesztelenül kinyílik egy virág.   S amint a férfikéz a női testen, rajta pihen és összeforr az ajkuk valami hirtelen keresztül borzong rajtuk.   A parki sétakert bőséges lombjait lassan-lassan befedik az árnyak, s a márvány testek összefonódva várnak.   Halott dermedten. Mire várnak ?                                                                            

 Akik  születnek  szenvedők ,Akik  szeretnek  szentek  ők Kik  este  életet  kerestek Be  kemény  kövek  közé  estek.  Már  furcsa  lázak  fojtanak A  könnyek  szikrát  oltanak A  szikra  szürke  pernye  lesz É s  a  könny  egyre  permetez. Lobogó  lánggal  ég  a  vér De  egyszer  minden  véget  ér .Elcsattannak  csókok  is Talán  leszek  még  boldog  is

 A  földbe  ástam,  a  göröngy Lepergett  róla,  mint  a  gyöngy Vetettem tenger  mélyébe Az  ár  partra  sodorta. A  szélbe  szórtam  széllyel Még-újra  visszahordta És  egyre  itt  van. Együtt jár  velem, S  elevenebb  százszor,  mint  a jelen.                                                                        ÁLDOZAT                                                     Máglyát  rakok                                            Bánatból,  amit  emberszívek  bírtak, Gyöngysort  fűzök Könnyekből, miket emberszemek sírtak A  gyöngyfüzért  a  máglyára  dobom .Felszáll-e  füstje  addig  ahol  trónol .Az  igazságot  osztó  hatalom?  

 Valami  átok  ül  mirajtunk. Elért  vágyaknak  ürmös kelyhe  Megmérgezte  az  ajkunk .Már  nem  merünk többé dacolva merni 'többé dacolva merni, A  sors  kártyáját  magunk  megkeverni, Uti  cél  előtt habozva,  félve  fázúnk S  az  igérel  földjének  kapujában .Kilincsen-tartott  kézzel  tétovázunk,tétovázunk

  Csak úgy örvénylenek vadul felettem a meghalt védelmek csak tövisek ,bogáncsok kezei rajzanak a virágok védtelenek . Csak rongyos borult sötétség ébred hangok nincsenek és titkokkal megtelt sötét ösvények mik sehova visznek. Mert mégis hova lettek a derűs utak a termő gyökerek, hova lettek a csengve örvénylő énekek mik dobogtatták szívem ? És a gyöngy burokba simult selyem kezek mik élettelenek ? vajon merre rejtőznek a nektár énekek, mik oly édesek. Hova lettek az édenkertben összegyűlt mézek a száz szirmú szívekben vígan kinyílt rózsa kelyhek ? De már csak mosolygok a langy szélnek holdfényes kékjében simogatom tövises kinyúlt bogáncsokat rémült sötétjében. Ha már csak szavak szirmai hullnak csendben tudom lelkem üres és tágra nyílt szemmel nézem a békességben a jövőt veszélyében . Mert belém költözött a búval fedett csend az éj szürke őszébe, szelíden mosolygok álmaim fölött tündérien és halkan dalolom énekem. Kategória Beküldött versek

 Fisier de la Holnap Magazin:file:///C:/Users/Home/Downloads/posts%20(3).htm

  Nem mindig az erős a győztes válláról sokszor lepereg a vész kérdésedre nemmel válaszol nem kíván egy babérkoszorút. Nem mindig gyenge a vesztes csak lágy szíve olykor felenged keze poharát koccintja feléd , s várja díjnyertes,bátor kezed. Nem mindig bölcs az aranyköpés megrögzött törvény taposott élce, a holnap törvénye a különcködés és marad az eltaposott becsmérlés. Nem szültünk egyforma társadalmat egy bizonyos nagyfokú kivételig nyugalmi helyzetben néha kiderül , a szellemi érdem hasztalan, félresikerül .