Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Fejemen a nyár lángkendője lengett    Kasza nem vágott még a fűbe rendet   Csillagvilágosan  és   bársonysötéten gyermeklánc s búzavirág nyílt  a réten. Tovább vad szegfű sápadt árvalány volt   Pár földi rózsa  hivalkodva lángolt S nyitva a  kerti  inda fonta rácsa Szemem kitágult néma ámulásra. Mint drágán hímzett zöld bársony  paláston Oly pompa tündökölt a kerti pázsiton százszorszépek   és  lilakelyhű  zsályák  elémbe vágtak hogy utam  elállják. Oroszlánszájak hús színű ajka nyitva Az omló nap italt habzsolva itta, Nyári álom sarkantyúk égkék minarettje  rezgett Ho liliomok kábítva tömjéneztek. Körül sárgában és bíbor pazarban Rózsák ritkítottak lángoló kazalban En elvakultam és   a  földre hulltam, Szemem bezártam   és  tovább vakultam. Reám jött, hogy most minden földön nyár van   S jött minden nyárfojtó   virágos  árban Reám tódult buja  tündöklo káprázat Virágtól rogyó távoli csodafákat. .t,K riza n tém u m o t  és  orchideákat.Tengert,   harsány   harangvirágos  kék etÉ s  ég

  Nem kérdem A zöld erdőben ott,nem én szerettelek ázott testem szerette benned az életet, az életet, az erőt a ,rettenetes csodát a szót, a drága, szép szót:ífjúság,ífjúság. A ritmus ami vitte tested áttüzesített a kedvet mely benned,bennem nevetett, a színt, arcod színét, ajkad pirosságát mert az én ajkam vértelen s testem sovány. Fiatal hamvas arcod borostás mosolyán, fény szórta be a földet, lábad erős nyomán, veled együtt derült fel bennem a szerencsém beteljesedett,közel éreztem magam hozzád. Azóta is az ifjúság itt kering s nem kérdi hogy lett volna szebb s én sem kérdezem és hogy ezután hogy lesz, azt se kérdem a szívem elvérezne a sok “miért” keserűen.

 Ki voltál nekem, senki meg ne kérdje  A földnek nincs olyan héttitkos lakatja,  Mely titkát titkosabban tartogatja Mit jobban rejt rejtelmei néma vértje.   Ki voltál nekem, senki meg ne kérdje A földnek nincs olyan héttitkos lakatja, Mely titkát titkosabban tartogatja Mit jobban rejt rejtelmei néma vétke.   Kopogni miért kell a sírra gördülő sziklán? Ki voltál nekem nem kérdem ma én sem Múló üdvöm Múlhatatlan szenvedésem Nem zörgetek már sorsunk múló titkán   De ,hogy ki vagy ma-"bűvös pálca" ,melyen mikor fűszál sem hajt? nekem sehol sem, csak megsuhintom s száz virágba serked gyongyokkel  telik meg a zold fuves ret Vagy egy kagylóban megbujt gyenge porszem. mely kincseket fogantat, bárha fájva, amelytől a lelkem gyöngyöt gyöngyről izzad.   Vagy az eső csókolta gyenge nyárfa, mit egy sóhaj könnyhullatásra izgat és peregnek róla kristály könnyű cseppek.                                                        

  Ravasz a lélek Néha ravasz a lélek :víg kedéllyel keres magának máshol új ízeket, majd kétségbeesetten figyelget mennyire sikerül,- észre ne vedd. Olykor- olykor talán egy véletlen előfordulhat és hogy elképzelhető botlások, bicsaklások, térdre esések míg megtalálja a változások erejét. Lassan az ész, aki lábát megveti és folyton a kimért utakra tereli lehet több hévvel de a nap vesztő, és nem alkudva, mert az már késő. Mi vonja, mi csalja? a lélek törvényét s közben keresi az utak ösvényét hogyan osonjon vissza csendesen zavarban lenne, enyhe szégyennel.[W.B.]

 Félek hogy egy bolond napon megered a szám felkiáltsz nagy lelkesen_Istenem de szép nézzél ide még sokáig ,nézzél ide még félek mikor ket szemeddel ide nevetsz ram   Felek mikor eros kezes bucsura adod felek hogy bolond napon utánna  kapok két kezemmel fogom meg hogy ne vehessed el felek ,hogy egy  bolond napon   nem eresztem el.    

  Szeretném, ha végkép csuda véletlenkor Dévaj dallá forrna filiszter szavam Amit illanó perc soha el nem födne Kietlen közönnyel vak bizonytalan.   Szeretném, ha lantom méla kedvű húrján Sok, sok rím foganna örök élethű Melytől, mint a vándor esthangok zenéjén Aki egyszer hallja, álomra hevül.   Szeretnénk tarka, vidám hangokat, Mint amikor bennem csóktól csókra feslőn Kedélyem virága szirmot bontogat Aztán ne feledné pár hét alatt senki.   Mint a többi termett pajkos muzsikát De megejtő loppal inkább sorra szállna, Mind csak több, meg több bús dacos szívén át.   Ahol rózsaszínű tavasz nem terem, Csak fonhassak neked halhatatlan himnuszt, Pazar diadémul dicső szerelem!           

 Emberektől láttam , szív vérével írni Fellegektől láttam , pusztulásig sírni Csillagoktól láttam , egy magukban élni Villámlástól láttam, pillanatig élni.   Szív vérével írni ,fellegmódra élni   Csillaggal, pillámmal életet cserélni  Jaj miért nem tudok ?   Miért hogy értetlen, tömegbe tévedtem  Néma szájjal futok  S hova nem akarnám, nem nem akarnám,  éppen nem akarnám , S mindig oda jutok.