Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 A Golgotákon vitt mindig az utad. Fényből, derűből nem jutott neked. szomorúság, csalódás volt a részed s te némán hordtad a kereszteket. Az élet nagy, névtelen hőse vagy Te Ha százszor is elbuktál a csatán, névtelenül is nagyobb sok nevesnél Szívem glóriás mártírja,vagy Apám!   S most újra bízol rendületlen hittel Reám veted bús, könnyező szemed felém tekintesz! s egy gyötrő, egy kínos sejtéstől lelkem fájón megremeg O hogyha én nem váltanám valóra lelked hitét s újra csalódnod kéne! Ha én se lennék egyebe szívednek, Mint egy borús, hajótörött reménye. Szívem legnagyobb hőse vagy Apám!

 Itt járta az aranyhajú lányka sóhajtja az árnyas liget,  Kis ibolyáimat mind leszedte, Dolgos méhem már nem szeret!   A domb fölött a tölgyes erdő, Zizegő lombja panaszol Letépte minden gyöngyvirágom Kis madaram már nem dalol.   Oh, a legfájóbb, legnagyobb vád, A kicsi kertnek bánata, Szép, fehér rózsáim letörte, S elkerül a nap sugara!   De a beszédes kis virág mind Hervadva is csak mosolyog   Nyíltam , hogy társnőm rám találjon S érte gyönyörrel meghalok  

Az életem,Úgy találom  Szomorú is, bánatos is, Könnyen, vígan kacagó is Minden áron.   Jönnek fukar, irigy, szűk napok Ködhajnalok, Beteg órák, Koldus percek, lealázók S hiszem, minden amit látok  Szent hazugság.   Aztán jönnek napok kipirul minden.  A nagy Minden Rét, fű, virág. Száz vízió röpköd szívén S hiszem, amit látok minden Szent igazság.

 Buborék énem,mi feltor csak egy csepp, és máris elvesztem nevem mert hullok nyomtalan a mélybe mert semmi sem vagyok de maradok , felakasztva a lelkes ebredesre.   Múltamban kutatva semmi sem voltam csak t ö rtettem elore a vágy maradt m ö g ö ttem s meneteltem fényben s ö tétben a célnak elébe es fogtam kezemben gyermekeim keservét tovises avarban,míg nevetve arany almát szedtem k ö tényemben. ö r ö mmel nekik. Ezért születtem,mert valaha voltam,ékszer a nyomomban mert az  ö r ö ok csak egy perc és mindent hullámba temetnek a cinkos angyalok.   Ma  jelenben s jovomben keringek k ö rul ö ttük kergén  és áldom szerencsém hogy velük lehettem. Az  ö r ö kos hiány igéretében. Választ nem kérek senkitol, mert van múltam es jelenem hol turkálhatok serényen s megtanultam a leckém a felszínre toro,üres k ö tényemben.   Amikor majd feltornek remek kinyilt veszedelmek. De mindent megert s felemelem fejem a sotetben hogy,tobbet nevethessen ket feltett kincsem orizve az almakat    örök   időkben

 Fájdalmaidat ne Vidd piacra Ne sóhajts úton, útfélén Nem szükséges az életharcra, hogyy segélyt hiVjál szüntelen,   Oh hiszen úgy is aki hallja, Bizonyára csak kineVet, nehez talán a mások sóhaja Vérezni képes szivedet.   Ha a fájdalmak bőszült sírja ,Fejed fölé fölcsapni kész S nincs senki, aki feléd tárja Karját, nincs egy baráti kéz;   Fejed emeld fel büszkeséggel Mint a hajthatlan szírttető S szövetkezhet a föld az éggel Mi ledönthetne,de nincs er     ,S szövetkezhet a föld az éggel Mi ledönthetne,de nincs erő .Ha tán szíved bú, gond lenyomja ,Midőn a tömeg Vesz körül   S kebledben a remények romjai jelzi, hogy minek sem örülj Arcodon a mosoly jelentse, Hogy boldog Vagy mint csak lehet,    ,Oh mert a búban nagy szerencse Ha azon senki sem neVet

 Fiaim ne féljetek,ha néha elbújik a Nap elöletek nem marad minden szép orokre es ha terek szurkebbek lesznek s felettetek már nem kék az ég ne feljetek, ha az ar megtolti hazatok vizzel mely mocskos lelkek szennye ne feljetek, ha az egi felhok is szurkebbek es korona sem lesz fejeteken mit en adtam nektek es fenyuk is elveszett mig a sargatt sotetnek nezitek fenytelennek mint eleve.   mig szivetekben lassabban  kering veretek. Rajosztok,hogy az elet mulando gyarapszik a gond,ború a fajdalom felgyorsul s nem vagyok veletek ha holt pontra juttok  jussak eszetekbe nem hagylak egyedul egy percre sem Fiaim ne feljetgek az anyai sziv ott van  mindig melletettek. hogy mindig segitsen  bekes zenevel s gyermekkori jemlekekkel nem maradtak el messzirel szeeto anyatok forro karjai mindig titeket ölel és sugarat küld nektek mitől megbékéltek lecsendesettek. S megteltek bator remennyel amit en hagytam nektgek Fiaim ne feljetgek az anyai sziv ott van .mindig melletettek.                 

 Hol, merre vagy? Meghallod-e Mit lelkem panaszol, dadog, Vagy talán észrevétlenül Semmibe tűnnek a dalok?   Mint odafent nagy Éjszaka Az égbolt hulló csillaga! mint a viharzó tengeren A szárnya-tört sirály dala!   Csak hitegettél, csalogattál Nem enyém volt a csók, mit adtál. Nem enyém volt az ölelésed, A te szíved titokba vérzett.   A karjaim közt csak temettél, Te mást szerettél, mást szerettél, mámort keresett dacból lelked, hogy őt feledjed, őt feledjed.   S bár kárhozatba vittél engem fátyolt borítok rád csendben Én láttam vívódásod, gyászod De megbocsátok, megbocsátok!