Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  Az asszonyok szeme titkos zárt ablakkal összezárt, látásuk résein valóságos őszinteség áll, nőies báj. Pillantásuk mohó,pompázó örök derűt szülő,változó világban ,gyöngéden szorító ölelésben fájdalmat gyógyító . Fénylő gyöngyház tekintet  férfi közelben, kékesen vonzó, mosolyuk pirosan sóvárgó a közelgő biztonság mellett. Forrón lüktető szívet hordozók a nők dolgait nem ismeri senki , onnan kel ki minden bölcsesség és oda esik vissza ami kikelt . Erős férfi fát aprít,tüzet szít , az asszony a tűzláng megőrzője , forró gyönyörök ,éjek tüzes lelke arctól a csípőig simogató keze .[[W.B.]

Az idő pereme már eltelt idő magányosan hallgatom zeném sóhajtásaim oly idegenek lettek , mulatnak rajtam , mint ellenségek . Osztönösen visszatérő emlékemben áldozati jóakaratú egyéniségem osztogatja a győző körülményeket önigazolásként, hogy szerettelek . Álmaim csak egyre képletesek  bocsánat nélküli apró jelentőségek , izzadt párnak ,dermedt leheletek résekkel teli unott kötelességek. Nem tolakodom behunyt szemedben , szándékkal zajt dobolok szívedben , s ha egymásra nézünk is időnként túl látunk egymás felett üres tervként.. S a csendben az éj és hajnal közt , mikor minden csillag ragyog még , létrejönnek csalóka szenvedélyek kezemet ajkadra teszem ernyedten. [W.B.]

 A nap reggeli sétáját végzi a vizeken Mintha rég múlt idők királya lenne A víz elpirul örömében A fák illatos fejüket hajtják előtte. A hegyi hó elolvad a boldogságtól S a nap aranygályája halad a vízen Mintha rég múlt idők királya lenne.   Mintegy rabszolga, nézem a vonatablakból az úszó aranycsodát. A horizonton hosszú sorban sorakoznak a fellegek. Félek, hogy ellepik a folyót, fákat, a hegyi havat s a reggelből, az arany reggelből, szürke nappallá szomorodik az élet.

 Hajadból egy kis matt aranyszál finomságáról példát mondanak s ó, nézd, de torz és mily aránytalan e leleplező kristály-lencse alatt.   Ha így nézlek, vélt szépségeid megfogynak: csöpp szád, vállad, szemed Hát te nem volnál oly tökéletes? Vagy csak az a lencse torzított, lehet.

 Magános ember, ki az utcákon kóborolsz, társam vagy, bárhonnan-bármerre térsz. Lépésed mellettem haladó ütemére hangolom árva léptem, belekapcsolódom. titkos életedbe s a te útadón megyek,gondjaiddal Félve fürkészem arcodat, most látlak először, mégis mennyi rokon vonás. Milyen különös, már találkoztunk talán vagy közös sorsunkat hordozod fénylő arcodon? Nem tudom miért, megszerettelek  s nem bánnám ha magaddal vinnéd arcomat

  Te az idő telt pohara vagy, órad az órás kezében megáll tested testőrei, ereidért vigyáznak.   A szél tette kilincsedre kezét minden fagyott fa árnya átszalad, a szelek szava tudod- nagy titok a szelek szava, minden megszakad.   Kezedben megszakad az élet fonala szád szava, könnyek valaki után növelhette az ész homlokod, kis állad leesik együgyű-szamár.   Kacaghat a nap- már nem leszel, Lucullus hivhat meg és nem eszel, jöhet Május virágfogatán, s te,mint egy átlőtt madárka a fán nem leszel.            

A fényes égből szédítve embert és bogarat ömlik ránk a jóságos meleg, A sárga nap kancsi, meghízott képpel egy pocsolya vizében tetszeleg.   Kertünkben az utat beszegte a fű mint smaragd tintával húzott margó A kapunál bírálva bámulja bimbózó cseresznyénk, szakállas, vén csavargó.   Napestig szerelmes nótákat harsog A szomszédlány a kék szemű Kató, és a kertben tíz évet ifjodva vidám füttyszóval rózsafákat nyes nagyapó.   A Piac-téren ordítva pöcköl színes Agyag golyót érctorkú gyereksereg Macskánk átkóborol szerelmes éjszakák mámorában szendereg.   Nálam is tündérek jártak az éjjel. Ott csillog a füvön könnyük, a harmat És az a nagy piros virág úgy hajlik Az ablakból rám, mint az ajkad.