Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Ki  tudja,  merre  jársz ki  tudja,  kire  vársz, ki  tudja,  kit  szeretsz míg engem  elfelejtesz. Társad ki is lehet  ,ki ismerheti szívedet s hogy holt vagy-e ,  vagy  élsz, ha  majd  magadba  félsz. .Elmúlsz,  mint  gyönge  szél fú, mint  könnyű  vágy,  s  nehéz bú amely  őszön  szerte száll amely szíven talál. Sírod,  ki  tudja,  hol  van  de  neved  élve  holtan, míg  szép  tested  kihűl, száll  tér,  s  időn  kívül. Ki  tudja,  hogy  szerettél  múlnak  nyarak,  telek jaj,de  halhatatlan  lettél ,mert  én  szerettelek1  

 Ha orgonát látsz, gondolj reám Gondoljad hogy most sírom egy könnyem Mert valaki elhagyott könnyen Gondoljad, hogy lecsuktam a szemem.   S egy néma, fehér álmom temetem Nem is hiszed hogy mennyi fájdalom Tud elhelyezkedni egy virágszálon Ha orgonát lászt, gondoljn reám.   Ez jelzi nekem a boldogságot Amit a szemem sohase látott .Mi volt az ? ifjúság ? vágy ? szerelem Mit tudom én?    De van az életnek egy boldogsága S az nem volt sohasem az enyém  Ha orgonát lát, gondoljon reám .Gondolja, hogy átléptem a nyarat.   Minden kincsem egy el nem sírt dalom Egy elrejtett, szótlan fájdalom .Milyen egyszerű szóval leírni, Van, amit nem lehet visszasírni.    Ha orgonát látsz, gondolj reám                                    

 Oly ritka, oly kevés széles e világon, Amire még vágyom. Minden nap ritkább lesz, minden nap kevesebb Kőfallal övezett, dús lombú öreg kert Sötét, bólogató évszázados fái Alatt némán járni   Járni fél aléltan, Fehér liliommal szegett utak mentén Mik álmatag-szendén Égre nézőn  állnak         Illatlelkük ima, mintha Templomba igyekvő lányok volnának. En is ezt szeretném Elmélázni minden harangkonduláson Aranylomb hulláson Minden naplementén. Kertben — hova nem hat zaj, kacagás, ének, Nem élni, nem élni, csak álmodni, hogy élek.   Álmodni, álmodni ódon falak között Hol mindenki nyugodt, s egyformán öltözött Hol minden hang puha, imára tompított S a csönd életteli, sejtelmes, mély titok Mit át-meg átitat, Elomló áhitat, S mit óramű kiszab egyformán szelíd halk Egyik, mint másik nap. Szeretném a hajnal mindig ébren leljen, Térdem térdepeljen, Tűnjön, föloldódjon régi pogány voltom ,Hogy minden földiség rólam leomoljon. Szemeim nyíljanak csodás új látásra .Földöntúliságnak, óh, minden vará

A lélekharangos naplementék oly kopottak,mint az emberélet És mint álomszuszék, rest cselédek hamar csillagmécset gyújt a menny-ég. * Alkonyatkor szépek, ó be szépek átlépni múltunk tűnő éveit. S szépek a lélek tűnődéseit leányfülbe gyónó, halk beszédek *. De míg szerelmes szón duruzsolnál minden fény kihűl a horizonton. És bocsásd meg, boldog, hogy kimondom messze sír egy könnyes húrú zsoltár. * Gyümölcsöt színesít az őszi nap, kadarka fürtben mustot ízesít, S ha dús fűszerszag hull is szívedig mást érez most a reszkető szimat. * E bús sárgolyón a délt,s északot felkelti még egy késett fergeteg. Amerre zeng, zúg, a szív megremeg, s az orr tikkadtan iszik vérszagot/.W.B/

 Nyárutó szél   Szeptemberi fény. Tört erejű Nyár Törtet lankán, völgyön nagy igyekvéssel Ugyancsak dolga akadt a menéssel Megroggyant lába alig bírja már.   Szelet küld ellene a nagy havas Ki a dombélen lesből útját állja S menekülő ellenfelét úgy megcibálja Az ősz hírnöke, szemtelen kamasz.   Kertek kebléből édes illat árad. Kéken kacsint a besztercei szilva. Bús holló ül a tetején a fának.   S belé károg sértőn az esti pírba Az erdőaljban pásztortüzek gyúlnak, S a szívre őszi fájások borulnak.

 Oly, üres lett a szívem,lezárult , csak egy kis rés naradt nyítva rajta  hol ki s be leng egy kis  gyenge szél még csenevész ,még tanulatlan.. Minden üres lett korülottem Igy én   ülök    a kerek Hold peremén lábaiml  óbálom   a nyugtalan ürbe s a Holddal együtt,vigan nevetünk.. Csak a zsinoros lajtorját figyelem, mely  ö sszek ö ti a Holdat a Folddel és emberek sokassága jon felfele kik sietnek utánam rongyosan,étlen sietnek a megrozzant kotélen. felém. Egyesek óly árvák mint az  ö regek mint akik  ö rsszel padon üld ö gélnek hideg szélben kalappal fejükon osszetorten néznek a Hold szemebe  

 Bús ködön át a május lángja Szikrázva, játszva rám ragyog És elringatnak, fölzaklatnak Piros, tüzes káprázatok.   Úgy érzem: égő, nagy tavaszban Járok a rózsák szigetén, Hol ringva, lengve, száll kerengve Májusi szín, májusi fény.   5 a nagy tavaszból idecsillan Egy-egy rejtelmes asszonyfej Susogva-zengve, rám üzennek mint ősük, a nagy vidék Coreley.